NULLÁCSKA: Hogyan legyünk elefánt

3. Hogyan legyünk elefánt???

Nullácska vegyes érzésekkel volt az ovi iránt.

Legszívesebben Antival játszott.

Még abban is egyetértettek, hogy mivel a metróban sötét van, ennek legtökéletesebb ábrázolása a teljesen feketére festett rajzlap.

Persze a fekete festék alatt ott volt a kékeszöld metró pontos képe, de ezt csak ők ketten tudták, és nagyon elégedettek voltak éles meglátásukért, és még az sem zavarta őket, hogy az óvónéninek nem tetszett a feketére festett lap.

Általában csak figyelte a kislány az eseményeket, és csendes volt. Legtöbbször egyedül, vagy Antival játszott.

Egy nap észrevette, hogy páran őt nézik, miközben összebújva sustorognak.

Aztán az egyik ovistársa elé állt és elkezdte hangosan kiabálni, hogy ELEFÁNT! Elefánt! Nullácska egy elefánt!!!

Aztán a többiek is elkezdték utánozni, és közben vihogva, összeszorított szemmel bámulták.

Nullácska értetlenül állt ott, nem értette, hogy ő, aki egy kislány, hogyan lehetne egy elefánt.

Egyébként szerette az elefántokat, anya mutatott róla képeket, és igazán aranyosnak találta őket.

Viszont most olyan érzése volt, hogy ezt bántásként mondják a társai.

Dühösen visszaválaszolt:

- Én nem vagyok elefánt!!! Én egy kislány vagyok!!!

- Deee, elefánt vagy!!! Olyan nagydarab vagy, mint egy elefánt!!!! Elefánt!!!

Nullácska magába roskadva a játékkonyha mögé bújt. Nem értett az egészből semmit, miért bántják őt, miért mondják neki ezt?

Nem kellet sokáig Szotyira gondolnia, mert már meg is jelent egy labdán egyensúlyozva, vidáman.

- Halihó, ezt nézd!

- Látom Szotyi, nagyon klassz - vágta oda morcosan a Manónak. Nem zavar, hogy én most bajban vagyok? Te meg itt csak játszol!!!

- Ó, igen, én játszom! És amint látod egyáltalán nem zavar, hogy veled mi történik. Miért kellene zavarnia? Miért nem játszol Te is?

- Igazad van, Te attól még mókázhatsz, csak nekem nincs most kedvem, mert bántottak a többiek. Azt mondták, hogy elefánt vagyok. És nem értem ezt. Meg azt is, hogy azért mondják ezt, mert nagydarab vagyok.

- Kicsi- nagy. Ez egy összehasonlítás. Melyik a nagyobb az elefánt vagy a kutya?

- Az elefánt.
- Igen, de az elefánt csak a kutyához képest tud nagyobb lenni. És például a kutya nagyobb, ha egy egérrel hasonlítjuk össze. Na, akkor meg a kutya a nagydarab. Érted? Attól függ, hogy mihez hasonlítjuk.

Ha megnézed az ovis társaidat, mind olyan, amilyen, de ha elkezded összehasonlítani őket, akkor különböző módon teheted ezt.

Például, az alacsonyabbakat a magasabbakkal, és a kisebb termetűeket, a nagyobbakkal, a vékonyabbakat a húsosabbakkal.

Te husibb vagy, mint a többiek, és ők ezt észrevették, összehasonlították azt, amit látnak. Ennyi az egész.
Miért baj hát az, hogy elefántnak hívtak?

- Azért mert én Nullácska vagyok, egy kislány, és nem egy elefánt.

- És ez a szó, hogy E-L-E-F-Á-N-T - betűzte a Manó- , ez hogyan tud téged bántani?

- Az sehogy, és nem is ezzel van a baj, hanem ahogy mondták!!! Nevettek, csúfoltak!!!

- És azt hogyan csinálták? Mi az, hogy csúfolás?

- Jajj, Szotyi, hát így csináltak: „Elefánt” - és elkezdte utánozni az ovistársakat!

- Ó, igen, most már látom, És ezek a mozdulatok, hangok, hogyan tudtak téged bántani?

- Na, jó, nem azok, hanem mérges lettem, és az!

- Ahamm, szóval mérges. Vigyorodott el Szotyi. És hol van az a mérgesség?

- A gyomromban, még most is remegek tőle.

- Észrevetted, hogy nem is a társaid és a szavak bántottak? Hanem csak, feltűnt egy energia?

- Ó, tényleg. Ez az! De nagyon erős, ilyet még nem éreztem! Megijedtem tőle.

- Akkor csak figyeld, és nézd meg, hogy mi benne az ijesztő?

- Hmm, az, hogy remegek tőle.

- És mi a baj a remegéssel? Fáj az talán? Hogyan tud Téged bántani a remegés?

- Megnézem. Végül is sehogy, sőt egész érdekes, ez olyan új dolognak érződik. Mi ez? Ez a düh? Apa szokta mondani, hogy dühös.

- Hagyd csak, hogy legyen, és nézd őt, ezt az energiát, amit most tapasztalsz, és nem kell sehogyan sem hívni, csak hagyd, hogy energia legyen.

 Tud- e Téged bántani?

- Nem, egyáltalán nem, és már szinte nem is érzem.

- Van benne bármi ijesztő?

- Nem, és már el is tűnt.

- És mi lesz, ha újból Elefántnak fognak hívni a többiek?

- Nem baj, végül is az elefántok aranyosak, és én valóban nagyobb vagyok, mint ők - kacagott fel Nullácska. 

Ha meg újból jönne ez a remegés, vagy bármi, akkor csak megfigyelem, és megkeresem benne, hogy hogyan tud ez engem megijeszteni.

 Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy sehogy.

Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha megint mondanák nekem, hogy elefánt.
- Tudod mit- kacagott Nullácska, ezt figyeld:

És azzal odarohant a társaihoz a kezéből ormányt csinálva, és hangosan kiáltva:

- Hahó, hahó, én vagyok az elefánt! És ormány kezével hangosat trombitált: trárárááá!!!

Az ovisok meglepődve nézték, majd elkezdték utánozni. Én is! Én is! Én is elefánt akarok lenni! Én meg akkor az oroszlán! Én a zsiráf!!!

Egy egész állatkert kerekedett hirtelen, és mindegyikőjük kipirosodva játszott tovább.