2021. szeptember 30., csütörtök

Színnel Lélekkel Magamról

 


Színnel Lélekkel ez vagyok én, az egész életemet kitöltötte ez a 2 minőség.

A Bogdán Ildikó nevet adták Nekem a szüleim, és igen színes élettel ajándékoztak meg.

Mindig Budapest volt az én fő bázisom, és gyermekként megcsodálhattam a solti tanyavilágnak, és a dunaegyházi fenyveserdőnek a szépségeit, színeit.

12 éves voltam, amikor Apuval fogadtam, és én nyertem, méghozzá pénzt, nem is olyan keveset.. (zsebpénzem nem volt sosem). A könyvek voltak az egyik legfontosabb dolog az életemben, de mivel gyakorta jártam könyvtárba, így nem a könyvesboltba vezetett az utam, hanem a kis falusi butikba. Ahol 2 kapucnis pólót és 2 gyöngyös fülbevalót vettem: piros és lila színűeket. Nagyon boldog voltam. 

14 éves koromtól egészen sokáig az volt a napom fénypontja, hogy összeállíthattam a szettemet.
Emlékszem az asztali naptár hátuljára még fel is írtam, hogy melyik nap milyen ruhában voltam.

Szegény családban nőtem fel, ritkán kaptam új ruhát, csak ami szükséges. Már akkor kapszulagardróbom volt, és imádtam variálni a szerény kis ruhatáram darabjait.
(Talán pont ezért most már nem vagyok kapszulagardróbos típus)

Később a nagymamám bőséges ruhatárából  kunyeráltam 1-1 darabot, és imádtam, hogy egyedi vagyok. Nem a divat érdekelt, hanem már akkor is az önkifejezés, a  játék. 

Nem volt könnyű gyermekkorom, sem fiatal éveim, így 2 út állt előttem: vagy a teljes elkallódás, vagy találkozás a lelkemmel. Szerencsére a 2.-at választottam, és az önismeret útjára léptem.

2005 óta folyamatosan képzem Magam e téren, így lettem: 

-Reiki mester,

-Byron Katie -The Work facilitátor,

-Scott Kiloby- Élő Önvizsgálatok facilitátor,

-Spirituális Pszichológia Tanácsadó,

-Önismereti Személyiségfejlesztő. 

Elvégeztem:

 -a Body Mind Centering,

 -Kranioszakrális Terápia,

 -Butoh Tánc és Testtudat kurzusait,

 -tanultam pszichológiai rajzelemzést,

-Tarot kártya elemzést.


Voltam oktató a Tudatos Életreform Akadémián.

Szakmai tagja vagyok Oravecz Andrea Testbelakás Iskolájának. 

Mindeközben, és ezek mellett értékesítőként dolgoztam cipő, ruha és bútor boltokban.

Szín (divat, öltözködés, harmónia, ruha, cipő) és Lélek (önismeret, önbecsülés, önazonosság) ezt a 2 vonalat képviseltem, ami mostanra egybeforrta magát.

A kislányom születése utáni időszak egybeesett a mindenkinek nehéz 2020-2021-es évekkel, ami mindenkit még inkább önmaga felé fordított.

Kerestem mi az ami igazán örömmel tölt el, ahol Otthon vagyok. A színek, a divat, a ruhák világából  egyszer csak egyenes utam volt a Színtanácsadás világába.






2021-ben  Huszka Ági Style által Okleveles Színtanácsadó lettem.

Itt vagyok most. 

Új útra léptem, és úgy érzem valahogy mindig is ide tartottam. Ez vagyok én. Aki imád Nő lenni, megtalálni a harmóniát,  játszani a színekkel. Ugyanakkor kellő mélység, alázat, és ember szeretet, emberismeret van bennem, hogy kívül és belül is tudjak hatni, segíteni embereknek.












2021. szeptember 28., kedd

Színes egyéniség


 


"Elérkezett az idő, amikor több kockázat rejlett abban, ha megmaradok bimbónak, mint ha virágot bontok."  Anais Nin


Ön-ismeret, ez minden dolgok alapja. Ismerni magunkat a legnagyobb kincs az életben: Ha tudom ki vagyok, mit képviselek, mik az értékeim és gyengeségeim akkor a döntések, választások, lépések is könnyebbek. 

Ez a munkahely váltástól kezdve, a válásig, vagy házasságig, a nyaralás választásig mindenben így van. 

