2015. december 18., péntek

ÖNGYÓGYÍTÁS Problémák, Fájdalom, Szenvedés feldolgozása Byron Katie- Munka módszere segítségével- 2 napos tanfolyam



A Munka módszere több, mint 4 éve az életem része.
Mindig is szerettem volna egy olyan módszert találni, ami egyszerű és hatásos, és jobban megismerhetem Magamat, és a világomat általa.
Számos Önmagamon, és másokkal végzett Munka után is újból és újból azt tapasztalom, hogy milyen felszabadító tud lenni, ha végre rálátunk Magunkra, így sokkal szeretet teljesebb, könnyebb életet tudunk élni.

" Aki valóban kíváncsi az igazságra, az végül boldog világra lel." Byron Katie




Byron Katie, amerikai előadó és író, az önvizsgálat egyedülálló útját tanítja, amit egyszerűen A Munkának nevez.

Byron Kathleen Reid (Katie) 1942-ben született. Harmincas éveiben mély depresszióba esett. Egy kaliforniai kisvárosban élte egy családanya és üzletasszony életét. Egy évtizeden keresztül egyre mélyebbre jutott a félelem, düh, öngyűlölet spiráljában, és folyamatosan öngyilkos gondolatok kínozták. A mélyponton, két éven keresztül alig hagyta el a hálószobáját. Aztán egy reggel, 1986 februárjában, élete fordulóponthoz érkezett, amit később úgy nevezett el, hogy „a valóságra való felébredés”.

„Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, és amikor nem hittem el őket, nem szenvedtem többé. És ez minden emberre ugyanúgy igaz! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el, egyetlen pillanatra sem!”

A Munka a világ összes szenvedését és erőszakát okozó gondolatok beazonosításának és megvizsgálásának módszere. Bárki képes elvégezni, akinek nyitott az elméje.
Ezzel a módszerrel ráláthatsz az önmagaddal és másokkal kapcsolatos hiedelmeidre, félelmeidre.
Felismerheted, hogy miért látod úgy a világot, ahogy.
És megkérdőjelezheted, feldolgozhatod mindezt.
Az Munka hatására egy könnyebb, nyugodtabb, örömtelibb életet élhetsz.
Az Önvizsgálatot Te is megtanulhatod, és utána egyedül, a hétköznapokban is alkalmazhatod, amikor gondolati és érzelmi feszültség ér.

- Byron Katie - a Munka - A 4 kérdés és megfordítások.

Mindössze 4 kérdés, amit eddig talán sosem tettél fel Magadnak.

Érdekel egy olyan egyszerű módszer, ahol végre az elme is szót kap?
Ahol nem kell mindig jónak, tökéletesnek, valamilyennek lenni, hanem, ami éppen benned van, azzal foglalkozhatsz.
Ahol az elme kérdez, és a szív válaszol.
Ahol nem mondja meg senki, hogy mi a legjobb számodra, hanem elkezdenek egy olyan helyről felbugyogni a válaszok, amiről nem is tudtál.
Kíváncsi vagy erre a helyre, a szeretet szavaira? Magadra?
Készen állsz meglátni Önmagadat mindenben és mindenkiben?
Felkészültél arra, hogy legnagyobb ellenségedre is hálával és szeretettel fogsz majd tekinteni?
Hogy évekig cipelt traumáid, drámáid ott hagynak téged örökre???
Ha készen állsz várlak szeretettel, hogy megmutassam Byron Katie Munka nevű módszerét.
- Bogdán Ildikó Byron Katie - Munka-Módszere facilitátor


Időpont: 

2016.február 27. szombat 10:00- 17:00  és 2016.február. 28. vasárnap 10:00- 17:00


Részvételi díj a 2 teljes napra: 24.000 ft





Kedvezmény!!!! Családtagoknak, ha együtt jönnek összesen: 44.000ft


Jelentkezés:ildiidill@gmail.com


Helyszín: Brigit Ezoterikus Központ, Monor, Ady Endre u 28



Tér- Játék : A Mágus - A kezdet

















2016-ban a Tarot lapjai fognak segíteni bennünket a játékban, önismeretben.

Januárban a Mágusé lesz a főszerep.

Ahogy az évet is elkezdjük, úgy ezen a napon is az új kezdet, a váltás, változás, vállalkozás, teremtés lesz a témánk.

Mire vágysz? Mit szeretnél megteremteni az életedben?
Családra, szerelemre, hivatásra, új vállalkozásra, vagy jobb egészségre vágysz?
Aktívabb szeretnél lenni, de nem megy?
Vagy a képességeidet, tehetségedet szeretnéd kibontakoztatni?
Kíváncsi vagy milyen rejtett potenciál rejtőzik benned?

Ha bármelyik kérdés elindított benned némi kíváncsiságot, akkor várunk szeretettel.


A Tér- Játék 3-8 fős csoportokban, sokféle módon élődhet meg.
Lehet hangtalan és hangos, mozdulatlan és mozgásos, szavakkal kifejezett, és érintéses játék is. Valamint kellékek , díszletek, stb is a segítségünkre is lehet.


Egy alkalom során, mindenkire ránézünk, mindenki Terét bejátsszuk egyesével.
Sosem véletlen, hogy éppen kik lesznek egy csoportban, hiszen mindig egymást is megajándékozzuk ezekkel a közös Térj-Játékokkal.

A Tér-Játék részvételi díja: 6000 ft/fő

A Tér-Játékot vezeti:
Bogdán Ildikó
Okleveles Élő Önvizsgálatok Facilitátor
Byron Katie - A MUNKA módszere Facilitátor
Spirituális Pszichológiai Tanácsadó,
Önismereti Személyiségfejlesztő,
Reiki mester.

Helyszín:
Brigit Ezoterikus Központ
2200, Monor, Ady Endre utca 28.

Jelentkezés :
Monori Györgyinél: 06-30-311-2685
vagy Bogdán Ildikónál: 06-30-732-3832




2015. december 7., hétfő

TÉRA- Tudatos Élet Reform Akadémia Nyílt Nap













Tudatos Élet Reform Akadémia

December 14. hétfő, 17.00-20.00

NŐI VONZERŐM FELVÁLLALÁSA
Bogdán Ildikó interaktív előadása

Az előadás szituációs gyakorlatok mentén zajlik az alábbi témákban:
Manipulálások, elfojtások, túlzások, hamis szerepek.

Az előadást Bogdán Ildikó vezeti
http://ildiidill.blogspot.hu/

Helyszín és kapcsolat:
http://www.terakademia.hu/kapcsolat/

A PROGRAM INGYENES!
Figyelem! Kérjük, hogy jelentkezésedet akkor add le, ha valóban ott leszel az előadáson! Indokolatlan helyfoglalás estén, a jövőben nem vehetsz részt a Téra ingyenes programjain!
Lemondást 24 órával az előadás megkezdése előtti időpontig (december 13.17 óra) fogadunk el.

