NULLÁCSKA: Nullácska oviba megy

NULLÁCSKA

    Egy facebookos bejegyzés olvasásakor tört elő belőlem, hogy mesét fogok írni!!!
Ez a bejegyzés felszólította a szülőket, hogy meséljenek a gyerekeiknek.

Én most mesét szeretnék írni. Egy kicsit másképp, egy kicsit máshogy.
 Szeretném, hogy aki olvassa közelebb kerüljön az élethez, magához, általa. 
 A főszereplőm neve: Nagy Nulla, azaz Nullácska.
Nullácska egy kislány, aki felfedezi az életet. Azért kapta ezt a nevet, hogy mindjárt az elején érezhető legyen, hogy nem jó, és nem rossz kislány, csak egyszerűen van. Nulla.
Nem is mínusz, nem is plusz. Szép kerek nulla. Olyan, mint én. :)

 Kezdjük is:

 1. Nullácska oviba megy
 Nullácska a szüleivel és nagyszüleivel egy nagy házban lakott a nagyvárosban.
A ház egy szintes volt, ő a szüleivel az emeleten lakott, míg Nagymama, és Nagypapi lent. 
Óriási kert tartozott a házhoz, ami nyáron sok finomságot ajándékozott.
Nullácska imádott a fáról cseresznyét enni, vagy epret szedni, és bevinni szeretteinek. A kert végében nagy vaskapu volt, amire szeretett felmászni, és sokszor a tetejéről csak úgy lelógni.
A kapun túl újabb érdekes dolgok voltak, egy mező, és a Rákos-patak, a nagy zuhatagával. Nagyon jól érezte magát itt.

  Aztán egy nap Anyu új hírt hozott: Eljött az ideje, hogy Nullácska oviba menjen.        Ő nem tudta, hogy mi az az ovi, de érdekelte, hiszen Anya nagyon lelkes volt miatta.
El is mentek oda. Egy csomó kisfiú és kislány volt ott. Mindenféle dolog történt, meg Anyu is mondott jó sok mindent, meg azok a nénik is, aztán Nullácska hirtelen csak azt vette észre, hogy nincs már ott vele az anyukája.

Kiállt a kerítéshez, szorította a vaskorlátokat két kézzel, és csak sírt, miközben Anya nevét szüntelenül mondta.
 - Anya, anya, anya, Miért hagytál itt???!!!!!! anyaaaaa....
És csak sírt tovább. Aztán egyszer csak megjelent Szotyi . És megkérdezte a kislányt:

- Szia - mia! Hát Te meg miért sírsz? 

 Szotyi Nullácska barátja volt. Ő igazából egy Manóvári manó, és csak Nullácska látja. Még a málna bokor levelei alatt találkozott vele először, és az a tulajdonsága van, hogy nagyon sokat tud az érzésekről, érzetekről, az energiákról. És bármikor bárhol meg tud jelenni, csak úgy felbukkan.
Most is kicsit meglepődött Nullácska, hogy felbukkant Szotyi. És  örömmel válaszolt a kérdésére. 

-  Szotyikám! De jó, hogy itt vagy! Anyu itt hagyott!!!!
- És miért baj ez? Mit jelent ez Neked? 
- Hát, hát, -hüppögött-  azt, hogy biztos nem szeret.
- Biztos vagy Te ebben? Teljesen biztos, hogy Anya nem szeret Téged? 
- Hát, jó, na teljesen nem, de nem értem. És olyan rossz nekem!!!
  Olyan szomorú vagyok, és sírok is. 
- Sírjál csak nyugodtan. Vagy a sírás rossz Neked?
- Nem, nem a sírás, hanem itt bent- mutatott a mellkasára- itt olyan nagyon szorít!!!
 - Ó, igen, " ott bent" Tudod, hogy én mennyire szeretem azt az "ott bent" - et.
Mi Manóváriak igazán a specialistái vagyunk az "ott bent"-nek.
Na nézzük csak, szóval szorítást mondtál.

  - Igen, azt!
- Na akkor lélegezz csak 1-2 jó nagyot. Tudod, még fújkálhatsz is, mint amikor a szülinapi tortádon lévő gyertyákat fújtad.
- Ó, igen! - húzódott egy enyhe mosoly a könnycseppek alatt. 
- Jól van jól csinálod!  És most teljesen figyelj csak oda, oda, ahová mutattad!
Az ott az az érzés, amit az előbb szorításnak hívtál, az rossz Neked?

- Igen, nagyon, vagyis már nem annyira, de érzem még.
 - Akkor csak figyeld ezt az érzést. 
Mi Manóváriak energiának hívunk minden olyat, ami "ott bent" van.
Kíváncsi vagy  az energiákra? 

- Hát persze! 
- Akkor csak figyeld ezt az energiát. Észrevetted, hogy nemrég még nem volt itt?
- Igen, tényleg. Amikor Anya itt hagyott, akkor jött ide. 

- Pontosan, és te mit is hittél erről?
- Azt, hogy Anya nem szeret. 
- Akkor nézd csak meg azt az energiát ott bent, az ott Te vagy az az energia, akit nem szeret az anyukája?

- Ó, dehogy -kacag- nem, dehogy, nem vagyok az. 
- És az az energia az az, ami rossz Neked?
- Nem, most már látom, ez egy energia. 

- Akkor csak szusszanj egy kicsit, pihizz csak meg benne, és csak legyél vele, figyelgesd.
Emlékszel, amikor mi találkoztunk először??? 
Engem sem ismertél, mégis nagyon kíváncsi voltál rám. Sokáig figyeltél, mire meg is szólítottál, és közelebb jöttél hozzám.

-  Igen, pontosan így volt. És úgy örültem Neked! Mindig örülök Neked!!! 
 - Akkor legyél csak most erre az energiára is legalább ilyen kíváncsi. És csak figyeld miket csinál, úgy, ahogy engem figyeltél.
- Jó, oké.... koncentrált a kislány.  De Szotyi!!! Őt nem tudom a szememmel figyelni, mint Téged, ő "ott Bent" van. 
- Igaz, a szemeddel nem, és tudod mit, csukd is be a szemed, és csak érezz, érezd őt!!! És ne akarj vele semmit csinálni, csak hagyd, hogy azt csináljon, amit csak akar.

A kislány becsukta a szemét, a sírás már nem volt sehol, és csak érzett, érezte mi van "ott bent". 
Majd mosolyogni kezdett:
- Te Szotyi! Ez az energia, olyan mint Te!!! Bármikor csak úgy felbukkan a semmiből, aztán meg eltűnik. Ja, és most meg átugrott a torkomhoz, azután vissza.
Ugrándozik, mint Te szoktál. 

 - Az energiák és a Manóváriak már csak ilyenek!!! Jól látod! Csak úgy felbukkannak, itt vannak, és egyszer csak eltűnnek. És ugrándozhatnak-vándorolhatnak ide-oda.

-Igen Szotyi! - és a kislány eljött a kerítéstől, és körbenézett.
 Csillogó szemeivel észrevette a sok gyereket, a homokozót, és a fából készített kisvasutat.
- Figyelj! Itt nagyon sok dolog van, ami engem érdekel, azt hiszem megnézem őket.

- Persze Nullácska, menj csak! Menj, és játssz!!!
- Úgy lesz Szotyi! Úgy lesz! - kiáltotta, és belevetette magát a sok felfedezni való játékba.
 És Szotyi már nem volt sehol...