NULLÁCSKA: Halál és születés

2. Halál és születés

 

Nagy kőlépcsőkön lépdelt fel Nullácska, egy kórház lépcsőin.

Nagypapihoz mentek.

Amikor belépett a kórterembe érdeklődéssel tekintett szét.

Nagypapit megismerte, csak most olyan más volt.

Mindenféle csövek lógtak ki belőle, és  az arca is megváltozott. Nem mosolygott, és hozzábújni sem lehetett, csak feküdt mozdulatlanul.

A kislány értetlenül állt ott, és csak nézett. Ekkor látta élőben utoljára.

Hetek múlva, amikor már egészen megszokta, hogy Nagypapi azon a fura helyen van, és pihen ott, és várja, hogy meggyógyítsák, egyszer csak Anya elcsukló hangon elhívta a kislányt a játékaitól, és leültette. 

 - Kislányom, el kell mondanom Neked valamit!

- Mondjad Anya! 

- A Nagypapi elment.

- Igen, tudom, abban a  kórházban van. Tudom, hogy oda ment.

- Nem kislányom, nem így értem. Úgy értem elment ÖRÖKRE. Nincs többé.

- Micsoda???? Hová ment???? Miért????- állt fel az ágyról a kislány.

- Meghalt a papa. Elment örökre. Tudod, nagyon sokat szenvedett, és most már nem szenved, meghalt.

- Neeeeeeeeeem, nem, nem ,nem, nem. Nem igaz!!!!! Nem mehetett el!!!!

Ordította Nullácska, és futott ki mezítláb a szobából a hideg kövön.

Érezte, hogy nagyon hideg a kő, de most ez nem érdekelte, csak zokogott, és futott a nappaliban ide-oda!!! Ki akart futni valahová, valahová oda, ahol nem halt meg papa, ahol minden rendben van. Mint egy kalitkába zárt kismadár, megzavarodva, aki szabadulni akar. Szabadulni attól a fájdalomtól, amit érez. Mint a kismadár, ő is elfáradt, majd összehuppant, és csak sírt.

Anya odalépett hozzá, és a karjaiba vette, együtt sírtak.

Aztán Nullácska észrevette Anya vállán Szotyit, aki a szája előtt Csssssst-t mutatott, jelezve, hogy ő most titkosan van itt. Mutatta Nullácskának, hogy lélegezzen nagyokat, és csak figyeljen befelé a testébe.

- Jól van Kedveském! Csak lélegezz! 

Csak pihenj meg ebben, és hagyd, hogy minden - minden, ami most a testecskédben van, megélődjön.

Sírj csak, csak figyeld, és hagyd.

Anya lefektette a kislányt az ágyra, és kiment vízért és zsebkendőért.

- Szotyi!!!!

Nagyon szomorú vagyok. A Papa elment, meghalt!

- Tudom, kicsim, tudom. Legyél csak ezzel a szomorúsággal. Hol van ez pontosan?

- A pocakomban, és itt is, a szívemben. Nem akarom ezt.

- Igen, az energiákat nem szeretik általában az emberek, mert kevésbé ismerik őket.

És amit nem ismer az ember, az sokszor félelmetesnek tűnik. De, ha megismered, meg fogod látni, hogy semmi félelmetes nincs benne. Meg akarod ismerni, hogy ne kelljen félni tőle többet?

- Igen.

Akkor csak figyeld őt, úgy, mint máskor is, tudod, ahogy  a leveleket bámulod a fa ágakon, vagy a madarakat az égen. Vagy amikor hagyod, hogy a szél uraság összeborzolja a hajad.

Csak legyél velük.

- Már nem is vagyok szomorú annyira. - szipogott a  kislány

De most mi lesz velem?

- Mi lenne veled? Mi a legrosszabb, ami történhet veled?

- Soha többé nem játszik Velem Nagypapi, mert elment.

- Miket játszottál vele?

- Kalauzosat, az volt a kedvencem. És olyan sok érdekes dolgot is mondott, olyan nagyon jó volt vele.

- És úgy érzed, azt a sok mindent, a szavakat, az érzéseket, és a kalauzos játékot elvitte magával?

- Nem, azt biztosan nem. Nem volt nála, már a kórházban sem, azt hiszem itt hagyta nálam ezeket.

