2015. július 8., szerda

Randevú kurzus egy boldog párkapcsolatért




4 éve egy társkereső oldalon ismerkedtem meg a Kedvesemmel, és csodás kapcsolatban élek vele azóta.

Sokan idegenkednek ezektől az oldalaktól, pedig nagyon is hasznos lehet felregisztrálni.

Én magam rengeteget tanultam a férfiakról, magamról, így nagy emberismeretre tettem szert általa.
Lehet ügyesen is használni, de úgy látom nem mindenkinek sikerül.
Én is több kudarc élményen átmentem, és utólag hasznosnak bizonyultak ezek az esetek.

Azt látom a környezetemben, hogy az emberek vagy nem hajlandóak párt keresni, és várják a sült galambot, hogy majd bekopog a nagy Ő. Vagy esztelenül randiznak mindenkivel, kudarcot kudarcra halmozva.

Ezúttal egy olyan 4 alkalmas csoportot szeretnék indítani, ahol a párkeresésé a főszerep.

Mert ugye, ha  például munkát, vagy lakást szeretnénk igen nagy energiát vagyunk képesek befektetni érte.

Mondhatnánk régen sem volt internet, társkereső oldal (dehogynem, csak újságban), mégis ismerkedtek az emberek.
Mindannyian tudjuk, hogy egyre nehezebb megnyílni, ismerkedni, közeledni másokhoz.
Rengeteg tévhit és félelem gátol meg abban, hogy szabadon kifejezzük magunkat.







 

Szeretném átadni tapasztalataimat, tanácsaimat azoknak az embereknek, akik:
- szeretnének párt találni, de nem jön össze, vagy nem úgy sikerül, ahogy szeretnék,
- nehéz megnyilvánulniuk mások előtt,
- tele vannak előítéletekkel a másik nem, és /vagy önmaguk iránt,
- úgy érzik mindig át vannak verve, kihasználják őket,
- önbizalom hiányuk van,
- úgy érzik, csak szexre kellenek...

A kurzus keretében feltérképezzük a párkapcsolati sikered elé táruló gátakat, és fel is oldjuk azokat.
Számos egyéni és csoportos feladatra számíts, folyamatos csoporton belüli megosztásra, és sok-sok mókára, no meg némi tabu döntögetésre is.

Átvesszük az összes ismerkedési, randis, és kommunikációs bakit, és a helyére tesszük.
Megnézzük hogyan csináltad eddig, és miért nem voltál sikeres.
 Vagy, ha egyáltalán nem ismerkedtél, hogyan érdemes.


Az alkalmak mind más helyszínen lesznek, amelyeken alkalmad nyílik a bensőséges csoport munkára  és nyilvános helyszínen való megnyilvánulásra is.
(Mindenkinek a saját ütemében, semmi sem kötelező, csak ajánlott.)


+1 AJÁNDÉK: Teljes testes olajos Ayurvédikus masszázs:
Bogdán Noémi masszőr kezei alatt testi-lelki gyógyulásban vehettek részt.
Mely felhasználható az utolsó alkalom dátumáig, ugyanis a masszázs fontos része a tréningnek.:

Megmutatni magam alsóneműben. Milyen rábízni magamat valaki másra teljesen. Milyen amikor nem az én kezemben van minden irányítás. Milyen egy idegen ember érintése a testemen.

Az ayurvéda masszázsról:
Az Ayurveda nemcsak a fizikai test, hanem a lélek és az elme egészségét is szem előtt tartja, hiszen a kezeletlen pszichikai problémák megbetegíthetik a fizikai testet is. Az ayurvédikus masszázs alapvetően nem gyúró jellegű, sokkal inkább simító, húzó, dörzsölő fogások sorozatából épül fel, kellemes meleg gyógyolajokkal kombinálva.
Amellett, hogy javítja a bőr állagát, támogatja a belső szervek vitalitását és méregtelenítését, erősíti az immunrendszert, megszünteti az ízületi problémákat, gerinc- és derékfájást. Segíti a test, lélek, szellem felfrissülését, és harmonizálását.


Részvételi díj: 24.000ft mely tartalmazza a 4 alkalmon való részvételt+ 1 masszázst.


A csoport minimum 3 és maximum 6 fővel indul.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember.30.
Kizárólag e-mailben: ildiidill@gmail.com
Mivel maximum 6 fővel indítok csoportot, ha szeretnél jönni, mihamarabb jelentkezz, nehogy lemaradj most erről.
Várható kezdés: 2015 október
(egy alkalom 3 órás)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...