Jelentkezés:
https://www.cognitoforms.com/TÉRA/IttJelentkezhetszTanfolyamraElőadásra
 
 
 
 

2015. október 31., szombat

Ember, mint gyógyforrás

Régóta gondolkozom ennek a blogbejegyzésnek a megírásán.
Azt érzem, hogy eléggé megosztó lesz, sokaknak nem fog tetszeni, amit leírok. Vagy nem értik, ami mondani szeretnék.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy  nem követendő példaként írom le, csupán a saját megtapasztalásom, történetem tárom fel.
Most látom csak, hogy előre elnézést kérek, és szabadkozok, igen félek is erről beszélni sok helyen.
Mégis magam miatt fontosnak érzem, mert amit képviselek, ahhoz hozzá tartozik.
Nos, e Tőlem szokatlan hosszú bevezető után a lényegre térek.
Decemberben lesz 10 éve hogy semmilyen gyógyszert nem szedek.
De sokkal előbb kezdődött.
A testemről, betegségekről, és a saját öngyógyító folyamatomról szeretnék írni.





Gyermekkoromban állandóan tüszős mandula gyulladásom volt, ami sokszor magas lázzal is járt.
Alig bírtam lenyelni azt a bizonyos piros-fekete kapszulát.
Utáltam beteg lenni, beszedni a keserű pirulát, és később már naponta injekcióra járni.
Illetve volt olyan időszak is, amikor kedveltem. Amikor már egészen jól voltam, de még feküdnöm kellett, akkor imádtam, hogy anyu a kedvemben jár finomságokkal, például banánnal vagy pudinggal.
De valójában gyűlöltem, és ellenkeztem ellene, mégis gyakran látogatott vendég volt a betegség.

 8 éves koromra beutalóm volt mandula műtétre.
Amire én nem voltam hajlandó, mivel, hogy az hozzám tartozik, ne szedjék ki. Szerencsére anyukám nem erőltette, így a műtétet megúsztam.
(Eszméletlenül büszke vagyok anyura, hogy mennyire hallgatott a megérzéseire, és rám!)

Az első "öngyógyító " emlékem kb. 10 éves koromban volt, amikor is egy plátói szerelmemről ábrándoztam az ágyban, saját verejtékemben úszva.
Végre a gondolataim nem az ellenkezésen, akaratosságon, és utálaton voltak, hanem egy fiú állt a fókuszban, és a szerelem.
Azt vettem észre, hogy pár órányi ábrándozás után lement a lázam, nem fájt a torkom, és teljesen jól vagyok.
Akkor felfedeztem, hogy a szerelem gyógyít!!!! Micsoda felismerés 10 évesen.


12 éves korom körül nehezen lélegeztem, szörcsögtem, és orrpolipot állapítottak meg nálam, amit szintén nem hagytam  kiműteni.
Aztán egyre nagyobb lettem, és egyre kevesebbszer voltam beteg.
Habár még felnőtt koromban is párszor elkapott a tüszős mandula, és egyebek, csak már nem mindig mentem orvoshoz, és egyre kevésbé szedtem be rá gyógyszert.


Huszonévesen egyszer csak azt vettem észre, hogy a fejem tetején 3 kör alakú, 20 ft-os nagyságú helyen kihullott a hajam.
No, akkor azért megijedtem, és mentem egy teljes góc kivizsgálásra.
Minden leletem negatív volt, csak a mandulámat látták úgy, hogy ki kellene szedni, mert biztos attól van.
Érdeklődésképpen megkérdeztem, hogy és mi van az orrpolipommal?
A doki közölte, hogy nekem olyan nincs. Rákérdeztem, hogy az el tud múlni magától? Szilárd meggyőződése volt, hogy nem, nem lehetséges, csak, ha kiműtik.
Óriásit nevettem, felpattantam a székből, és csak annyit mondtam, hogy akkor az én polipom biztosan elmászott valahová.


Sok minden történt velem, ezekről írtam más blogbejegyzéseimben, 2003-től a pánikbetegség és a depresszió költözött be hozzám.
2005 végére ezeknek és plusz 30 kiló súlyfeleslegnek köszönhetően úgy döntöttem, hogy segítséget kérek.
Tudtam, hogy gyógyszeres kezelés nem jöhet nálam szóba, ezért egy alternatív gyógyközpontot kerestem fel, ahol számomra kineziológiai oldásokat ajánlottak.
Fogalmam sem róla, hogy mi az, de, ha nem kell hozzá gyógyszert beszednem, akkor csak jó lehet.
 Már a neve is tetszett: ÉDEN
Az élet egy csodás emberhez, Pető Katalinhoz terelt, aki sokat segített nekem. Megtetszett amit, és ahogyan csinál, és beiratkoztam a tanfolyamaira.
Később Reiki mester lettem általa, sokat tanultam magamról, az energiáról, és a tudatosságról.
Innentől kezdve tudtam, hogy nem lesz szükségem gyógyszerre.
Ahogyan ráléptem az önmegismerés, a Reiki ösvényére a pánik és a depresszió is elhagyott. Folyamatosan tanultam, és új ötleteim voltak.
Kata biztatására kezdtem el emberekkel foglalkozni 2006 körül.

2010 elején sikerült lezárnom 15 évig tartó párkapcsolatomat.

2011 végén pedig megismerkedtem Lacimmal.
Az új, komoly kapcsolat felhozott minden régi sérelmemet, problémámat, amit még nem dolgoztam fel.
 Volt mit, volt bőven...
Testi szinten kezdte. A legnagyobb mumus egy nőnek egy bimbózó szerelemnél, ha a nemi szervével van baj.
Nos, Nekem minden bajom volt, így kénytelen voltam orvoshoz fordulni, habár nehezen tettem, de be voltam tojva.

Először HPV-t állapítottak meg. A receptet kidobtam, és elkezdtem dolgozni Magamon.
Tudtam, hogy a testem igazából rendben van, és kíváncsi voltam, hogy mit rejt ez a tünet.
Akkor már ismertem Byron Katie Munka módszerét is, és bele voltam szerelmesedve, így azzal dolgoztam.
2 hét múlva a kontrollon az orvos meglepődött , hogy még sincs HPV-m, és azt mondta, hogy akkor talán Candidás vagyok. Na, megköszöntem, és mosolyogva távoztam.
Addigra elkezdett egy csomó szemölcs megjelenni a nemi szervem környékén. Egyrészt a frászt hozta rám, szégyelltem, másrészt kíváncsi voltam, hogy mi minden rejlik ezekben a tünetként álcázott ajándékokban.
A Munkával tematikusan végig mentem a párkapcsolati, férfiakhoz, szexhez, gyermekvállaláshoz fűződő történeteimre, majd elkezdtem dolgozni a szégyennel és a dühömmel, haragommal.

Kb. 9 hónapig tartott mindez, pont mint egy várandósság.
Az is volt, és én megszültem csodás, tiszta NŐI Önmagamat.
Aki tisztán kommunikál, tud nemet mondani, ismeri és szereti a testét.