Még az öltözködésben is. Merthogy mindenki öltözködik, akár érdekli a téma, akár nem.

Ha kíváncsi vagy, hogy melyek azok a színek, amelyek VALÓBAN téged tükröznek, Veled harmonizálnak, ezzel segítve az egészséges önérvényesítést, magabiztosságot, sikert minden téren, akkor keress meg.

Meg fogsz lepődni, hogy mennyire befolyásolják a színek a külsődet, ezáltal a megítélésedet. 

Szívesen megmutatom mely színekben nézel ki betegnek, 10 évvel öregebbnek, ráncosnak, agresszívnak, és mely színektől lesz a megjelenésed kedves, vonzó, kipihent.



#színnellélekkel #önazonosság #egyéniség #individuum #színtanácsadás #színtanácsadóvagyok #színtanácsadó #színek #színesegyéniség #szürkeátlag #önismeret #ismeret #kisugárzás #karizma #magabiztosság #vonzó 


2021. szeptember 23., csütörtök

Tükröm, tükröm mondd meg Nékem.

 



"Újra itt a reggel, morcosan kelek fel

És tükörbe nézek, görbül a szám

Mérgezett nyilakként mondatok cikáznak

Önmagamra célzok, s mind szíven talál. " Palya Bea dala

Ugye ismerős?


Még a Tudatos Életreform Akadémia oktatójaként ezt a dalt és egy nagy álló tükröt használtam fel, hogy szembe nézzünk Magunkkal, testünkkel, lelkünkkel, hiedelmeinkkel Az álló tükör most már a munkám alap felszereltsége a színtanácsadás során. Lehet, hogy a dalt is használni fogom ezek után. Ugyanis szembeötlő, hogy mennyire idegen és elfogadhatatlan tud lenni a pőre arcunk.





Érdemes már a színtanácsadás előtt egy kis időt szánni az arcunkra. :
Köss egy kendőt a fejedre, vagy rakj fel egy hajpántot, és nézz szembe Magaddal.
Mit látsz? Milyennek látod Magad? Smink(tetoválás), szoli, (mű)szempilla, haj, ruha nélkül. Milyen ez az arc? 
Írd le a gondolataidat, érzéseidet. 
Öröm, ha csupa szép gondolat villan fel benned. Sajnos viszont nem ezt tapasztalom.
Írd le, és olvasd vissza. Ki mondott Neked valaha ilyeneket? Honnan veszed ezeket, olvastad valahol? Ki, mi sugallta? 
Hogy kerültél ide ebbe a gondolati örvénybe?
Figyelj be a testedbe, milyen érzés ezekkel a gondolatokkal a testedben lenni?
Ha más mondana Neked ilyeneket, hogyan viszonyulnál hozzá?
Bizonyára nem kedvelnéd Őt ezért. Te viszont akár napi szinten bántod Magad, vagy megteszel mindent, hogy ne lásd így ezt az arcot.

Természetesen vannak olyan dolgok, akár szépészeti beavatkozás is, amikor a léleknek is jobb, ha a test (arc) változik. A tapasztalatom viszont az, hogy a külső "problémák" általában nincsenek összhangban a benső kritikával, megítéléssel.
Önvizsgálattal, önismerettel a legtöbb belső kritikus narratíva lecsillapodik, végül el is halkulhat.
Ezért is szeretek Színnel és Lélekkel is foglalkozni, mert kívülről is, belülről is haladhatunk a kiegyensúlyozott, önmagát ismerő, boldog ember felé.
Ha segítségre van szükséged írj Nekem.
#színtanácsadás #arc #azlégyakivagy #színnellélekkel #színtanácsadó #tükör #palyabea #önvizsgálat #önismeret #önelfogadás #önbántás # önszeretet 















2021. szeptember 22., szerda

Kamera vs valóság








Remélem jó alaposan megnézted ezeket a képeket, ha nem tedd meg kérlek!

Ez a vizsgamunkám egyik része lett volna: Ihletet kaptam, és bő egy órában(amíg a skacok a játszótéren voltak) kiválogattam a kendőimet, felöltöztettem Magamat, és összeállítottam ezt.

Nagyon tetszett az ötlet, de nagyon siettem. A telefon a gyerek dobozának tetején volt, ami meg a mosógépen... természetes fény 0 , és kendőket sem választottam mindig jól ki.

