2021. május 10., hétfő

Színnel-lélekkel: Érdekességek: Jin- jang


Bizonyára jól ismered ezt a szimbólumot. Jól nézd meg, hogyan hat Rád, mit mond Neked a fekete, a fehér. Ne arra fókuszálj, amit már tudsz róla, hanem hagyd, hogy hasson Rád.



 

Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy ennek a szimbólumnak nem is ezek a színei? Egyszerűen régen csak fekete festék volt a nyomdában.


"A taoista szimbolikában a jin és jang ábrázolása két színnel történik. Alul a jin kék színű, megfelel a víz jellegének, amely lent foglal helyet; felül a jang vörös, megfelel a tűz jellegének, amely felfelé tör. Az általánosan ismert fekete-fehér ábrázolás egyszerűsített rajz, a korabeli nyomtatásban használatos színeken alapul – a feketén és az alapszínen – de a fekete mellett a jin oldal változatos színekben is előfordulhat, az alapszín vagy a papír színe szerint. Mindenképpen fontos tudni azonban, hogy a jinre és a jangra nem lehet azt mondani, hogy fekete-fehér, vagy üres és teli, illetve semmi és valami – nem a létezőt és a nem létezőt képviselik, hanem az ellentétes jellegű tulajdonságokat, melyek egymásból alakulnak ki, és kiegészítik egymást. jin és jang párost szokták ábrázolni sárkányokként (habár ezt kevésszer látjuk), vagy halakként (ahogyan egymás körül úsznak).

Rengeteg elmélet létezik e különleges szimbólum jelentéséről. Egyesek esőcseppet látnak benne, mások ebihalhoz hasonlítják. Valójában a szimbólum a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: sötét és világos, nőies és férfias jellegű, lágy és kemény, ívelt és szögletes, stb. Fontos megemlíteni, hogy a divatos nézet szerinti nő és férfi megkülönböztetés nem egyenértékű a jin és jang lényegiségével – itt a nőies és férfias jellegű tulajdonságokon van a hangsúly. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a jin és jang. A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin és a jang jellegű erők állandó változásából áll. Normális körülmények között az erők rendezettségre törekednek, kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak.

A természet valójában felfogható egyetlen energiaként, amelynek különböző fázisai fejlődnek ki az élet önmagát teremtő folyamatában." 

Most nézd meg ezt a képet!
Milyennek látod? Mennyiben változott Benned ez a szimbólum, az érzés? Hogyan hat rád ez?Kíváncsi vagyok! Írd meg!




A színeknek hatásuk, hatalmuk van, sokkal több, mint gondolnánk. Hamarosan jövök még más érdekességekkel, szín információkkal is. 




2 megjegyzés:

  1. Sokkal dinamikusabbnak, erőteljesebbnek tünnek az ellentétek .
    A fekete, és fehér pedig harmonikusabbnak tünik .

    VálaszTörlés
  2. Sokkal dinamikusabbnak, erőteljesebbnek tünnek az ellentétek .
    A fekete, és fehér pedig harmonikusabbnak tünik .

    VálaszTörlés

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...