Érdekes, hogy csak a legvégén jutott eszembe megítélni magát a szemölcsöt.
Csak egy egyszerű mondattal dolgoztam: Nem kellene szemölcsömnek lennie.
A végére végtelenül hálás voltam a sok-sok szemölcsnek, ami akkorra már beborította az egész külső nemi szervemet és környékét.
Oda jutottam, hogy akár az egész életemet is leélném így, mert ha az enyém pont ilyen, akkor így szeretem.
Sokat beszélgettem, szeretgettem a puncimat.
2 hét múlva teljesen eltűnt róla minden, és azóta is szebb, mint valaha.
Ennek a képnek külön története van:
Egy játszótéren megtaláltam a tünetem kivetülését, ezt a  fát. Pont úgy nézett ki, ahogy én néztem ki a bugyi alatt.
 És tetszett, gyönyörű ez a fa. Meg is lett örökítve a párom által ez a két kis göcsörtös szépség, a fa és Én. 
A páromnak ezúttal is millió hála és köszönet az elfogadásáért, türelméért és szeretetéért. 


Azóta volt többnapos alig látok a fájdalomtól migrénem, ízületi problémám, láz, nátha, fogfájás, és egyszer sem jutott eszembe gyógyszert bevenni.(pedig volt bőven, aki ajánlotta)
Időközben elsajátítottam Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait, ami még inkább segítette az Önmegismerő, majd Öngyógyító folyamataimat.
Szenzációs módszer, amely teljesen lebontja a koncepciókat, címkéket, és engedi hogy végre csupán az energiával, a testemmel, a  testemBEN legyek.
 Gyönyörű látni, hogy miből áll össze a fejfájás, a láz, vagy éppen a betegség, halál: szavakból, képekből, és érzetekből, energiából.


Nemrég 3 hétig fájt a hátam,  tejesen beállt, azt hittem elaludtam. A nyakamat, gerincemet alig tudtam mozgatni bizonyos test helyzetekben.
A Tér-Játékon választ kaptam: a jelen és jövő hezitálásom, egy helyben topogásomat jelezte, a félelmeimet. Mintha a jövő ki akarná húzni a gerincemet, mert én annyira ragaszkodom a jelenhez, a nem változáshoz.

 Majd egy fürdés során elkezdtem kommunikálni az adott testrésszel, mert úgy éreztem ki akar onnan bújni valami.
Egy régi "kód", szimbólum aktiválódott, melynek utat adtam.
Ennek a folyamatnak a része ez a bejegyzés is, amely azért fontos, hogy merjem vállalni Magam, azt aki vagyok, azokkal a történetekkel, megélésekkel, és véleménnyel, aki vagyok.





Nem akarom, hogy más is ezt csinálja, mint én.
Már csak azért sem, mert egy igen kemény tapasztalatom van ezzel kapcsolatban,.
 A páromnak majdnem az életébe került, hogy elkezdte követni a hozzáállásomat.
 Fontos! Vannak emberek, helyzetek, amikor szükséges lehet a gyógyszer, a műtét.
És aki közben nem dolgozik Önmagán, nem hajlandó bemenni a legmélyebben Önmagába, nem hajlandó leszállni saját poklába, hogy felhozza az élet kincseit, az még szedje, ami fontos.
Ez egy folyamat, egy hosszú folyamat lehet, és mindenki élje azt, ami neki élhető.
A (gyógyszeres) kezelések mellett, azonban fel tudom ajánlani segítségemet, hogy az Öngyógyító folyamatok is beinduljanak.



2015. október 24., szombat

Kommunikáció-test-szex

A hozzám fordulók többsége pár-kapcsolati problémákkal küzd.
A technikai eszközök bőségesen a rendelkezésünkre állnak, számos oldalon tudunk kapcsolódni, keresni.
Én magam szeretem ezeket az eszközöket használni, és azt gondolom, hogy ezek mellett ugyanolyan fontos az emberi kapcsolatokat ápolni személyesen is.




A személyes kapcsolódásunk alapja a beszélgetés, a kommunikáció.
Ahhoz, hogy ez a kapcsolódás tiszta legyen, először magunkhoz érdemes kapcsolódnunk. :


1.
Először magamtól érdemes megkérdeznem, hogy mi van éppen bennem?
Mire, kire vágyok?
Mi hiányzik az életemből? Mit szeretnék csinálni, tenni érte?
Hogyan tudom megadni azt magamnak?
Mi zajlik éppen bennem? Hogyan érzem magam? Érzem-e magam egyáltalán?

Ez egy nagyszerű önfelfedező rész!  Csupán ennyivel is könnyebbedhet a kapcsolat, hiszen egy önmagával tisztában lévő ember kapcsolódik.

2.
Aztán érdemes megnéznem, hogy tudom-e és hajlandó vagyok- e mindezeket elmondani?
Tudok -e őszintén kommunikálni?
Hogy mit szeretnék, mi a fontos számomra egy kapcsolódásban?
Hol tartok éppen? 
Félek őszinte lenni, mert megsértődik a másik, és inkább szerepeket játszok, csak hogy megfeleljek?
Vagy tudom képviselni saját érdekeimet, véleményemet, és azért kíváncsi vagyok a másikéra is?

Ez a rész szokott félelmetesebb lenni: félünk, hogy nem fognak elfogadni, szeretni, ha olyanok vagyunk, amilyenek, minden szépítés nélkül.
Pedig hosszútávon megtérülő befektetés az őszinteség. Te is egy emberrel szeretnél kapcsolódni, nem egy bábuval, vagy szereppel, ugye?
Akkor kezd Magaddal a csupaszodást, az őszinteséget.



3.
 Hajlandó vagyok-e meghallgatni a másikat az emlékeim, sérelmeim, sértődöttségem nélkül?
Anélkül, hogy közbe vágnék, jobban tudnám?

Bevallom ez a  rész, még nekem sem sikerül hozzám közel állókkal, a szerelmemmel mindig, de gyakorlom.
 Mély önismereti munka szükséges ahhoz, ahogy "szemüvegeinket" levéve igazán lássuk, halljuk, érezzük a  másikat.
 Igazán csodás, amikor a történeteink nélkül kapcsolódunk a másikhoz.


4.
Hajlandó vagyok-e akkor is kapcsolódni, ha másképpen gondolkodunk, érzünk?
Na ilyenkor ugrik az a majom a  vízbe. :)))
Itt kiderül, hogy egy ideába, elképzelésbe kapaszkodtam-e  idáig, vagy hajlandó vagyok ahhoz az emberhez kapcsolódni, aki ott van mellettem, velem.









A saját bőrömön tapasztalva a  szexualitásban világlik ki ez a témakör a legjobban.
 Amit a hozzám fordulók csak még inkább megerősítenek.
Több olyan emberrel dolgoztam, akik 10-20-30 éves kapcsolat, házasság közben, után jöttek rá, hogy mennyire nem élik azt, akik.
Rengeteg tévhit, hiedelem tapad ehhez a  témához.
Ugyanígy érdemes végig menni a pontokon.
Először tudd meg, hogy mi lakozik benned, fedezd fel azt a csodás szexuálisan áramló lényt, aki Te vagy.