Eredetileg azt szerettem volna bemutatni, hogy mennyire megváltozik az adott kendők színétől az arcom. Talán ez látszik is valamennyire, de sajnos legkevésbé sem realisztikus.

De legalább gyakoroltam, és így is feltűnik, hogy nemcsak az arcom, hanem a háttér is teljesen megváltozik, pedig ugyanakkor és ugyanott fotóztam őket.

A mentorom Huszka Ági később felhívta rá a figyelmemet, hogy ha ilyet szeretnék csinálni azt csak stúdióban, profi, beállított fényekkel és géppel érdemes. Ugyanis a telefonok kamerája egy nagyon érzékeny, kifinomult kamera, amely folyamatosan mér és állítgatja önmagát, és imádja az élénk színeket. 

Azért nem tettem le, hogy majd csinálok, megosztok egy ilyet, csak profibban.


Van jó pár képem a színtanácsadásaimról, és szerettem volna többet megosztani, de sajnos amit meg szeretnék velük mutatni, amiről szól valóban a  színtanácsadást, na azt pont nem lehet igazán átadni.

Ezért is fontos, hogy képről sosem állapítunk meg semmit, mert bizony a legtöbbször a valósághoz semmi köze sincs.










 

2021. szeptember 19., vasárnap

Pantone 2021/22 Őszi-Téli színek: Pantone 18-1559 TXC Red Alert

 Pantone 18-1559 TXC Red Alert

RGB : 208 52 44





Itt a vörös riasztás! Igazán figyelemre méltó szín, nem tudod nem észre venni. 





Ebben biztosan nem tudsz elbújni. Erősen narancsos vörös, nagyon meleg szín!!!!







Neked hogy tetszik? Viselnéd?








#pantone #2021ősztél #redalert #vörösriaztás #figyelem #vörös #melegség #feltűnés



Pantone 2021/22 Őszi-Téli színek: Pantone 14-4123 TCX Clear Sky

PANTONE 14-4123 TCX Clear Sky #pantone #color #lightblue

RGB: 156 195 220



A tiszta égbolt színe. 
Hűvös, tiszta kékség. 






Megnyugtató, elegáns, szabad,  friss szín.




Neked hogy tetszik?

#pantone #clearsky #tisztaégbolt 


Fekte és színes, ciklusok, önismeret, lélek

Sötét és világos, fekete és színes, ború és derű, befelé és kifelé, ciklusok, ritmusok, Nőség.






Embernek és főleg Nőnek lenni sokszor hullámzó, testi-lelki apályokkal, dagályokkal.
A kapaszkodókat érdemes legbelül megtalálni és arra hagyatkozni megengedve minden ringást.

Azonban azt is észrevettem, hogy ha kívülről kapunk megerősítést, mankót, az is biztos alap tud lenni, és haladhatunk egyre beljebb.
Szerencsére akár a belsővel akár a külsővel kezdünk ugyanúgy önmagunkra találhatunk, kinek melyik a komfortosabb.

Kiváltságos helyzetben érzem Magam, hiszen több, mint 10 éve az emberi lélekkel, pszichével foglalkozom, így látok, érzek, tudok olyat is, amihez nem kellenek szavak.

Nagyon izgalmas számomra a #színtanácsadás -on keresztül a lelket érinteni, mert bizony lehet ez is egy állomás, vagy akár kapu az önismereti úton.
2 workshopon túl vagyok, a következő 3 már telt házas, és én csak szívom magamba a sok gyakorlatot, tapasztalást, megélést, felismerést.
(Egyelőre a workshopokon való részvétel meghívásos alapon történik. Ha érdekel írj Nekem!)






2021. szeptember 17., péntek

Pantone 2021/22 Őszi-Téli színek: Pantone 15-0956 Daylily

 Pantone color card 15-0956 Daylily



RGB: 233 169 0




#pantone2021ősziszínek #daylily #liliomsárga #melegsárga #melegszín #tavasz

 #ősz #vibrálás






A szépséges liliom sárga színe ihlette vibráló meleg szín.
Élénksége miatt a tavaszoké elsősorban, de őszök is viselhetik, főleg valami mélyebb, lágyabb színnel.
Hű, én imádom! Mennyi energia, vidámság van benne! Neked milyen érzés ránézni, viselni?





