2013. november 2., szombat

NULLÁCSKA : Szégyen és szeretet




   Vidéken sokkal többen jártak biciklivel, mint a fővárosban. A kislánynak ez igazán tetszett, és minden lehetőséget kihasznált, hogy biciklizhessen.
Még a szomszédos faluba is sokszor átkerekezett, természetesen nem egyedül.
Mivel ez Apu szülőfaluja volt, amikor csak volt egy kis szabadideje, meglátogatta a családtagokat, és Nullácska általában vele tartott.
Neki nem annyira a rokonok személye volt annyira vonzó, sokkal inkább a biciklizés, a táj felfedezése, és még ennél is fontosabb, hogy az apukájával lehetett.

    Egy meleg őszi délutánon szintén a szomszéd faluba tartottak.
Nullácska alig bírt betelni a látvánnyal útközben. Mindenhol színek és formák, amelyek a szépséget tükrözték vissza.
Az óriási szőlős mellett elhaladva, eszébe jutott, hogy ez egy rabgazdaság, a felnőttek mondták ezt neki. 
Ő azonban azt gondolta, hogy nem is lehet rossz rabnak lenni, ha ebben a gyönyörű, nagy kertben tölthetik az idejüket, ráadásul finom szőlőt szedve, kóstolgatva.

A fák valahol még tartották a zöld lombokat, de a legtöbb helyen mintha apró tündérek folyamatosan színezgették volna a leveleket, megjelentek rajtuk a vörös, bordó, és sárga színek.

Nullácska hol kifelé, hol befelé, magára figyelt. Szerette érezni a szelet a bőrén, így olykor jól megtekerte a biciklit, és aztán csak gurult, érezve a levegőt a testén.
Figyelte, hogy a teste hogyan reagál, ha különbözőképpen ül, és fogja a kormányt.
Volt, hogy nulla kezezett, azaz elengedte mindkét kezével a kormányt, és úgy tekert. Mivel jó bringája volt, sokáig meg tudta így tartani az egyensúlyát.
Figyelte a megfeszülő izmokat a lábában, és ha nagyon gyorsan akart haladni, állva tekert.
Egy csomó lehetősége volt a játékra és ő ezt mindig élvezte.

Apuval több helyre is elment, és mindenhol borral, pálinkával kínálták férfit. A kislány pedig szörpöt, sütit kapott, és ment játszani az unokatesókkal.
A falu közepén álló Faház sosem maradhatott ki, ami igazából egy kocsma volt. Apu itt is ivott, és a cimboráival beszélgetett.

Hazafelé menet megálltak a temetőnél, ahol apu édesapja pihent.
Apu addigra már jócskán ittas volt, és Nullácska örült a pihenőnek a nagy út előtt; féltette őt, hogyan fog neki menni a hazaút.

Apu nehezen mutatta ki az érzelmeit, Papa temetésén sem tudott sírni. A rokonok azt mondták, az sokkal rosszabb. A kislány is valami ilyesmit látott az apján. Mintha minden egyes ki nem csordult könnycsepp eltorzította volna az arcát, és csak a mélységes szomorúság maradt a szemében.

Most a részegség megoldotta a nyelvét, és csak mesélt a papájáról.
Ezt sokszor tapasztalta a kislány, hogy az amúgy alig beszélő apja az alkohol hatására folyamatosan beszél.
El is nevezte beszélő víznek, és viccesen mondta is neki:
- Mi van apa, megittad a beszélő vizet?

Apu gyerekkori történeteket mesélt olykor mosollyal, olykor keserűséggel az arcán. Majd teljesen elgyengült, és a temető bejáratánál lévő kis dombra leheveredett a biciklit eldobva.
A kislány követte őt.
Nem tudta, hogy a sok ital, vagy a történetek gyengítették-e le a férfit, de nem is érdekelte.
Szerette volna megölelni, és megsimogatni az apját, és szorosan melléült, amíg a férfi szuszogását hallgatta, mivel az elaludt.