A szex, főleg nekünk nőknek nemcsak a behatolástól kezdődik, hanem sokkal előrébb.
A szemek csillogása, a lélegzet, a beszélgetések intimitása, az érintések, kedves gesztusok, és a mosoly éppúgy fontos mindannyiunknak, mint maga a szex, sőt.
Évekig élnek úgy emberek egymás mellett, hogy nem beszélnek a  szexről.
Arról, amire nekik lenne szükségük.
Tudom, mert én is ilyen voltam.
Minden ember tele van vágyakkal, ábrándokkal, késztetésekkel, érdeklődéssel.
Csak valamiért mi emberek úgy lettünk kalibrálva, hogy vagy szégyenként élünk meg minden ezzel kapcsolatos témát, vagy hajlamosak vagyunk túlzásba vinni a gyakorlását fizikai szinten.
Én is megéltem mindkét pólust, azóta szeretem, és tanulom Magamat, a testemet, a vágyaimat, és a csendemet is.

Sosincs vége, mindig megajándékoz ez a  téma, és főleg a testem újabb felismerésekkel...

Kedvesek kezdjétek el megismerni Magatokat, szexuálisan is!

 
A testnél nagyobb ajándék nincs a földön, és mi sokszor utolsó helyre rakjuk.
Tudom, hogy nem könnyű, én is sok éve tanulom, ezért is van bőven tapasztalatom.
Szívesen segítek Neked felfedezni, megélni a NŐT, vagy  FÉRFIT.

Az alábbi témákban is tudok segíteni:
-Tiszta kommunikáció, nemet mondás művészete, őszinte kérés, hallgatni szeretettel,
- Félelemek, megfelelési kényszerek, szégyen feloldása,
- Testi problémák (meddőség, merevedési zavarok, miómák, hólyag hurut, stb) lelki hátterének felkutatása (Nem könyvből, hanem ami benned van), és feloldása.
Ugyanis, amíg lelki - szellemi szintem nem oldottál meg valamit, addig  fizikai szinten is nehezebb a gyógyulás, illetve újból kialakulhat.
Fontosnak tartom, hogy testi-lelki-szellemi szinten is gyógyuljunk, gyógyítsuk magunkat.

Várlak szeretettel:

Egyéni konzultáció

Csoportos foglalkozások









2015. október 19., hétfő

Györgyi álma













Körülbelül 2 éve egy ÖnMunka mélyítő csoportot tartottam, ahol az egyik részt vevő Györgyi volt.
Már akkor is megfogott természetes bája, és az energia, ami belőle áradt.
Azt láttam, hogy habár önismeretben nagyon is elől jár, és bölcs, mégis nyitottsággal, és odaadással vett részt a gyakorlatokban. 

Egyszer megemlítette, hogy szeretne majd egy saját központot létrehozni, ahol Ő, és azok az emberek, akikkel szívesen dolgozna, egy a hivatásuk, álmuk közösen segíthetnék az embereket tudatosságukban, önismeretükben, gyógyulásukban.

Megkérdezte, ha lesz ez a központ, mennék-e oda csoportokat, előadásokat tartani.
Én örömmel igent mondtam.
Akkor még nem tudtam, hogy Györgyi álma, az én álmom is.

Aztán talán egy év sem telt el, és jelentkezett, hogy kész a központ, a honlap, az ötletek, és megyek-e?

Azóta volt több nyílt napunk, előadások, konzultációk, és mindegyiket nagyon élveztem.

Györgyi az az ember, aki mer élni, megy az álmai után, és megvalósítja azokat.
 Példa értékű mindenki számára.

Számomra volt több hullám, amikor  megfordult a fejemben, hogy feladom, vagy változtatok...

Györgyi biztos hittel, és azzal a csoda energiával amivel rendelkezik, mindig támogatott, segített, biztatott.

Most hétvégén pedig megkoronázódott számomra ez a kapcsolat a Játék-Térben.




Egy remek csapat gyűlt össze, akikkel együtt gyógyulhattunk, sírhattunk és nevethettünk.

Nagyon hálás vagyok.

Fontos a világban, hogy legyenek olyan helyek, mint a Brigit Ezoterikus Központ; ahol lecsupaszodhatunk, gyógyulhatunk, és terheinket lerakva, feltöltődve tovább léphetünk, élhetünk boldogan.

Mindenkit várunk szeretettel:

Brigit a facebookon








2015. szeptember 27., vasárnap

A fél-elme próbája


Hiszem, hogy az élet nagy játék, vagy olyan, mint egy mese, vagy forgatókönyv.
 Mi pedig mindannyian a saját mesénk főszereplői vagyunk.

Ahogyan a mesékben, úgy mi is az életben különböző élethelyzetekkel és emberekkel találkozunk.

Próbákon megyünk keresztül, és minden sárkánnyal, boszorkával, óriással való találkozás csak Magunkhoz visz közelebb; erősebbé, boldogabbá tesz.

A mesékben általában le kell győzni ezeket az ellenségeket. Ehhez szoktunk hozzá, szinte az anyatejjel szívtuk Magunkba, hogy odakint létezik az ellenség, és le kell győzni, ha túl akarjuk élni.
 Nem csoda hát, hogy mivel ez van a kollektív tudattalanunkban, felnőttként is így reagálunk, a kínaiakra, cigányokra, feketékre, vagy éppen most a migránsokra.

Figyelem a körülöttem lévők reakcióit, és figyelem Magamat.


Sokan írtak már arról, hogy a migránsoknak segítsünk, és arról is, hogy veszélyesek.


Én most rólunk, magyar emberekről szeretnék írni.


Vagyis inkább csak simán az emberről.


Olyan szép a nyelvünk, hisz mutatja, csak egy fél - elme vagyunk, ha félünk, nem vagyunk egészek.
 Nem ép, egész  az elménk, hanem összezavarodott fél.
 Egy egész-séges ember bizonyos, hogy soha, de soha nem bántana, nem üldözne, és nem ítélne el egy másik embert.

Tehát én most arra buzdítok mindenkit, hogy (ha fontos számára az épelméjűség, a béke, és a szeretet), akkor legyen nagyon, nagyon elfogadó azokkal az emberekkel IS, akik gyűlölködnek, uszítanak, verekednek, agresszívak, rúgnak...stb


Régi gondolatom, hogy a hagyományos meséket megírom Ildis verzióban.
 Ahol is a sárkány fejek levágása helyett, vagy a boszorka égetés helyett a főhős elkezd kíváncsi lenni ezekre a fura, félelmetes, - számára IDEGEN lényekre.
És akár csak a Kisherceg a rókát, úgy ő is a ellenségnek hitt lényeket megszelídíti, majd barátja lesz.


Nem könnyű játék, nem könnyű küldetés, de nagyon szép pillanatokat adhat.


... anno a 90-es években még "divatosak voltak" a skinhead csoportosulások, randalírozások.

Időnként én is beléjük futottam a metrón tiniként... nem mondom, hogy először nem féltem, főleg félig cigány származásom miatt...