- Na látod, semmi olyan nem ment el, ami most ne lenne Benned, Neked.

- Igazad van, sőt most is látom őt, ha rágondolok, látom, ahogy mosolyog rám.

Nullácska egészen elfáradt a sok sírásban, és az energiák megtapasztalásában, és elaludt.

Anya betakarta őt, és megpuszilta a homlokát. Leült mellé az ágyra, halkan sírt.

Szotyi visszaugrott anya vállára, és valamit súgott a fülébe.

Talán mégis meghallotta, mert mosolyra húzódott a szája, miközben sírt.

Így ültek ott mindketten, miközben Nullácska aludt. Anya és Szotyi.

                   ********************************

Nullácska újból szedte a lábait a kőlépcsőkön, és tudta, Papa már nincs itt, elment.

Most máshoz mentek, kisöccse született.

Nagyon kíváncsi volt rá.
Anya pocakjában lakott idáig, és már szeretett volna játszani vele.

Egy nagy terembe mentek, ahol egy fali tévén mutattak kisbabákat.

Aranyosak voltak mind, és végre az ő kisöccsét is mutatták.

El-elfordította a kis fejét, mintha nem akarná, hogy kamerázzák őt.

- Milyen kis vagány- gondolta Nullácska.

Aztán hazajött Anyával, és nagyon finom illata volt.

Szotyi is örült az új kis családtagnak.

- Látod milyen szép!!! És érzed az illatát??? Az én kisöcsém!!! - lelkendezett a kislány Szotyinak!

Olyan boldog vagyok.

- Igen, nagyon aranyos, biztosan sokat fogtok majd játszani, ha nagyobb lesz.

Igen, boldog? És az milyen érzés?

- Ó, hát nagyon jó!!! Az egész testem bizsereg, főleg a szívemnél. Ez is olyan energia igaz???

- Örülök, hogy észrevetted! Bizony ez is egy energia. Mint minden, ami a testben felbukkan.

Tudod, nagyon sokan azt hiszik, hogy vannak jó és rossz érzések, energiák.

Pedig, ha jobban megfigyeled őket, csak egyszerűen energiák vannak a testben.

Attól függően gondolják az emberek jónak vagy rossznak, hogy milyen történethez kapcsolódik hozzá.

Például emlékszel, amikor megtudtad, hogy nagypapi elment?

- Igen, hát persze, nem olyan régen volt, emlékszem. Tényleg, akkor azt hiszem szomorúságnak neveztem, és aztán láttam, hogy nem az, hanem csak egy energia.

Most meg boldogságnak hívtam, ami ott bent megjelent.

- Így van! Attól függően, hogy hogyan neveződik, az alapján hiszik az emberek jónak vagy rossznak, pedig semmi különbség nincs, csupán csak energia.

Úgy mint az időjárás is, vagy a napocska. A nap mindig csak nap. Attól függően gondoljuk jónak vagy rossznak, hogy milyen történetünk van éppen róla.

Például, ha sokat süt, és kiszáradnak ezért a növények, vagy leég az ember bőre, vagy nagyon izzad, akkor gondolhatja azt, hogy a nap rossz dolog.

És, ha sokat esik az eső és végre kisüt a nap, vagy egy hosszú tél után, hogy örülnek neki az emberek, ilyenkor jónak gondolják.
Pedig a nap végig csak nap volt, semmi más.

- Igen, már látom. És valamit még észrevettem ám!!!

- Na, mit? - ugrándozott fel-le Szotyi...

- Hogy papi elment, öcsi meg jött. Papi sokáig itt volt, és már többet nem jön. Öcsi meg sokáig nem is volt, most jött, és szerintem sokáig marad.

- Ó, hát igen, az életben minden változik.

Akárcsak az évszakok, vagy az időjárás. Az emberek is jönnek, itt vannak kisebb vagy hosszabb ideig, aztán elmennek. Pont úgy, mint a manók, vagy az energiák.

Minden-minden jön, felbukkan, van, aztán elmegy, minden mozog, változik.

- Igen, azt hiszem. Nekem ez tetszik.

Gyere, menjünk játszani, hagy aludjon Öcsi!

És már ugrándoztak is ki a kertbe, hogy felmászhassanak a cserkó fára.