2014. november 19., szerda

Önbizalom, önszeretet - gyakorlati előadás


Önbizalom, önszeretet - gyakorlati előadás 


11.28.  péntek 16.00-18.00 - Brigit Ezoterikus Központ - Monor










Szeretni, elfogadni Magam? De hogyan?!?

Mi az az önbizalom? Hogyan lehet rá szert tenni?

Bízni csak abban tudunk, akit, amit ismerünk, ugye?? 

Azért is szokott olyan félelmetes lenni az ismeretlen ember, vagy helyzet.


Valójában azért nincs önbizalom, mert nincs az embernek ön  - ismerete.


Ha tisztában vagyunk, hogy VALÓJÁBAN kik , és milyenek vagyunk, már az önbizalom nem téma többé, magától értetődő.

Úgy szoktam mondani, hogy csakis a saját eszközeinkkel, képességeinkkel tudunk érvényesülni, boldogulni.


Az autót is először megtanulom, hogy hogyan működik, megismerem, azután tudok vele haladni. Ugyanígy vagyunk Magunkkal is.
Előfordul, hogy mivel "hajónak, vagy repülőnek" születtünk, rossz autónak képzeljük Magunkat.


Ebben a 2 órában egy kis rajzzal, és annak elemzésével, játékkal, meditációval, és saját tapasztalataim megosztásával szeretnék segíteni az Önismeretedben, önbizalmadban, önszeretetedben.


Az előadás minimum 4, maximum 12 fővel lesz megtartva, ezért kérlek időben jelezd részvételi szándékodat, bátran hívd barátodat, családtagodat, ismerősödet.

Bővebb infók, jelentkezés az előadásra:


ildiidill@gmail.com vagy Monori Györgyinél - 303112685




SZERETETBEN A TESTEMMEL Workshop


SZERETETBEN A TESTEMMEL Workshop 


DECEMBER .6 .Brigit Ezoterikus Központ - MONOR





Nem kell hinni a Télapóban ahhoz, hogy megtapasztald, hogy lehet szeretetben lenni a testeddel.
A test a lélek színpada.

Ha figyelünk testünkre, meghalljuk lelkünk üzenetét, mit csinálunk jól és mit kevésbé. 
Mire figyeljünk jobban min változtassunk és hogyan.

"Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése."
 (Márai Sándor)

December 6.-án egy 1 napos Workshopra hívunk, ahol is a Nőiség, önbizalom, a test és tünetei (betegségek, túlsúly, stb.) lesz a témánk.
Mindig szebbek, jobbak, feszesebbek, formásabbak szeretnénk lenni testileg, miközben nem bízunk benne, nem fordulunk felé igazi kíváncsisággal.

Ezen a napon Monori Györgyi izgalmas Transzformációs Társasjátékkal és Bogdán Ildikó Játékos Önismereti gyakorlatokkal, ÖnMunkával várja a leendő résztvevőket.
Időpont: 2014.12.06. reggel 9 től este 17 óráig,

Jelentkezési határidő: november 30.

Maximum 8, minimum 3 Fős létszámmal, indítjuk, ezért kérlek, ha már most tudod, hogy ott a helyed, jelentkezz mielőbb.

Regisztráció, jelentkezés: 30/3112685

2014. november 11., kedd

Szemeddel láss...








Sustorgó falevelek között kocogtunk ma a párommal az erdőben.

Számomra a mozgás öröme mellett a legnagyobb élvezet, ahogy hagyom, hogy beömöljön a látvány a szemeimen keresztül.
Színek:sárgák és zöldek, barnák és vörösek;
állatok: kisegér, nyuszi, mókus, madarak;
emberek, napfény.

Mindig is tökéletes volt a látásom, és hálás vagyok, amiért ez az érzékszervem ennyi szépséget ad nekem nap, mint nap.

A kedvesem szemüveges, távolra nem lát jól, általában csak a lába elé néz. Megkérdeztem, hogy miért nem nézi a gyönyörű tájat.

- Egy méternél tovább úgysem látok. - mondta.

- Mit nem látsz?

- Semmit!!! Semmit nem látok. 

- Biztos? Semmit? Nézd meg, hogy mi az amit mégis  látsz?
 Kérlek meséld el nekem. A minél messzebb lévő dolgokról mesélj.

Elkezdett mesélni a színekről és formákról. Érdekes volt hallanom, hogy szinte azonnal hozzá akarta fűzni, hogy de mit nem látok, nem élesen, stb...
Kértem, hogy csak azt mondja, amit lát.
Nem győzte sorolni, ahogy haladtunk.

- Tehát akkor tényleg semmit sem látsz??? - kérdeztem.
- ÁÁÁ, nem igaz, rengeteg mindent látok. Csak idáig nem is hittem, gondoltam ezt; meg féltem, hogy orra bukok, ha nem a földet nézem.

- Bízz a lábaidban, nagyon intelligensek.-mosolyogtam.
 Engedd meg nekik, hogy tegyék a dolgukat.

Aztán  sétáltunk tovább, előre és körbe nézve, bizalommal a lábunk alatt, csodálva a természetet.

Habár én az erdőben nagyon jól tudom ezt a bizalmat, előre látást és haladást gyakorolni, az életben Nekem sem megy mindig.
Én is csak a közvetlen zónámban mozgok és látok, ezzel is leszűkítve az élet tágas játszóterét.

