2021. július 28., szerda

Színnel-lélekkel: Színház-kék és ezüst

 



Végre eljött a nagy nap, 3 év után elmentem színházba! Először a kislányom születése után az altatások, szopizások miatt, aztán a korlátozások miatt nem tudtam menni. Pedig mindenem a színház, oda vagyok érte. 

Személyes infó: A Vörösmarty Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára jelentkeztem 8.-ban, mert színésznő szerettem volna lenni. Lelkesen jártam színjátszókörbe, színpadi mozgásra, jazz-balettra, szavaló versenyekre, teljesen elvarázsolt ez a világ már gyermekkoromban. Nekem a legnagyobb ajándék kicsi korom óta egy színház-jegy, vagy bérlet! 

Amint tudjátok nem lettem színésznő, és más utat vett az életem, de ezt nem bánom.

Talán a nagymamám hagyatéka ez, ő ugyanis egy műkedvelő színtársulat tagja volt a nagypapámmal együtt. De az igazi primadonna Mama volt, ő mondjuk egész életében, nemcsak a  színpadon

 A színház az a hely, ahová illik szépen felöltözni. Rám nagyon rossz hátassal van, ha valaki farmerben jelenik meg egy ilyen helyen.


Ezúttal egy egyszerű sötétkék csipke ruhát választottam, ezüst kiegészítőkkel.

Igen alapvetően az ezüst nem meleg szín, és nem a sötét őszök féme, színe. Azaz de a sötét őszök, mint én is jól bírják a kontrasztokat, és különösen napbarnított bőrön jól mutat az ezüst. Különben is a #színtípusnemskatulya, jó játszani a színekkel, ugye?




Te szereted a színházat? Mi a kedvenc darabod? Most, hogy végre tudok menni mit ajánlanál Nekem, amit feltétlen nézzek meg? 
#színnellélekkel #ildiidill #színház #színtanácsadás #színtípus #őszszíntípus #aszíntípusnemskatulya #kontrasztok #macdíva #díva #nőneklennijó #színházioutfit #outfit #ezüst #kék #csipkeruha #magassarkú #rúzs





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...