Ott pihentek ketten a temetőnél, mintha őriznének valamit. Nem a halottakat, hanem valami mást, amire nincsenek szavak.
A kislány figyelte apja légzését, és tapogatta a füves földet. Megállapította, hogy nem fognak felfázni, mert még melegen tartotta magát a talaj. Csak ült és várt, nézte a tájat, a közeli főúton elhaladó kocsikat.
Az egyik kocsi lelassított, majd feléjük vette az irányt. A nagybátyja volt az, apu öccse.

Nagyon mérges volt, amikor meglátta őket, és szidta aput. Kérte, hogy menjenek vele, hazaviszi őket kocsival. Apu azonban elküldte őt a fenébe, hogy hagyja békén, és csak aludt ott a dombon tovább.
- Akkor legalább Te gyere, anyád már biztos ideges!!! - szólt ingerülten a kislányhoz, és továbbra is próbálta aput ébresztgetni.

Nullácska össze volt zavarodva, a testi érzetek elhatalmasodtak rajta, és Szotyi már ott is volt a segítségére. Nagyon erősen dobogott a szíve és azt gondolta, hogy nagyon szégyenli magát apu miatt.
- Észrevetted, hogy amíg a nagybátyád nem volt itt, nem gondoltad ezt? - kérdezte a Manó.
- Igen, de azt mondja rá, hogy egy részeg disznó, és szégyellje magát, és nem szabadna ilyet csinálnia.
- És Te elhiszed ezeket?
- Idáig nem is gondoltam ilyenekre, de most igen, elhiszem. Meg azt is mondta, hogy anya biztos ideges.
- Mi az a dolog, ami a legrosszabb ezekben? Mi érint meg leginkább?
- Hogy nem szabad részegnek lennie, és ezért szégyellnie kellene magát.
- Szerinted igaz ez?
- Szerintem nem, ezt ő gondolja, de valamiért most én szégyenlem magam. Nekem jobban kellett volna figyelnem apura, hogy ne igyon annyit.
- És teljesen biztos lehetsz abban, hogy Neked kellett volna figyelned arra, hogy apu mennyit iszik? Ez a te dolgod?
- Igen, most így gondolom.
- Mi zajlik benned, amikor ezt elhiszed?
- Mérges vagyok Magamra és Apura is, meg mindenkire. Kalimpál a szívem, szorít a gyomrom.
- Tudod, hogy ilyenkor mit szoktunk csinálni, ugye?
- Ó igen ! Ezek energiák! Figyelem, és hagyom, hogy itt legyenek.
- Van valami ijesztő, félelmetes ezekben?
- Nem, nincsenek. Van, hogy erősödnek, és van, hogy eltűnnek, és én csak figyelem, tapasztalom.
- Igen, legyél így még egy kicsit. És amit érzel, az a  szégyen?
- Nem, ezek felbukkanó érzetek, energiák, nem tudom őket se szégyennek, sem másnak nevezni.
- Rendben. Nézz csak oda, ahol a nagybátyád ébresztgeti apukádat. Vegyél egy nagy levegőt, és nézd meg ki vagy anélkül a gondolat nélkül, hogy Neked kellett volna figyelned arra, hogy apu ne igyon annyit.
- Hmm, most sokkal nyugodtabb vagyok. És hát pont annyit ivott, amennyit.
- Szégyellned kell Magad, vagy apunak magát bármiért?
- Most úgy gondolom, nem. Amit idáig szégyennek hívtam, rájöttem, hogy csak testi érzetek, energiák. Egyszerűen csak itt pihenünk a dombon.
Majd odalépett a férfiakhoz.

