A változás hajóján utazol.
Te magad sem tudod, hogy hová visz, de felszálltál rá, nincs visszaút.
Imbolyogsz, félsz, izgulsz és kíváncsi vagy.
Kincset keresel, és tudod, hogy meg fogod találni.
Némelyik kikötőben ismeretlenekben ismerős arcokat látsz.
Egészen mélyről, a hasad aljából jön fel egy érzés, ami lassan a torkodat szorítja, egyedül érzed magad.
Magányodat az őszi esőcseppek fagyasszák arcodra.
A megérkeztem nyugalmát hol ében fekete, hol acél kék szemekben keresed.
Tudod, bármelyik felé léphetnél, mégsem teszed.
A ritmus miatt.
A ritmus miatt, ami belőled árad, és felolvasztja a magány fagyát.
Már mosolyogsz, melegség jár át, átölelnéd az egész világot.
Pedig csak a villamos fogódzkodóját szorítod...
Pár pillanat alatt egy örökkévalóságot utaztál, és energián hullámozva sétálsz be a munkahelyedre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése