2018. december 4., kedd

Hagyj nyomot magad után!




Kollégáim kezdeményezése a TÉRA-Tudatos Életreform Akadémia Hagyj nyomot magad után! eseménye elindított bennem egy emlékezést.


Elgondolkodtam a szűkösségen és a szükségen.
Volt az életemnek több szakasza is ami erről szólt.
Gyermekként öten laktunk egy egyszobás földes aljú, vályog házban. A vizet kútról, csapról hordtuk, kint mostunk az udvaron, és volt hogy hetekig csak lekváros kenyeret tudtam vinni a suliba.
Mégsem éreztem Magam szegénynek, mert buli volt mosni az udvaron- a mai napig az egyik kedvenc emlékem a télen fagyott ruhák illata és látványa a kinti szárítókötélen-, és a Nagymamám által készített barack lekvár volt a legfinomabb.
Mondjuk azért a kinti WC, és a műanyag kádas fürdés felejthető élmény volt.

Tanyán is laktunk, és napi 9 kilométert bicikliztem a suli miatt, de szerettem tekerni; és enyém volt az egész erdő, a gémes-kút; és az óriási puszta, ahol gömbvillámokat és egyszer tornádó nagyságú forgószelet is láttam, na meg a sok birka nyájat.
Valahogy jól lehettünk nevelve, mert nem emlékszem, hogy valaha is hisztiztünk volna a testvéreimmel valamiért, legyen az csoki, vagy játék, amit nem engedhetünk meg Magunknak.
Nekünk ajándék volt az új cipő, vagy meleg pulcsi is.
Az meg csak ráadás, hogy Anyukám valami varázslat folytán, még színház bérletet is tudott venni nekem, hogy rendszeresen járhassak színházba, mert annyira imádtam már gyerekként is. (Persze nem gyerek, hanem rendes felnőtt darabokra.)
A könyvtár tele volt könyvvel, és a suliban az összes szakkör ingyenes volt ( rajz, ének, csecsemő gondozó, lövész, néptánc), így gazdagodtam bőven élményekkel ezeket is kihasználva.
Talán csak egyszer éreztem Magunkat szegénynek, amikor a (fizetős) társastánc tanfolyamra nem tudtam elmenni, pedig minden vágyam az lett volna- akkoriban tombolt a Dirty Dancing láz. :)

Később, miután Anyu már egyedül nevelt hármunkat több adományban is részesültünk. Csomagot, utalványt kaptunk, karácsonyi műsort nézhettünk. 
Habár több szempontból is hátrányos helyzetű voltam, sosem éreztem Magam annak, sőt... 
Erőt adott a szűkösség: Magamba fordulást, valódi értéket, belső erőforrások mozgósítását, aminek azóta nagy hasznát veszem. - Rám szokták mondani, hogy a jég hátán is megél.

Igaz kérnem azóta is nehéz, mert mindent Magam akarok megoldani. De azóta tudom, hogy vannak emberek, akik boldogan segítenek.
Eljutottam oda, hogy jó ideje én is tudok segíteni másoknak, és ez még nagyobb örömmel tölt el.
Habár én a csendben, háttérben maradva segítségnyújtás híve vagyok, de most ehhez a kollégáim ötlete általi kezdeményezéshez úgy érzem csatlakoznom kell. 

Mióta minket is megáldott az ég egy gyermekkel még inkább összeszorul a szívem azoknak a kis lelkeknek a sorsán, akiknek szülő nélkül kell felnőniük. Ők azok akik a  legkevésbé sem tudnak kérni, és gondoskodásban, ölelésben, szeretetben és sajnos tárgyi eszközökben is hiányt szenvednek.

Így úgy döntöttünk a férjemmel - aki maga is töltött pár évet gyermekotthonban-, hogy mi ezentúl a Kmety György utcai Csecsemő és Gyermekotthont támogatjuk.
A mi kis angyalkánk ruháit, dolgait, játékait, valamint egyéb dolgokat (cumi, pelus, stb.) adományozunk rendszeresen.
Mivel több ruhát mi is ajándékba kaptunk, így ez egy közös adomány családtagjainkkal, barátainkkal.
Ezekben a ruhákban, játékokban benne van az a sok szeretet, törődés, amit az ajándékozó és mi is adunk. 
Kívánom, hogy mindaz az élmény, és szeretet a ruhákon keresztül járja át, és töltse fel azokat a babákat, amit mi megélünk nap, mint nap a gyermekünknek hála.

Csatlakozz Te is! Hagyj nyomot magad után!




Az első csomag:

2018. július 12., csütörtök

Ünnep





Sokakkal ellentétben régóta vártam, hogy 40 éves legyek.
Valamiért évek óta vártam ezt a szülinapomat. 
Azt mondogattam, hogy azért, mert szerintem életem legjobb formájában leszek.
Nos, bevallom, akkoriban egyáltalán nem erre a formára gondoltam....





Nem véletlenül most érett meg Bennem az Anya.
Segítőként sokat foglalkoztam az anyaság témájával, és egyénileg is rengeteget dolgoztam Magamon.
Saját születés élményem meghatározó volt, de évek teltek el, mire valójában lementem a dolgok legmélyére. Addig is sok-sok réteggel munkálkodtam.
Egy igen hosszú folyamaton vagyok túl ebben a témában, ami testi tünetektől sem volt mentes, sőt...
Egy másik hosszú folyamat, pedig előttem áll.
Egy időre a személyes találkozóktól, egyéni, csoportos gyakorlatoktól visszavonulok.
Ahogy a babám engedi, viszont meg szeretném osztani a hátam mögött lévő utat írásokban, gondolatokban.
Illetve már most több ötletem, teljes tematikám van arra, hogy mit szeretnék átadni nő társaimnak a jövőben. Valamint Kranioszakrális Terápiával is megtámogatom a folyamatot.
Nagyon nagy homály, felkészületlenség van ezen a téren tapasztalatom szerint lélek szinten.
Saját megéléseimet, tapasztalataimat, gyakorlataimat szeretném majd átadni minél több nőnek, hogy nekik is ünnep legyen a testük, a várandósság, a szülés, a gyermekvállalás, és az anyaság.





2018. június 26., kedd

A kígyó meséje





Ott gubbasztasz a fonott kosár alján összetekeredve. Kellemesen meleg van és sötét. Biztonságban érzed Magad.
Egyszer csak meghallasz egy hangot. Ismerős, gyönyörű, mégis gyanakvóvá tesz.






Egyre csak hív, hív a hang, megbabonáz. Az érzéseidre és az érzékeidre hat.
Valami elindult benned, amit nem tudsz kontrollálni, csak úgy húz.
Próbálsz ellenállni, de nem tudsz, megindul a tested felé.
Képes vagy a kosarad tetejét is kilökni, csak hogy lásd, hogy honnan jön ez a dallam, ez az édes-mézes hang, ami egyben félelmetes is.
És meglátod az embert szájában a hanghordozóval. Tudod, hogy onnan jön a hang, ami ennyire hatással van rád, de érzed, hogy sokkal mélyebbről, az emberből származik a muzsika.
Próbálsz ellene küzdeni, de képtelen vagy, a tested már együtt hullámzik a rezgéssel. Új utak, új élmények rázzák a tested, úgy érzed, megőrülsz, ez nem Te vagy.  Mégis mámorosan érzed Magad, mint aki mindig is erre vágyott. Szabad vagy, önfeledt, egységben mindennel.
Aztán elfárad az ember, a furulyaszó is abbamarad, és Te visszamész a kosarad aljára újból összetekeredni.
Össze vagy zavarodva, és mérhetetlenül mérges vagy az emberre. Ő tette ezt Veled, és Te képtelen voltál ellenállni.
Gyűlölöd őt, mert valami olyanra találtál Magadban általa, ami fájdalmas. Élsz, érzel, fájsz. Sebezhetővé tett Téged. Téged, aki mindennek ura volt, akitől féltek, akit nem lehetett bántani.
Most ott vagy összetörve, újra a saját biztonságos közegedben.
Legbelül vágysz újra táncolni, élni, de mégsem ezt választod.
Inkább megsüketíted, lebénítod, megbetegíted Magad, és gyűlölöd Őt.
De ott marad örökre Veled egy másik világ.  Egy másik életérzés. Szabad és félelmetes. Már nem  tudod kiverni a fejedből.
Választhatnád ezt is.
Igazából bármikor ki tudnál jönni a kosárból, bármikor járhatnád a saját táncodat, bármikor lehetnél …





Te találkoztál már "kígyóbűvölővel" az életed során? Miért annyira félelmetes?
Esetleg Te voltál/vagy valaki bűvölője? Valaki olyané, aki inkább választotta a kosár mélyét, mint Téged? Haragszol Magadra érte? Miért?
Számomra nagyon sok rétege van ennek a mesének, már szimbólum szinten is. (kígyó. kosár, furulya)
Kíváncsi vagyok kinek mi jut még eszébe.


2018. február 25., vasárnap

Tér - Játék : Szégyen, bűntudat, intimitás



Az megrontás, ha 
gyönyörre tanítasz, vagy 
ha bűntudatra? " Fodor Ákos



Napjainkban, amikor a pornó, a meztelenség, és a reklámok által az emberek tárgyiasítása megszokott: ennek ellenére, vagy inkább pont ezért óriási elkülönülés van a VALÓDI GYÖNYÖRTŐL, KAPCSOLÓDÁSTÓL, INTIMITÁSTÓL.
Egyre nagyobb távolság van a test a lélektől és a szellemtől.

Nem vagyunk tisztában saját vágyainkkal, igényeinkkel, a bennünk lévő NŐI, FÉRFI minőséggel; vagy ha igen, akkor szégyelljük, elrejtjük, elhazudjuk, és marad az állandó űr, a tátongó semmiség, a hiány...

Ha valóban szeretnél mélyen kapcsolódni ÖnMAGOD-hoz, tisztázni, hogy mi van Benned; és Magadhoz ölelni, mindazt, ami már csak rád vár, akkor itt a helyed!
Valószínű a komfort zónádon kívül fogod találni Magadat. ;)

Mindezt éppen Nagypénteken, amikor mi nem a szenvedést, hanem a szenvedés halálát, egyben az újjászületést teremtjük meg egymás segítése által, bizalmi, támogató közegben.

Kényelmes ruhában gyere, illetve olyanban, ami a férfisságodat, nőiségedet kifejezi. De lehet bármilyen kiegészítő is!
Pl : állatmintás ruha, magassarkú, miniszoknya, csipke, boa, bőr, latex, szegecs, ékszer, gyöngy, kalap, stb


Csoportos gyógyító játék a szomatodráma, családállítás, és integrációs, szituációs, mozgásos, érzékelési, érintéses, érzelmi megélésen alapuló gyakorlatok elemeit ötvözve. Egyesével, mindenki témájával foglalkozunk.

Időpont:
2018.03.30. Nagypéntek 10.00 -16:00

Mikor javaslom:

- Olyan esetekben, amikor képtelen az ember ránézni az adott problémára, mert annyira bele van temetve, hogy sehogy sem lát ki belőle.
- Amikor szeretne szó szerint kívülről ránézni, hogy mi okozza az elakadást, és hol lehet a megoldás.
- Amikor nincsenek válaszok a miértekre.
- Amikor áldozatnak, és/vagy vagy bűnösnek érzed Magad.
- Szexuális, testi, párkapcsolati gondok kezelésére.

Részvételi díj: 8000ft/fő
Jelentkezés e-mailben: ildiidill@gmail.com

A csoportot vezeti:
Erdélyi-Bogdán Ildikó
Facilitátor,
Spirituális Pszichológiai Tanácsadó,
Önismereti Személyiségfejlesztő

2018. január 31., szerda

Fekete Puma




Az hogy hogy az aktuális párom, férjem, szerelmem, bárki fontos Nekem másnak is szentel figyelmet, csak egy eszköz arra, hogy magamba nézzek :
Belülről ezt látom:
Van egy csinos szekrényem, ami egy letakart ketrecet rejt. Amiben egy fekete puma(párduc) van. Fenséges, méltóság teljes, értékes macskaféle, finom, kecses, ugyanakkor veszélyes. Olyan, akit nem lehet megmutatni. Legalábbis idáig így éltem. Minden egyes párom, aki féltékenységet vált ki belőlem igazából azt a célt szolgálja, hogy vegyek már tudomást a pumámról, és engedjem szabadon. Büszkeség és felsőbb rendűség érzés van bennem, mert én rendelkezem vele, és azért is mert KÉPES vagyok az uralmam alá vonni, visszatartani.(Amíg Ő nem) A másik- a férfi - azért bosszant annyira, mert ő bezzeg meg meri tenni, meg meri élni, amit én nem. Akárki a személy, a minta ismétlődik. Erre a mintára már nincs szükségem. Megtöröm ezt a sémát. Ezennel a mai naptól elengedem a féltékenységemet, ami igazából csak arról szól, hogy én nem engedem Magamat szabadnak lenni. A mai naptól elengedem a birtoklást, az elzárást, mind az aktuális páromra vonatkozóan, mint Magamra vonatkozóan. A mai naptól nem nézem, hogy a páromnak milyen új ismerősei vannak, hogy kiket like-ol. Ha módomban van, akkor sem nézem meg semmilyen oldalát, telefonját, stb. Elengedem az aggódást, az ilyen jellegű figyelmemet, félelmemet.

Megengedem Magamnak a SZABADSÁGOT, a bujaságot, a csinos, nőies ruhákat, a magassarkút, a sminket. Megengedem Magamnak, hogy a párom nélkül is legyenek programjaim, hogy legyen saját terem. Megengedem a flörtöt, a figyelmet. Belefér az imázsomba akár, mint várandós nő, mint anya, mint bármilyen hivatásban élő ember, hogy szabad, nőies, önmagával törődő, a férfi tekintetét és egyebeket élvező nő vagyok. Merem és tudom élni azt aki vagyok, szégyen és bűntudat nélkül. Elengedem az őszinteségi kényszeremet, hiszen az Önmagamhoz való hűség és őszinteség a legfontosabb és csak ez számít. Vállalom a felelősséget az érzéseimért, vágyaimért, tetteimért, akkor is, ha az másnak nem tetszik, vagy elítéli.
Lehetek fekete puma. Dönthetek úgy, hogy elzárom, és dönthetek úgy, hogy elengedem. Most úgy döntöttem, hogy eleget volt az uralmam alatt. Legyen bármi, történjen bármi a szabadságot választom Magam és minden körülöttem lévő számára.



2018. január 29., hétfő

Az újjászületés csodája




Én is a hatása alatt vagyok a hétvégi Újjászületés tréningnek, gondoltam írok majd róla pár sort.  De amit az egyik résztvevőtől kaptam sokkal különlegesebb:

"Fantasztikus volt  az újjászületés tréning után találkozni édesanyámmal.
Elmeséltem neki a tréning egyes történéseit, megéléseit. 
Pl. hogy az én újjászületésemnél 2 férfi segített. Az egyik (a vér szerinti apa) a méhből indított, és a másik pedig várta, hogy megszülessek, és szerettek. Éreztem a szívdobogásukat, és az ölelésük melegét. Mondtam édesanyámnak, hogy ez így teljesen rendben van. Hiszen SZERELEMGYEREK  vagyok!!!
Akkor elmesélte azt az éjszakát 1968 november 22-ét, amikor fogantam titkos szerelemben. <3

Anyumban nem volt aggodalom, és félelem, hogy kiderülhet. Csak azért titkolta előlem, hogy ne veszítsem el az identitásom, a családhoz való tartozás- érzetét.
Talán most éreztem őt a legközelebb magamhoz.
A tréningen az a gyakorlat, amelyben ki kellett mondani a szüleinktől várt mondatokat, és aztán el is mondták nekünk ezeket, nagyon erősen hatott rám.
Ezért ide le is írom, hogy mindig a  fülembe csengjenek:
"Nem kell tenned semmit azért, hogy szeresselek. Önmagadért szeretlek. Szeretlek és elfogadlak úgy, ahogy vagy."
Ildim és az újjászületett csoport KÖSZÖNÖM EZEKET A MEGÉLÉSEKET! <3

Ildi a tréningajánlódba is fel tudod használni, mert tényleg csoda történt! " 

A képeken az utolsó gyakorlatunk az Életkör látható:
halál-élet-halál-élet
születés- szülés- önmagam megszülése
Állandó körforgás....

 Következő csoportos alkalom:
Tér-Játék: Érzelmek, érzések









2018. január 20., szombat

Tér-Játék: Érzelmek, érzések




Tudsz- e felhőtlenül örülni, teli szájjal röhögni, nyüszítve sírni?
Tudsz-e mit kezdeni a dühöddel, agresszióddal, a szexuális túlfűtöttségeddel, szomorúságoddal, tehetetlenségeddel?

Legtöbben csak bizonyos korlátok között, vagy sehogyan sem...
Ha szeretnél nagyobb spektrumot bejárni az érzelmek terén, ha kíváncsi vagy, hogy mi rejlik Benned, és mi történik, ha az előjön; és milyen amikor valóban testi szinten azt meg is éled, akkor várlak szeretettel ezen a napon.


Csoportos gyógyító játék a szomatodráma, családállítás, és integrációs, szituációs, mozgásos, érzékelési, érintéses, érzelmi megélésen alapuló gyakorlatok elemeit ötvözve. Egyesével, mindenki témájával foglalkozunk.






Időpont:
2018.01.24.. szombat 10.00 -16:00

Mikor javaslom:

- Olyan esetekben, amikor képtelen az ember ránézni az adott problémára, mert annyira bele van temetve, hogy sehogy sem lát ki belőle.
- Amikor szeretne szó szerint kívülről ránézni, hogy mi okozza az elakadást, és hol lehet a megoldás.
- Amikor nincsenek válaszok a miértekre.
- Amikor áldozatnak, és/vagy vagy bűnösnek érzed Magad.
- Szexuális, testi, párkapcsolati gondok kezelésére.

Részvételi díj: 8000ft/fő
Jelentkezés e-mailben: ildiidill@gmail.com

A csoportot vezeti:
Erdélyi-Bogdán Ildikó
Facilitátor,
Spirituális Pszichológiai Tanácsadó,
Önismereti Személyiségfejlesztő






Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...