Pantone 2021/22 Őszi-Téli színek: Pantone 19-1223 Txc Downtown Brown

 Pantone 19-1223 TXC DOWNTOWN BROWN


RGB: 94 63 50




Hogy mitől belvárosi(nagyvárosi) ez a barna, nem tudom.
Csak remélem, hogy nem a kutyakakiról nevezték el. 🙁


Mindenesetre én inkább sötétbarnaként nézek rá. Egyértelműen Ősz szín, és ez aztán tényleg ramatyul áll mindenkinek, akinek nem #ősz a #színtípusa. Neki-nekünk, viszont isteni.



Neked hogy tetszik?
















2021. szeptember 13., hétfő

Pantone 2021/22 Őszi-Téli színek: Pantone 13-2003 First Blush

Pantone 13-2003 First Blush : RGB : 247 192 191








Az első kis elpirulás, az első pír az arcon, ami most ruhaanyagban, színben születik újjá. 

Izgalmas egy szín, ami inkább meleg, és #világos tavasz -nak a legcsodásabb, és #lágyősz-nek is simán.

Érdekes, hogy szatén, selyem anyagban hideg hatású, így világos nyarakon is jól mutathat.







Te milyennek érzed, látod? 
Szívesen hordanád? Mi jut róla eszedbe? Milyen érzések, milyen szavak?


Nekem ártatlanság, finomság, kislány.




2021. szeptember 10., péntek

Bőr, szem, haj

Újból , és sokadszor is leírom, hogy csakis személyesen, természetes fényviszonyok között szabad színtípust megállapítani.

Lásd a mellékelt fotón, ahol ugyanaz a kéz különböző megvilágításokban teljesen másként hat:


 

Ahhoz, hogy megtudjuk határozni valakinek a színtípusát, az alábbi dolgokat kell figyelembe venni:


1. BŐR:




 Elsősorban, és a legnagyobb százalékban befolyásoló tényező a bőr festékanyaga a melanin.

Abból is kettő van nekünk: 

A hidegebb bőrtónusért felelős eumelanin, és a melegért felelős pheomelanin.





Ezek alapján a genetika 64 féle bőrtónust különböztet meg:



És ebbe még nincs beleszámolva, hogy az eumelanin feketésebb árnyalatából hány %, és mennyi a barnásabból, és ugyanígy hány % a pheomelanin vörösesebb, illetve sárgásabb festékanyagából. 
Merthogy mindenkinek van mind a 4 , és ezeknek százalékos aránya hozza ki az egyedi bőrszínt. Izgi ugye?

Arról nem is beszéltünk, hogy van egy alaptónusunk és egy fedőtónusunk is, és aztán már igazán izgalmassá válik a helyzet. Mert van olyan, hogy valakinek több az eumelaninja, és mégis olyan meleg hatású, általában olivás lehet egy sötét tél pl. és a sötét Lágy nyár bőre is nagyon különleges.


2. SZEM:

A szem kiegészítheti megerősítheti a bőr hidegségét-melegséget, de olykor teljesen szembe megy vele.

Csodaszép meleg bőrű, hidegkék szemű tavaszokat láttam például. Vagy fekete bőrű, zöld vagy kék szemű embereket.

A szem színe attól függ, hogy mennyi melanin tölti fel tehát, ha "nem maradt, nincs több melanin", akkor marad zöld, vagy kék a szem.





3. HAJ:

A haj a legkevésbé mérvadó a színtípust illetően. (Ezért is takarjuk le)

Szintén, van, hogy harmonizál a bőrrel, és van, hogy fura tréfát űz velünk a természet.

Van, akinek szuper a természetes hajszíne (pl. telek, különösen sötét tél), és van, akinek sokkal előnyösebb, ha festeti, világosítja. (pl. világos típusok, főleg világos tavasz)






Befolyásolhatja a színét, szerkezetét a idő múlása, betegségek, hormonális változás, várandósság, étkezési rendellenességek, szokások, stressz. 



(A képek Agi Huszka Style képzésének dokumentumai)



További, bővebb információk a színtanácsadás elméleti részét képezik.





A színtanácsadás hogyanja

Mielőtt bárki igénybe venne egy szolgáltatást kíváncsi, hogy mi is fog vele történni.

Ezért, és, mert a Színnel-Lélekkel csoportban is volt ide tartozó kérdés most íme az infók:


És úgy az igazi, ha akasszák a hóhért:




A  (hiteles) színtanácsadás alapjai, kritériumai:

 - csakis élő, személyes lehet, kizárólag természetes fényviszonyok között

- smink nélkül történik

- szemüveg nélkül történik. Szemüvegeseknek érdemes ilyenkor kontaktlencsében jönni.