Aztán valahogyan elkezdtem túl látni az acélbetétes cipős, Bomberes, kopasz fiúk őrjöngésén.

Csupa szeretetre éhes fiatalt láttam, akik kerestek valamit (valahova tartozást, elfogadást), és lázadtak valami ellen ( a szülők nem foglalkoznak velük, nem érzik fontosnak magukat, nem találják a helyüket a világban).

Rájuk nézni akkor ugyan nem nagyon mertem, de csukott szemmel képzeletben mindegyiknek szeretet küldtem, és megöleltem...

Soha, semmilyen atrocitás nem ért, soha nem bántottak...


 
Most pedig igyekszem minden olyan ismerősömet a szív szemével figyelni, aki utálja a migránsokat.
Hogy miért??? Mert ő is ember.
 
Hiszem, hogy egyek vagyunk, és nincsenek különbségek. Hogy csakis, és csakis Magaddal találkozhatsz. Nincs másik ember, csak Te vagy.
 
Miért gyűlölködik? Vagy agresszív valaki? Mert fél. Tele van hiedelmekkel, amelyek legtöbbje nem is valós tény, hanem csak mások által hallott, látott, esetleg ferdített történet.
De attól még fél, azt hiszi nincs biztonságban.

 
Mint az a kutya, aki gyerekkoromban megharapott.
 Éppen csak ugróiskoláztam a közelében, nem akartam tőle semmit. Neki kicsinyei voltak a házában, és én közelítettem, betolakodó idegen voltam az ő hazájába-házában, hát megharapott.
 
Nem tehetett róla. Ilyenek vagyunk mi is. Ha félünk harapunk, hol szóval, hol tettel.
 
Ezért nagyon finoman, kedvesen közelítsünk minden gyűlölködőhöz is, szeretettel. Kérdésekkel.
Lehet, hogy csak elég megkérdezni tőle, mondd mitől félsz? Segíthetek?











2015. szeptember 26., szombat

Változol



A változás hajóján utazol.
Te magad sem tudod, hogy hová visz, de felszálltál  rá, nincs visszaút.
Imbolyogsz, félsz, izgulsz és kíváncsi vagy.
Kincset keresel, és tudod, hogy meg fogod találni.






 


Némelyik kikötőben ismeretlenekben ismerős arcokat látsz.

Egészen mélyről, a hasad aljából jön fel egy érzés, ami lassan a  torkodat szorítja, egyedül érzed magad.
Magányodat az őszi esőcseppek fagyasszák arcodra.
A megérkeztem nyugalmát hol ében fekete, hol acél kék szemekben keresed.
Tudod, bármelyik felé léphetnél, mégsem teszed.

A ritmus miatt.
A ritmus miatt, ami belőled árad, és felolvasztja a  magány fagyát.
Már mosolyogsz, melegség jár át, átölelnéd az egész világot.
Pedig csak a  villamos fogódzkodóját szorítod...
 Pár pillanat alatt egy örökkévalóságot utaztál, és energián hullámozva sétálsz be a munkahelyedre.







2015. szeptember 23., szerda

Esendő Istenek

 
 
Többször előfordult Velem, hogy egy-egy ember, tanító-segítő, akit egykor oly nagyra becsültem, egy idő után elkezd taszítani, és eltávolodok tőle, vagy meg is szakítom vele a kapcsolatot.
 
A forgatókönyv mindig hasonló szokott lenni:
Megismerem, vonz, valami pluszt látok-érzek benne, egy hullámhosszon vagyunk, és kicsit olyan titkos szövetség a miénk.
Én felnézek rá, szeretnék, és tudok tőle tanulni, ő pedig lát bennem valamit, és támogat, teret ad arra, hogy kibontakozzam.
 
Egyre közelebb érezzük magunkat egymáshoz, barátok leszünk.
 
Aztán elkezdem őt látni a gyengeségeivel, hibáival együtt.
 
Minél jobban megismerem, annál inkább bosszant, hogy vannak nehézségei az életben.
 
Sőt észreveszem vannak dolgok, amiben én járok előtte.
Ezzel el is kezdődik bennem a távolodás; csalódottságot érzek.
Akire egykor Istenként tekintettem,  leesik számomra az Olümposzról.
 
Mert, hogy nemrég láttam rá, hogy erről szól az egész.
 
Vajon kire tekintünk első alkalommal Istenként?
 
Naná, hogy a szüleinkre, a mindenhatókra.
 
Aki tanít, tud, megvéd, szeret, és teret ad.
 
Aztán felnövünk, és látjuk, hogy nem mindenhatóak.
 
Gyengék, tele problémával, függőségekkel, butaságokkal.
Túlnőjjük őket, és nemcsak magasságban.
 
Látod a botladozásukat, és nem érted, hogyan tudna Neked ő tanácsot adni, tanítani bármit is egy idő után. Elveszettnek érzed Magad.
 
Nekem pontosan ezt az esendőséget mutatták meg különböző tanítók, amit a szüleimnél érzékeltem.
 
Nem vagyok nagy guru imádó, vagy rajongó, követő típus.
Viszont mindig is kerestem a  tőlem többet (titok) tudók társaságát.
 
És újból és újból csalódnom kellett: embereket találtam. Esendőeket.
 
Nekem is sok időre volt szükségem, hogy el tudjam fogadni, hogy a szüleim nem Istenek, hanem hús-vér emberek, akiknek nagyon hálás vagyok.
És köszönöm minden tanítónak is, hogy megmutatták az esendőségüket.
 
Hiszen pont ebből tanulhatunk a legtöbbet.
Emberségből.
Nem tökéletes, különleges képességű Istenekre van szüksége a világnak, hanem gyengeségeit felvállaló emberekre.
Hiszen ezek az emberek mind ismerik, tudják a titkot, a legnagyobbat, hogy amivel igazán lehet gyógyítani és segíteni, az az elfogadás és a szeretet.
 



 
Öleld hát Magadhoz saját és szeretteid esendőségét, hiszen a legnagyobb kinccsel rendelkezel.
Nem kell már keresned, mindig is ott volt veled.
Mersz-e a gyenge, botladozó, butus Önmagad, szüleid, tanítóid barátja lenni?









 

2015. szeptember 20., vasárnap

Játék a Térben - Térjáték


Szeretek játszani, az elme sokkal nyitottabb, felszabadultabb egy játék során.
Ezért is szeretem a  tréningjeimen alkalmazni ezt a módszert.
Ahol is a Térben meg tud mutatkozni - mások által eljátszva, megszemélyesítve az adott probléma.
Mikor javaslom:
- Olyan esetekben, amikor képtelen az ember ránézni az adott problémára, mert annyira bele van temetve, hogy sehogy sem lát ki belőle.
- Amikor szeretne szó szerint kívülről ránézni, hogy mi okozza az elakadást, és hol lehet a megoldás.
- Amikor szinte egyáltalán nem kell a problémáról beszélni, embereket megnevezni, mégis megláthatja az emberi működéseket, kapcsolatokat, a dinamikát.
- Amikor nincsenek válaszok a miértekre.
- Kapcsolati, szexuális, testi gondok kezelésére.






A Térjáték 3-6 fős csoportokban, sokféle módon élődhet meg.
 Lehet hangtalan és hangos, mozdulatlan és mozgásos, szavakkal kifejezett, és érintéses játék is. Ezt mindig az adott csoport hozza ki a Térből.


Egy alkalom során, mindenkire ránézünk, mindenki Terét bejátsszuk egyesével.
Sosem véletlen, hogy éppen kik lesznek egy csoportban, hiszen mindig egymást is megajándékozzuk ezekkel a közös Térjátékokkal.

A Térjáték részvételi díja: 6000 ft/fő

Helyszín: 
Brigit Ezoterikus Központ
2200, Monor, Ady Endre utca 28.

 
Időpontok, melyekre jelentkezni lehet:

2015.10.04. vasárnap 10:00
2015.10.17. szombat 10:00
(A csoport létszámától függ, hogy mennyi ideig tart, minimum 2, maximum 5 óra tartamú)

Jelentkezés : 

Maximum az időpont előtt 2 nappal:
Bogdán Ildikónál- ildiidill@gmail.com


Szavatosság

Minőség - megőrzési- , fogyaszthatósági  idő, szavatosság.




"A MINŐSÉG-MEGŐRZÉSI, ELTARTHATÓSÁGI IDŐ FELTÜNTETÉSI MÓDJA A

TERMÉKEKEN:
Az élelmiszer-biztonság alapvető szabályozását a 178/2002/EK szóló rendelet tartalmazza,
amely fő gondolata, hogy csak olyan élelmiszer hozható forgalomba, amely az emberi
egészségre nem ártalmas és emberi fogyasztásra alkalmas. A kereskedelemben ez azt
jelenti, hogy kiemelt jelentősége van a gyártó vagy a belső szabályozásban megadott
fogyaszthatósági illetve minőség-megőrzési idők figyelemmel kísérésének, a nem megfelelő
termékek azonnali selejtezésének, illetve nem forgalmazható az élelmiszer, ha a termék jól
láthatóan nem alkalmas emberi fogyasztásra (pl.: penészes, romlott, stb.). "






Eljutottál idáig, és fogalmad sincs, hogy miért írok én ilyeneket, igaz?

Nos, némi párhuzamot vélek felfedezni az élethez szükséges élelmiszerek és az élethez szükséges emberi kapcsolatok között. 
Csak amíg az élelmiszereken legtöbbször pontos dátummal van megjelölve a minőség megőrzésének lejárata, addig ez a  kapcsolatokban sokkal bonyolultabb.

Érdekes dolgok ezek....időnként elgondolkodom azon, hogy mennyire meg tud változni az érzelem, és annak intenzitása is, amit valaha valaki iránt éreztünk.

Hogy van az, hogy akivel éppen vagyunk, azzal akarjuk leélni az egész életünket, szinte bele akarunk bújni a másikba, aztán meg - idővel egyre kevésbé  lesz fontos.
Még végül ott áll előtted, és nem is tudod ki az, és mit keresel Te itt mellette.
Ilyenkor szoktam mondani, hogy minden kapcsolatnak van szavatossági ideje...mindegyiknek más, és ha lejár, és még tartogatjuk bebüdösödik, bepenészedik, még végül undorral vágjuk a szemétbe...
Pedig biztos jelei szoktak lenni a lejárat közeledtének minden él-elemnél: egyre kevésbé minőségi, és egészségre ártalmas.

És még mindig nem tudhatjuk, hogy az adott termék - ember nem ad már olyan minőségi együttlétet, vagy valami olyannal találkozunk, amit nehezen, vagy nem tudunk megemészteni.

Pedig alapvetően szükségünk lenne rá, csak túl nehéz vele l-enni.

Mondok saját példát.:

Jó 20 évig nem ettem húst, semmi filozófiai, vagy bármilyen okból, egyszerűen nem szerettem, és nehezen tudtam megemészteni.
Majd nemrég egy táplálkozási tanácsadó segítségével megtudtam, hogy erőteljesen fehérje típus vagyok, azaz a testemnek húsra van szüksége ahhoz, hogy jól működjön. (és ne éhezzen)
Megkérdőjelezve, és leküzdve berögzött működésemet, elkezdtem húst enni, és csodák csodája egyre jobb formában vagyok, és majd kicsattanok az erőtől.
A kapcsolataimban is sok olyan dologgal találkoztam, amit nehezen emésztettem meg.
Például párom túlzott nehézkessége, nehezen mozdíthatósága az őrületbe kergetett. 
Ez talán a szavatossági idő lejárta?
Vagy ennyire nehézkes vagyok a saját nehézkességemmel?
Be kellett látnom, hogy mennyire képes vagyok ragaszkodni a saját igazamhoz, a saját elképzeléseimhez.
És ez most csak 1-1 példa az életemből. Számtalan dolog lehet, ami bebüdösíti a kapcsolatot.

Néhány tipp, ami Nekem bevált:

1.Időről időre ellenőrizd, hogy valóban minőségi kapcsolat-e a tiétek. 
2. Ha nem, akkor nézd meg, hogy mi az a dolog, ami nem tetszik, amit nehezen emésztesz meg.
3. Beszélj róla a partnerednek. Őszinte kommunikációval meghosszabbodhat a minőségi együttlét.
4. Nézd meg, hogy a nem tetsző dolog vajon hol van benned, mit akar mutatni ez a helyzet számodra, hogyan tanulhatsz belőle.
5. Próbáld máshogy, mint ahogy eddig csináltad. Keress új lehetőségeket a reakciókra, megoldásokat a problémára.
És még mindig beszélgess!!!
6. Ha hosszú ideje úgy érzed nincs változás, és már nagyon "büdös van", "kezd el használni a szemetest".
Ez így elég durván hangozhat, de talán tapasztaltad, hogy tényleg egészségre ártalmas egy ilyen kapcsolat.






Én úgy látom, hogy ez minden emberi kapcsolatra érvényes, nem csak kimondottan a párkapcsolatokra.


Ha még mindig van kérdésed, egyedül nem megy, segítségre van szükséged, jelentkezz be hozzám Egyéni konzultációra.  Várlak szeretettel.









2015. szeptember 17., csütörtök

Csend




"Szeretem a csendet! " - ezt apukám mondta gyerekkoromban, amikor a tesóimmal eszeveszetten hangoskodtunk.
Így utólag látom, hogy valószínű ez egy intelligens felszólítás forma volt, a fogjátok már be helyett.
Amúgy tényleg szereti a csendet, ahogyan én is.
Nekem a csend hasonlít a "cselekvés nélküli cselekvésre", mert, hogy a csend is annyira beszédes tud lenni.
Tréningeken, táborban időnként meg is kérem a résztvevőket, hogy gyakorolják a csendet.
Azt látom, hogy félünk tőle.
Én is féltem a csendemtől, féltem, hogy mit fog mondani, hogy mi derül ki Rólam, vagy csak az üresség Marad.
Mást találok a csendben, egy barátot-Magamat, akit végre meghallok.
Nem mindig tetszik, amit mond, de érdemes vele lenni.
Aki ismer, jól tudja, hogy szeretek beszélni, és nyüzsögni is, és egyáltalán nem zárja ki egyik a másikat.
Talán, ha igazán tudunk csendben lenni, akkor tudunk hang is lenni, örülni...akár egyedül, akár másokkal együtt.




