Facilitátorként Magamról


Szerencsés vagyok, számos spektrumát megtapasztalhattam a létnek.
Voltam cserfes kislány, szófogadó, csendes gyermek, hangos, rebellis tini:
Szerettem és szeretek tanulni, új ismereteket szerezni, mindig jó tanuló voltam.
Már gyerekkoromban is hozzám fordultak tanácsért, és Nekem mondták el a társaim a titkaikat.
Ez azóta sem változott, szeretem az embereket, nyitottsággal, és kíváncsisággal fordulok feléjük, ezért megajándékoznak sokszor a legbensőbb dolgaikkal.

Egyszerre mondhatom azt, hogy szegény és gazdag családból jövök; mert mindkettőt megéltem. 
Azt hiszem a szegény, labilis környezet sokkal gazdagabbá tett, no meg empatikusabbá.
Volt szerencsém 5 évet vidéken élni, ebből hármat falun, kettőt tanyán. 

Laktunk öten egyszobás földes házban, ahol se áram, se víz nem volt, kályhával tüzeltünk, kinti pottyantós WC-nk volt.
Sajnos a családi háttér és a szüleim házassága nem volt sem erős, sem boldog.
Nagyon sok élményem van ebből az időszakból, amelyek egyben meg is alapozták a sérülékenységemet.







Már középiskolában az önismeret útjára léptem, hála az akkori kedvenc magyar tanáromnak
 Dr. Xantus Lászlónak, aki nem mellesleg pszichológus is volt.
Ő volt az első az életemben, aki hitt Bennem. Általa, miatta Freud-ot , és C. G. Jungot olvastam 15 évesen.
Pedig voltak kacskaringók itt is. Soha nem a tanulmányi eredményemmel volt a baj, inkább a viselkedésemmel. Kirúgtak harmadikban (igazolás hamisítás miatt), így éjszakai pékséges munka mellett tettem le az érettségit. Ő még is felállva tapsolt Nekem, amikor átvehettem a bizonyítványt. Mert nem adtam fel.


Hogy mi minden voltam még én?
Voltam 16 évesen alkoholista, 18 évesen drogos, 21 évesen sport fanatikus.
Függőségek, elkerülések

Bántalmazó kapcsolatban (nem fizikai) éltem 15 évet. (16-31 éves koromig), amelyben mindennaposak voltak a megaláztatások, a szégyen és az elkeseredettség.

Aztán eljött a pont, amikor segítségre szorultam.  Pető Katalin
szárnyai alatt találtam menedéket, aki az Éden Oktató Központ kineziológusa, Reiki mester tanára volt.
Itt már tényleg ráléptem arra az útra, amit most is taposok.
2007 Reiki mester lettem és kaptam is felkérést, hogy oktassam az Édenben, vigyem tovább, de nem fogadtam el. Éreztem, hogy Nekem egyéni az utam. 

Elkezdtem kis csoportokat tartani az ismeretségi körömben, amit Lélekébresztő-nek neveztem el, majd egyénileg is elkezdtek hozzám járni.
2011 óta tanulok Oravecz Andrea -tól, aki  által Byron Katie - A Munka módszere facilitátor és
2013-tól Okleveles Élő Önvizsgálatok Facilitátor (Scott Kiloby) vagyok.
Andrea mára olyan professzionális tematikát, képzést rakott össze, ami abszolút egyedülálló, teljesen átfogó, és minden embernek óriási hasznára válhat.
Örülök, hogy a Szakmai csoportjának tagjaként gyarapítom a tudásomat, és tapasztalataimat.

2014-től Akkreditált Spirituális Pszichológia Tanácsadóként és Önismereti Személyiségfejlesztőként is tevékenykedem, melyet az Éden Oktató Központban végeztem el.
Ennek keretében gyermekkori sérelmek, önértékelési zavarok, elakadások, kapcsolati problémák megoldásában tudok segíteni SNLP, Tarot  elemzés, rajz elemzés, és különböző mozgásos, térben megjelenítős módszerekkel.


2015-től a Tudatos Életreform Akadémia  munkatársaként is dolgozom, egyéni konzultációk keretében, és oktatóként a több hetes kurzusokban.
Interjú Velem a Térában


2018-ban rengeteg tanultam és főleg tapasztaltam a testről Kálmán Ferenc vezetésével a Body-Mind Centering egyéves képzése alatt.
Ahol feladatok helyett ajánlások vannak, valamint a test korlátlan, szabad megélései, melyek újabb és újabb kapukat nyitnak Önmagam és a világ felfedezésére.
Legnagyobb ajándékként a végtelen szabadságot, és lehetőségeket kaptam, ahogy a testhez és annak teljes rendszeréhez érdemes kapcsolódni. 
Saját tapasztalataimat tovább adom a hozzám fordulóknak, hogy minél többen tudják és érezzék, hogy milyen otthon a testben.


Molnár Annának köszönhetően a Craniosacralis Terápia világa is gazdagítja a repertoáromat.

2018 a leggazdagabb évem volt idáig tapasztalásban, hiszen átéltem a várandósság csodáját, és nyáron megszületett a kislányom.

A várandóság, a szülés, a gyermekágyi időszak, a szoptatás, és minden a gyermekemmel kapcsolatos dolog megannyi új információt, megélést adott Nekem. 
Azt tapasztalom, hogy ezekben a témákban is rengeteg az alul- és/vagy félre informáltság. Nagyon sok mindenről nem beszélnek, nincsenek képben az anyukák, apukák.
Ezekben a témákban is szeretném edukálni, informálni az arra kíváncsiakat.


2019-2020-ban elvégeztem Hrotkó Heléna Holisztikus tánctanár és test-tudat tréner Butoh tánc és Testtudat kurzusát, mely által lényem még mélyebb rétegeihez kaptam kapcsolódást szintén a  test és a mozgás által, valamint az árnyékszemélyiségeim, sötét részeim is nagyobb teret kaptak.

Az életből spirituális, majd mentális, kognitív témák módszerek felé mentem mire eljutottam a testhez. Mindig is a testem jelezte a kibillenéseket, elhangolódásokat elsősorban túlsúly,  túlevés, függőségek, szorongás és egyéb fizikai tünetek által.
Testi összefoglaló 2014-ből


Kislányom megszületése után, számomra is egy új élet kezdődött. Az addigra teljesen túlcsordult (ideg)rendszerem lecsapta a biztosítékot.
Újra kellett tanulnom, rendeznem a testem.
Hála ennek az egész folyamatnak erősen átélt tapasztalatokat, és begyakorolt, hasznos eszközöket tudok átadni a hozzám fordulóknak mélyen a testben megélve, megérezve.


Ildi-idill Facebook oldalam





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...