2021. április 17., szombat

Orgona ága


Ma észrevettem, hogy nyílik az orgona.
Rögtön milliónyi emlék, érzés indult meg bennem.



Gyermekkoromban rengeteg orgonát szedtem Anyukámnak. 
Főleg Anyák napjára mindig egy nagy orgona csokorral leptem meg. 
Mindig néztem, kutattam, hogy a környéken hol vannak orgona bokrok.
Főleg, amikor vidéken éltünk nagy volt a repertoár. Végig bicikliztem a környéket a legszebb, leglilább, legillatosabb orgonáért.
Mert, hogy ugyan nem vagyok virág szakértő, de már akkor is tudtam, hogy a lilának, (orgonának) megannyi színe, fajtája van. És nagyon örültem, ha fehérre is bukkantam.
De a kedvencem a legsötétebb lila volt mámorító, erős illattal.




Ma is ahogy beleszagoltam, beleszédültem az illatba, és gyermekkor önfeledt izgalmába, örömet okozni akaró késztetésébe, a szeretet ilyen irányú kifejezésébe.
Most Magamat ajándékoztam meg az emlékezéssel, a kislány életörömével, természetességével. 
Jó volt újra szagolni, érezni, élni, örülni, szabadnak lenni - még jobban. Csupán egy illat által.

Engem nagyon meghatároznak, kiteljesítenek inspirálnak az illatok. 

Ezért is ajánlom jó szívvel a kizárólag természetes összetevőkből készült natúr kozmetikumokat a kifinomult érzékiség jegyében.
Ha érdekel nézz körül itt:
https://szentesiszilvi.hu/intimlandia-shop/

Extra kedvezményért írd be  az Ildiidill kuponkódot. ;)

Neked vannak illatos emlékeid? Vannak illatok, amelyek meghatározzák az életedet?
Írd meg, kíváncsi vagyok! 




2021. április 14., szerda

Ez vagyok én!


Régi emlékként került elém ez a videó, amit szeretek:

 https://www.facebook.com/advert.ge/videos/1864059786946875

Egyéni konzultációkban számtalanszor találkozunk a belső gyermekünkkel, aki (ahogy a videóban is), a színpadon, a tábla előtt, emberek előtt áll, és lefagy, bántják, nem úgy sikerül, stb. 



Megszületik a szégyen a testben. Megszülethet a sikertelenségtől, és bármilyen testi dologtól. 
Lehetsz TÚL alacsony, magas, kövér, sovány, szeplős, fehér bőrű, barna bőrű, jó tanuló, rossz tanuló...

Igazából mindegy, csak egy kicsit más mint a többi, és már lehet miért szégyenkezni. 

Nem kell szakállas nőnek lenni ahhoz, hogy átérezzük ezeket a szavakat, ezt a dalt :

The Greatest Showman





Felnövünk tele sérelemmel, nem eléggel, fájdalommal; és elbújunk a zsírréteg, a szemüveg, a munka, betegségek,  a gyerekek,  bármi mögé egész életünkben.

Egyszer talán elegünk lesz, és kimondjuk:

 - Igen ez vagyok én, már nem akarok elbújni!

-  Már nem akarok elfutni!

- Már nem kérek elnézést azért aki vagyok!

- Már nem félek látszani! Már látszani akarok! Vagyok!!!

Varázsdobozom ugyan nincs, de hatékonyan tudlak segíteni megszeretgetni, felnöveszteni Magadban a sérült, szégyenteljes gyermeket, hogy szabad, boldog önmagát felvállaló, magabiztos felnőtt lehess:

Egyéni konzultáció Velem



2021. április 11., vasárnap

Strong


Strong jelentése:






Létezik egy ilyen Intimlandia – Man Strong intim olaj, amit nagy szeretettel ajánlok.

"  Karizmatikus illatot és erőt sugároz, kulcs a férfiasság testi és lelki felébresztésében, fenntartásában és fokozásában.

Hölgyeknek is ajánlott, hiszen nagyszerű ajándék lehet Kedvesük részére, illetve használhatják intim masszázshoz szerelemi és erotikus életük fellendítéséhez."

Itt tudod megrendelni: 

Intim olaj


Írd be az ILDIIDILL kuponkódot az extra kedvezményért!!!

Nemcsak férfiaknak, hanem Nőknek is ajánlom akár saját részre is, ha szeretnék Magunkban felébreszteni az erőt, a vadságot. 

Ha már nem szeretnél kisebbnek, halkabbnak, szelídebbnek látszani, ha nem akarod mindig lecsavarni a hangerőt (életerőt) Magadon, ha szeretnéd megélni, vagy megtalálni Magadban az erőt (nem kint keresgélni), ha egyénileg szeretnél a saját Nőiséged, Férfiasságod témáján dolgozni, akkor várlak szeretettel hétköznap délelőttönként az Online térben. :




És hogy kerül az erő a süti mellé? Mert minden-minden megfér egymás mellett...
Azért mert megéled az erőd, lehetsz finom, lágy és édes is....


Kút

 A KÚT LÉNYEGE KÚTNAK LENNI.

“Egy Kútnak sem tiszte kiáltozni a szomjazók után.
Ha TenMagaddal azonos vagy, illatodat, lényedet, lényegedet megérzik kiknek Rád van szükségük.
A többieknek máshol van dolguk.
Engedd el azt a képzetet, hogy mindenkit meg kell itatnod.
Ez nem így van.
Aki valóban szomjas, keres és talál.
A Kút lényege nem az akarat.
A Kút lényege Kútnak lenni.
Ennyi, sem több, sem kevesebb."
(Ismeretlen szerző)
Szeretettel várlak, ha megszomjazol :
https://ildiidill.blogspot.com/p/blog-page.html?m=1
(Szeptemberig csak hétköznap délelőttönként várlak az online térben.)



Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...