- javasolt előtte 1-2 héttel a szoláriumozást, túlzott napozást mellőzni

- a haj teljes egésze le van takarva.

- a ruha is le van takarva (érdemes kissé kivágott felsőben jönni, hogy a nyak bőre is látható legyen.


Mi történik?

1. Először kicsit beszélek a színtanácsadás elméletéről, a színtípusokról. Ráhangolódunk a témára.

2. Ahogy fentebb írtam: letakart hajjal és ruhával leülsz egy székre szemben a tükörrel.

3. Elkezdem a nyakadba tenni a különböző színkendőket, amelyeket mindig egymáshoz képest nézünk.

Először mindig a hidegséget-melegséget állapítjuk meg.

4. Ha már igen egyértelmű, hogy hideg, vagy meleg a bőrtípusod, akkor mehetünk a 4 évszak valamelyike felé.

5. Ezután jön a finomhangolás, a 12 típusból kendőcsokrok segítségével megállapítjuk a színtípusodat.

Közben a számodra szuper színek kendőiből jó sok gyűlt össze a hátad mögött, és megnézheted milyenek a Te színeid. 




FONTOS! Nem az a célom, hogy rád tukmáljam az én meglátásomat, véleményemet, még akkor sem, ha én értek hozzá.

A célom, hogy Te Magad lásd meg a különbségeket jó-rossz, előnyös-előnytelen színek között. Bármikor mást látsz, mint amit én esetleg sugallok, nyugodtan mondj ellent. Ne hagyd rám, legyél biztos abban, amit látsz. 
(Mondjuk én jó sokáig semmit nem mondok, csak pakolgatom a kendőket rád.)

Én akkor érzem Magam sikeresnek, ha Te látod meg Magadtól, csak így van értelme. (Imádom, hogy mennyire elszoktatok ámulni, csodálkozni, és megvilágosodni!)



6. Rúzspróba, rúzsteszt: A színtípusodnak, bőrödnek megfelelő rúzsok kiválasztása.





7. Emailben megkapod a színpalettádat, fotót rólad, és minden inspirációt, információt, ami csak a  birtokomban van. Illetve automatikusan felvételt nyersz a  csoportba, ahol tovább inspirálódhatsz.

8. kb 1-2 hónapon belül felveszem Veled a kapcsolatot, és megkérdem hogy hol tartasz, hogyan érzed Magad az új színeiddel, mennyire vagy elégedett, mennyire tudod beépíteni az életedbe a látottakat-hallottakat.

9. Közben, és utána is bármikor kétségeid, elakadásaid vannak, tudd, hogy nem engedem el a kezed. 
Bármikor tudsz jönni ellenőrző/megerősítő tanácsadásra.





10. Amennyiben mélyebb rétegeket, identitást mozgatott meg a színtanácsadás, illetve nőiséggel, önkifejezéssel, önismerettel, önfelvállalással akad problémád igénybe veheted az Egyéni konzultáció-t is Velem.



Volt egy nagyon jó kérdés a csoportunkban, ami még ide kívánkozik:

"Olyan kérdésem van, hogy mi van olyankor, amikor nem az én színeimet viselem, de annyira jól érzem magam a szettemben, annyira kifejezi az egyéniségemet, hogy még mások is megdicsérnek, milyen jól nézek ki? Ilyenkor a kisugárzás felülírja a színelméletet? "

Amire  a válaszom:
Egyrészt ha mindenki megdicsér, akkor lehet hogy a színeidben vagy. Másrészt, ha sminkelsz tök mindegy, hogy mit veszel fel. Igen a smink nagyban befolyásol, úgy sminkeled Magad, olyan színtípusra, amilyenre csak akarod. Ezért nem érdemes a celebeket nézni, mert átsminkelik őket, szinte fogalmunk sincs hogyan néznek ki valójában
 Amúgy a színtípus színei úgy állnak rajtad, mintha egy enyhe smink lenne rajtad.

Harmadrészt nem mindegy, hogy azt mondják, hogy de jó ez a felső, ruha, szett, szín...vagy azt, hogy TE nagyon jól nézel ki. 
Ja és aztán, hogy kinek mi a szép, az tök egyéni. Valakinek a natúr dolgok, valakinek a "műnőség". 






Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...