Pedig mindig a talpunk alatt van az utunk, a biztonságunk.
 Miért ne  fordíthatnánk a tekintetünket a távolba, és hagynánk, hogy bármi, bárki a látómezőnkbe, életünkbe jöjjön???
Vagy mi haladjunk felé? 
Mindegy is, a találkozások, a megtapasztalás, az élet szépségei a lényeg.




2014. november 7., péntek

Természetes Nyugalom







Általában, akik ismernek biztosan nem gondolják, feltételezik rólam, hogy valaha komplett lakás berendezést törtem össze, ablakokat, ajtókat ütöttem be ököllel, nekimentem a páromnak, ki akartam ugrani a kocsiból, őrjöngtem, kiabáltam.

 És, ha már vele nem tudtam mit kezdeni, bántottam önmagam: 

öngyújtó, cigi magamban való eloltása, vagdosás, stb, Majd  jött hozzá a pia, és cigiztem is... 
A drog csak később jött kicsivel... 

Egész életemben meg akartam mutatni, hogy "kutyából igenis lesz szalonna" , és majd én megmutatom... 

Állandó megfelelés mindenkinek, maximalizmus, teljesítmény kényszer hozzá. 

A sport sokat segített, először harcművészet, (kempo), rengeteg futás, és tánc.


Egészen jól elmaradtak a "tüneteim", csak időnként bukkantak elő, olyankor igyekeztem jól elnyomni.


Nem akartam őrültnek, deviánsnak tűnni, évek teltek el.



Aztán eljött az életembe az Élő Önvizsgálat, és elővettem ezt a témát, jól be voltam tojva.


 Azt hittem, hogyha újra teret adok ezeknek az érzéseknek, dühnek, agressziónak, a mostani lakás fogja kárát látni.

Azóta a párom is más lett, azt hiszi majd, hogy megőrültem.


Aztán belefogtam, egyszer segítséggel, egyszer egyedül.


Mindkettőnél nagyon erős testi érzetek jöttek, rángatóztam, rázott a hideg, vacogott a fogam, és persze ömlött a könnyem.
Kicsit üvöltöztem, figyeltem a hangomat is közben. 
Semmit nem törtem össze, senkit nem bántottam. 


Ott voltam Magammal, azzal a" bűnössel, selejttel, agresszívval", akit gyűlöltem. 


Nem maradt csak a megszáradt könnycseppek érzete, és egy élő, eleven test érzete.


Már nem félek Magamtól. Szép dolog ez. 









Érdemes kiengedni a "szellemet a palackból", nem ücsörögni rajta. 


Annyira szeretem, hogy ember lehetek, és minden felbukkanó érzet megélődhet bennem, általam ebben a nyugodt térben.


Megtanultuk, hogy, csak kedvesnek, csendesnek, és rendesnek lehet lennünk, miközben megannyi pusztító, gyilkos gondolat és erős energia van jelen.

 Nem akarunk ezekről tudomást venni, "démonizáljuk " őket, rossznak bélyegezzük.

Miközben teret adva nekik, megtapasztalhatjuk, hogy csupán jelenségek.


Gondolkozni, beszélgetni nem annyira érdemes erről, sokkal inkább javaslom, hogy tapasztald meg azt a Természetes Nyugalmat, ami mindig is itt van , és lesz, amiért nem kell semmit tenni, tudni, csak megpihenni benne.



Bővebb infók:


Természetes Nyugalom






Depresszió, mint segítség





Sokan félnek a depressziótól, és ciki róla beszélni.
Miközben egyre többen ismerjük ezt az állapotot.
Ilyenkor felerősödhet a halál vágy, az öngyilkosság gondolata.
Ami teljesen természetes, sőt segítő.
Csak hogy nem a fizikai testünk  az, aminek meg kell halnia, hanem egy olyan személyiségrész, ami már nem vagyunk, ami már nem szolgálja a mindennapjainkat.


Valóban haldoklunk, de nem a test akar meghalni.

Ahogy meghal bennünk egy rész, amikor anyává, feleséggé, vagy éppen új munkaerővé válunk. Vagy éppen, már nem vagyunk áldozatok, vagy lúzerek, olyankor meghal egy rész bennünk.
 Ha ezt nem engedjük meg, ha továbbra is a régi eszközeinkkel akarunk dolgozni,élni, akkor jön a depresszió, hogy segítse az önismeretünket, hogy hahóóóóó, itt valaminek meg kell halnia!

Ha úgy érzed, hogy bekopogtatott hozzád a depresszió, akkor csak kérdezd meg Magadtól, hogy 
- Mi az a tulajdonságom, helyzetem, ami már nem szolgál engem?
- Melyik az a részem, ami már elhagyna engem, de én még ragaszkodom hozzá?


Semmi rossz nincs ebben, folyamatos halál és újjászületés van, erről szól az élet.


HA segítségre lenne szükséged egyénileg, és csoportba is jelentkezhetsz:


Szerepek és elakadások sorozat 5. - 1 napos kurzus - Vég és kezdet: Változás, veszteség, halál:

https://www.facebook.com/events/1522916317925191/

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...