- Hagyjad aput, hadd pihenjen. - szólt a nagybátyjához. Majd, ha kialudta Magát hazamegyünk.
- Gyere, hazaviszlek, ülj be a kocsiba, addig berakom a csomagtartóba a kerékpárodat.
- Nem, köszönöm, nem megyek. Köszönjük, hogy segíteni akarsz, és nekünk most jó így. Ne félj, nem lesz semmi baj.
Apu kipiheni Magát, és együtt hazamegyünk, nem hagyom Őt itt.
- Nem a te dolgod, hogy vigyázz a részeges apádra!
- Igen, és köszönöm, én szeretnék itt maradni vele. Szia!
- Jól van, olyan csökönyös vagy, mint apád. Te tudod.
- Szia!
- Szia Nullácska, vigyázzatok Magatokra. Én megyek, szólok anyádnak, hogy ne idegeskedjen.
- Köszönöm. Minden rendben lesz.

Azzal elhajtott, és a kislány nyugodt figyelemmel követte a kocsi körvonalait, majd visszaült apuhoz. Örült, hogy őszinte tudott lenni Magával, és a nagybátyjával is. Tudta, hogy ő is jót akart nekik, nem haragudott rá.

Kicsit elgondolkodott a szégyenen, és ezt megosztotta Szotyival is:
- Ha valaki úgy csinál, ami más szerint nem jó, akkor szégyellnie kellene Magát?
Például, ha valaki alkoholt iszik, és aztán részeg lesz. Mi is azzal a baj?
Apu ilyenkor sokkal többet mesél. Történeket, amelyek róla szólnak. Én kíváncsi vagyok ezekre. Amikor nem iszik, akkor csak dolgozik, meg alszik, hozzám se szól.
Jó, az igaz, hogy részegen el szokott esni, és furán megy, kacskaringósan, de ezzel nem árt senkinek, és néha még vicces is.
- Látod Nullácska , ilyen amikor nem hisszük el, hogy más mit mond, amikor megkérdőjelezzük a gondolatokat. Ilyenkor csak a szeretet marad.
- Igen, és Én szeretem aput, ez a szeretet független bármitől, akármennyit is iszik.


    Már feljöttek az első csillagok, amikor hazafelé indultak.
Apu már fel bírt szállni a biciklire, és csendesen tekertek hazafelé.
Nullácska szerette a sötétet, az éjszakát is, sosem félt. Mindig valami varázslat félét érzett az éjszakában, talán a csillagok miatt volt.
Nézte, bámulta őket. A teljes égbolt a szeme elé tárult, mivel a tanyán már semmi nem takarta el a látómezőt.
Mintha egy csodatapétát húztak volna feléjük, éppen annyi fénnyel, hogy jól lássanak.
- Látod, az ott a Nagymedve, az meg a kicsi, és az esthajnal, látod milyen fényesen világít? - mutatta apu a csillagokat.
Apu sok érdekes dolgot tudott mesélni, és a kislány mindig itta a szavait. Szerencsésnek érezte Magát, hogy ilyen érdekes, bölcs apja van.

Régóta foglalkoztatta egy kérdés, így feltette neki, hátha ő tudja a választ.
- Apu! Isten odafönt van, és tényleg onnan néz minket?
- Kislányom, ezt tőlem okosabb emberek sem tudják biztosan. De ha engem kérdezel, én nem hiszem, hogy csak úgy fentről néz, és rajtunk kívül van.
- Hát akkor hol van?
- Én úgy hiszem, hogy Isten bennünk van, a szívünkben él.
 Itt.- mutatott a szívére.
- Itt, mutatott Nullácska is a szívére.
- Mindenki szívében ott van, és mindenben. Tudod, azt a fűszálat ott ugyanúgy a testvéremnek tartom, mint a csillagokat, vagy a farkast az erdőben. Mindannyiunkban ott van az Isten, vagy inkább nevezzük úgy, hogy a szeretet. Mindenhol, és mindenben ott van, egyformán.
- Igen, valami ilyesmit én is érezek, azért nem félek sem a sötétben, sem máshol. Hát ezért van ez!!! Mert mindenhol ott van a szeretet.


Ha bármilyen dolog miatt még azt hiszed, hogy szégyellned kellene Magad, vagy másoknak szégyellnie kellene Magát, várunk szeretettel:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html




Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...