Kifogások



Úgy örülök, hogy több, mint 3 éve elkezdtem blogot írni; így vissza tudom olvasni, hogy milyen folyamataim voltak.
Nos, a tánc azóta is szerelem, és az Öröm ezer neve.
Azóta sokaknál látom, hallom, hogy a párjuk miatt nem tudnak, vagy nem mernek táncolni járni...
Ez Nekem is sokáig jó kifogás volt.
Érdekes, hogy ahogyan megszerettem a táncoló, testét kifejező Ildit; a környezetem, a párom is természetesnek vette, hogy későn érek haza a tánc órák miatt, vagy elmegyek bulizni a csajokkal. 

Neked milyen kifogásaid vannak, hogy ne éld meg, ne próbáld ki, amit szeretnél???


Randevú?




Te randevúznál Önmagaddal?
Mond, Te randiznál azzal nővel/férfival, aki most vagy?
Kíváncsi lennél rá?
Mit szeretnél Róla tudni?
Mit szeretnél elmondani, megmutatni neki Magadról?

Hová vinnéd el őt? Mivel kápráztatnád el?
És megteszed? Megteheted!
Van, hogy várjuk a nagy eseményt, a nagy Ő-t, pedig mindig kéznél vagyunk Magunknak.
Mikor randiztál valaha/utoljára Magaddal?
Vedd csak elő, azt a határidőnaplót...
Ugye van még szabad időpont a sok tennivaló között a legcsodásabb, legizgalmasabb lényre, akivel valaha találkoztál, Önmagadra?








Ildi-idill a facebookon



Ez az oldal Rólad szól, és Rólam.
A kapcsolódásról, az élményekről, mindarról, ami megérint, foglalkoztat.
Örülök, ha találkozunk az érzésekben, gondolatokban, vagy személyesen is.

Sok minden vagyok, most éppen ezt a nevet találtam ki Magamnak:
Csupa Csoda Csupaszító.

Mert, ahogyan én csupaszodok, testileg, lelkileg, csak a csodát látom Magamban, az életben.
Szeretném, ha minél több boldog, Önmagát csodaként megélő ember élne a földön.
Ha kíváncsi vagy Magadra, segítek csupaszodni.

Gyere, és játssz Velem.
Lehet, hogy olykor kemény lesz, sírós, és olykor kacagós.
Csak, pont mint az élet.
Most csak egy kérdésem van:

ÉLED?





2015. július 8., szerda

Randevú kurzus egy boldog párkapcsolatért




4 éve egy társkereső oldalon ismerkedtem meg a Kedvesemmel, és csodás kapcsolatban élek vele azóta.

Sokan idegenkednek ezektől az oldalaktól, pedig nagyon is hasznos lehet felregisztrálni.

Én magam rengeteget tanultam a férfiakról, magamról, így nagy emberismeretre tettem szert általa.
Lehet ügyesen is használni, de úgy látom nem mindenkinek sikerül.
Én is több kudarc élményen átmentem, és utólag hasznosnak bizonyultak ezek az esetek.

Azt látom a környezetemben, hogy az emberek vagy nem hajlandóak párt keresni, és várják a sült galambot, hogy majd bekopog a nagy Ő. Vagy esztelenül randiznak mindenkivel, kudarcot kudarcra halmozva.

Ezúttal egy olyan 4 alkalmas csoportot szeretnék indítani, ahol a párkeresésé a főszerep.

Mert ugye, ha  például munkát, vagy lakást szeretnénk igen nagy energiát vagyunk képesek befektetni érte.

Mondhatnánk régen sem volt internet, társkereső oldal (dehogynem, csak újságban), mégis ismerkedtek az emberek.
Mindannyian tudjuk, hogy egyre nehezebb megnyílni, ismerkedni, közeledni másokhoz.
Rengeteg tévhit és félelem gátol meg abban, hogy szabadon kifejezzük magunkat.







 

Szeretném átadni tapasztalataimat, tanácsaimat azoknak az embereknek, akik:
- szeretnének párt találni, de nem jön össze, vagy nem úgy sikerül, ahogy szeretnék,
- nehéz megnyilvánulniuk mások előtt,
- tele vannak előítéletekkel a másik nem, és /vagy önmaguk iránt,
- úgy érzik mindig át vannak verve, kihasználják őket,
- önbizalom hiányuk van,
- úgy érzik, csak szexre kellenek...

A kurzus keretében feltérképezzük a párkapcsolati sikered elé táruló gátakat, és fel is oldjuk azokat.
Számos egyéni és csoportos feladatra számíts, folyamatos csoporton belüli megosztásra, és sok-sok mókára, no meg némi tabu döntögetésre is.

Átvesszük az összes ismerkedési, randis, és kommunikációs bakit, és a helyére tesszük.
Megnézzük hogyan csináltad eddig, és miért nem voltál sikeres.
 Vagy, ha egyáltalán nem ismerkedtél, hogyan érdemes.


Az alkalmak mind más helyszínen lesznek, amelyeken alkalmad nyílik a bensőséges csoport munkára  és nyilvános helyszínen való megnyilvánulásra is.
(Mindenkinek a saját ütemében, semmi sem kötelező, csak ajánlott.)


+1 AJÁNDÉK: Teljes testes olajos Ayurvédikus masszázs:
Bogdán Noémi masszőr kezei alatt testi-lelki gyógyulásban vehettek részt.
Mely felhasználható az utolsó alkalom dátumáig, ugyanis a masszázs fontos része a tréningnek.:

Megmutatni magam alsóneműben. Milyen rábízni magamat valaki másra teljesen. Milyen amikor nem az én kezemben van minden irányítás. Milyen egy idegen ember érintése a testemen.

Az ayurvéda masszázsról:
Az Ayurveda nemcsak a fizikai test, hanem a lélek és az elme egészségét is szem előtt tartja, hiszen a kezeletlen pszichikai problémák megbetegíthetik a fizikai testet is. Az ayurvédikus masszázs alapvetően nem gyúró jellegű, sokkal inkább simító, húzó, dörzsölő fogások sorozatából épül fel, kellemes meleg gyógyolajokkal kombinálva.
Amellett, hogy javítja a bőr állagát, támogatja a belső szervek vitalitását és méregtelenítését, erősíti az immunrendszert, megszünteti az ízületi problémákat, gerinc- és derékfájást. Segíti a test, lélek, szellem felfrissülését, és harmonizálását.


Részvételi díj: 24.000ft mely tartalmazza a 4 alkalmon való részvételt+ 1 masszázst.


A csoport minimum 3 és maximum 6 fővel indul.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember.30.
Kizárólag e-mailben: ildiidill@gmail.com
Mivel maximum 6 fővel indítok csoportot, ha szeretnél jönni, mihamarabb jelentkezz, nehogy lemaradj most erről.
Várható kezdés: 2015 október
(egy alkalom 3 órás)



2015. június 20., szombat

Életöröm - Ki a komfortzónából!!! Önfelszabadító csoport





 

Igen jól sikerült az idén először megszervezett Életöröm női csoport.
Ha érdekel egy kis ízelítő:
http://ildiidill.blogspot.hu/2015/03/elet-orom.html

Ezúttal vegyes csoportot szeretnék indítani, tehát férfiak jelentkezését is várom.
Külön érdekes, komfortzónán kívüli lehet, hogy nemcsak azonos neműekkel leszel egy csoportban. Ezáltal még intimebb, nyitottabb kapcsolódásokra tehetsz szert.

Több éve dolgozom emberekkel segítőként, és azt látom, hogy kor, nem és testsúlytól függetlenül állandóan elégedetlenkednek magukkal az emberek.

Nem elég fiatal, szép , helyes, izmos, csak ezeket látjuk magunkban.

És persze áhítozunk, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, hogy legyen egy kiegyensúlyozott párkapcsolatunk, és csak nem jön össze...
Azt tapasztalom, hogy amíg Magunkkal nem tudunk baráti, intim viszonyba kerülni, addig mással sem megy igazán.
Ezért is szeretném a rengeteg saját tapasztalatomat, meglátásomat, ötletemet is átadni különböző helyszíneken, különböző tematikával.









Az alkalmak terv szerint az alábbiak szerint alakulnak, de eltérhetnek, ha úgy érzem, hogy a csoportnak más helyszínekre, tematikára van szüksége.:



 Életöröm csoport:


1. alkalom:
augusztus 5. szerda 15:00 -18:00
Helyszín: Egy pub, kávézó, vagy étterem, hogy pontosan hol, legyen meglepetés. ;)
Bemutatkozás, ismerkedés, fő témák, félelmek, hogyan tovább felmérése.
Beszélgetés, és gyakorlatok a helyszínen.


2. alkalom:
augusztus 12 szerda 15:00 -18:00
Helyszín: Egy uszoda, vagy fürdő, hogy pontosan hol, legyen meglepetés. ;)
Megmutatni Magam fürdőruhában. Az ehhez kapcsolódó szorongások feloldása.
Test ismeret, szeretet, megpihenés.
Játékos egymásra és magunkra hangolódó gyakorlatok.


3. alkalom:
augusztus 19. szerda 15:00 - 18:00
Helyszín: Egy bevásárlóközpont, ruhaüzletek.
Emberismeret, skatulyázás, női -férfi személyiség típusok, árnyék gyakorlatok.
Divat, szín és öltözködési tanácsok.
Miután megszeretgettük a testünket az elmúlt alkalommal, most már könnyebben, és színesebben, merészebben; és leginkább saját alakunk, stílusunk tükrében tudunk ruhát választani.
Én azt vallom, hogy az öltözködés is egy önkifejezési forma, egy művészet.
Kicsit művészkedünk, tapintunk, örülünk Magunknak a tükörben.

4. alkalom:
augusztus 26 szerda 15:00- 18:00 vagy augusztus 29 szombat. 20:00 -23:00
Helyszín : egy szórakozóhely
Mire ehhez a naphoz érünk, már tisztában vagyunk a hiedelmeinkkel, félelmeinkkel, sőt dolgoztunk velük, akár már feloldottuk őket. Szeretettel, bátran figyelünk a testünkre, szükségleteinkre.
Jól érezzük magunkat a bőrünkben, hagyjuk , hogy a testünk átvegye az irányítást a gondolatok felett tánc segítségével.
További táncos és egyéb gyakorlatok, na és önfeledt szórakozás a program.



+1 AJÁNDÉK: Teljes testes olajos Ayurvédikus masszázs:
Bogdán Noémi masszőr kezei alatt testi-lelki gyógyulásban vehettek részt.
Mely felhasználható az utolsó alkalom dátumáig, ugyanis a masszázs is komfort zóna kilépés egy része, ezekről is beszélünk, mert fontos része a tréningnek.:




Megmutatni magam alsóneműben. Milyen rábízni magamat valaki másra teljesen. Milyen amikor nem az én kezemben van minden irányítás. Milyen egy idegen ember érintése a testemen.

Az ayurvéda masszázsról:
Az Ayurveda nemcsak a fizikai test, hanem a lélek és az elme egészségét is szem előtt tartja, hiszen a kezeletlen pszichikai problémák megbetegíthetik a fizikai testet is. Az ayurvédikus masszázs alapvetően nem gyúró jellegű, sokkal inkább simító, húzó, dörzsölő fogások sorozatából épül fel, kellemes meleg gyógyolajokkal kombinálva.
Amellett, hogy javítja a bőr állagát, támogatja a belső szervek vitalitását és méregtelenítését, erősíti az immunrendszert, megszünteti az ízületi problémákat, gerinc- és derékfájást. Segíti a test, lélek, szellem felfrissülését, és harmonizálását.

Fontos tudnivalók:

1.Mindannyian máshonnan indulunk, és máshogyan működünk.
Ezért valószínű lesznek olyanok is, akik a 4 alkalom után könnyebben, bátrabban, nyíltabban fognak élni; és talán lesznek olyanok is, akik úgy érzik, nem változott semmi az életünkben (egyelőre ;) )
Rajtad múlik, hogy mennyire veszel részt saját életedben, önismeretedben.
2. Csak akkor jelentkezz, ha hajlandó vagy ezeken a helyszíneken megjelenni, gyakorlatozni, megnyilvánulni. (mindenki a saját tempójában)
3. Az alkalmakon fényképeket fogok készíteni, elsősorban a résztvevők számára.
Ez a tematika része, az egészséges test-kép, és önelfogadás segítője.
4. Az alkalmak között előfordul, hogy házi feladatok lesznek. Kérlek segítsd saját magad azzal, hogy elkészíted, megcsinálod ezeket.
5. Nem a saját tanácsaimat fogom rád nyomni, nem kell senkinek megfelelned.
A virágba borulásodért, változásodért csak Te tehetsz, én mindössze lehetőségeket, kérdéseket, gyakorlatokat, és saját tapasztalataimat, együtt érzésemet, jelenlétemet tudom adni Neked.

A csoport minimum 3 és maximum 6 fővel indul,

Részvételi díj: 20.000ft mely tartalmazza a 4 alkalmon való részvételt+ 1 masszázst

(+saját belépő- fürdő, fogyasztás fizetése- pub, stb
Jelentkezési határidő: 2015. július .28.
Kizárólag e-mailben: ildiidill@gmail.com
Mivel maximum 6 fővel indí
tok csoportot, ha szeretnél jönni, mihamarabb jelentkezz, nehogy lemaradj most erről.






Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...