Köszönet

Egy kis összefoglalás:

Párszor írtam már az ÖnMunkás kezdetekről, és az ÖnMunka általi változásokról.

Most kimondotta az ez évben lévő  facilitálással kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani.

A Munka( The Work) mindig is a szívügyem volt és tavaly csatlakozott hozzá az Élő Önvizsgálatok.

Sok kliensem hosszú éveket töltött pszichológusok székében, vagy egyik spirituális, önismereti tanfolyamról járt a másikra.

Azt látom, hogy némelyik már egy képzett pszichológus a baját illetően, és csak megerősítik ezek azt az identitását, hogy vele valami baj van.

Érdekes volt, hogy mennyire hozzászoktak, hogy csak meséljenek, és meséljenek a történetükről.

És volt, hogy igen meglepődnek, amikor megkérem, hogy egy kicsit most csendesedjen el, és csak legyen.

Amikor megkérdezem, hogy még mindig a történeteire kíváncsi- hiszen épp eleget hallotta már- vagy  szeretne rálelni a saját igazságára.

Mert a történeteinket folyton csak mesélhetjük másoknak, és ha nem nézünk bele, akkor továbbra is azonosulunk a sztorikkal, és még csak nem is tudunk róla.

Az ÖnMunka kérdéseket tesz fel, melyek sokszor olyanok, mint egy szike, élesek, és mélyrehatóak.

Teljesen más fajta kérdések, mint amiket megszoktunk, és a válaszok is elkezdenek mások lenni.

A legtöbb Önismereti tanfolyam, kurzus hangzatos szavakkal ígér, és sok mindennel kecsegtet.

Az Önmunkával könnyedebben élheted az életet,  és velejárója, hogy belemész és megéled fájdalmaidat, félelmeidet. (Vagyis azokat amiket ennek hittél.)

Itt nem tudod őket elkerülni.

A legtöbben talán pont ezért hagyják abba.

Én abszolút ezt is megértem. Most őszintén??? Ez nem egy könnyű út!!!!

Itt nincs se megvilágosodás, se pozitív életérzés, itt a valóság van, és a saját igazságod!

Talán pont úgy, mint  a Mátrix című filmben.

Vajon hányan kíváncsiak arra , ami van? És hányan veszik be újra és újra a kapszulát, és élnek a Mátrixban?

Nem jobb, és nem rosszabb egyik sem, lehetőség.

Sokan járnak, jártak hozzám, akár hetente, vagy hetente többször is, és főleg az elején nem "pozitív" visszajelzéseket, nem "sikersztorikat" mondanak, hanem éppen ellenkezőleg, ilyeneket:

" - Te Ildi, Én egyre szarabbul vagyok, mikor lesz már ennek vége?"

Újból, és újból, szenvednek, bajban vannak.

Aztán alakul az életük, erre vagy arra.

Általában nem az ÖnMunkának, a közös munkáknak tudják be, és elkezdenek tudni nemet mondani, kikommunikálni a párjukkal, másokkal, amit szeretnének, éreznek. Megnyugszanak, kinyílnak, új munkahelyük lesz, stb

Ezek a módszerek egyszerre radikálisak, és észrevétlenek.

Bebújnak a bőröd alá, a véreddé válnak. Természetessé, hogy , ha van egy félelemnek hitt érzés, akkor azt megtapasztalod, és csak vagy vele, lelazítod, egyesével ránézel a hozzá tapadt jelenségekre.

Én a saját részemről szólva: a mai napig be tudok dőlni a gondolatoknak, bele tudok pörögni egy-egy hiedelmembe. Csak az a különbség, hogy amíg régebben hetekig, hónapokig, sőt volt, hogy évekig tocsogtam ezekben, addig mára pár percre redukálódott, maximum pár órára.

És közben meg csak nyílik és tágul a tér, a lehetőség, a szépség; és a legramattyabb, sírós, vagy éppen idegbeteg perceimben is figyelem, és élem, azt, ami éppen van. És élvezem.

Még mindig észreveszem, hogy mennyire akarok pl. erős lenni, és mi mindent csinálok kompenzálásból, és már azt is szeretem.

Több kliensem is megkérdezte már, hogy nem unom- e ezt, hallgatni őket, újból és újból feltenni a kérdéseket.

A válaszom egyértelmű nem, sőt nagyon is élvezem, hallgatok, és kérdezek, figyelek.
Figyelem Őt és Magamat.

A szavak közötti teret, a sóhajokat, a könnycseppeket, a mosolyt, vagy épp a  hahotázást.

És olyan nagyon szépnek látlak benneteket, olyan szeretet - tér- ben történik minden, hogy az nem lehet unalmas.

Persze ezek is csak szavak, és most ezek jöttek.

Mint ahogy az Önvizsgálatok során is, csak jönnek és mennek a szavak, képek, energiák, és mi ott csücsülünk a TÉR-ben, mindezt megélve, megtapasztalva.

Szétesnek a koncepciók, a hiedelmek, a hiányok, a félelmek, és nem marad más, mint lenni ebben a térben, ami maga a szeretet.

Köszönöm, hogy Veletek lehetek, hogy megnyíltok, hogy bele mertek menni, abba, amitől féltek, hogy sírtok és nevettek, hogy megélitek az érzéseiteket.

Csodás tapasztalás ez, és Én nagyon hálás vagyok Nektek! KÖSZÖNÖM .


Ha Te is szeretnél megismerkedni ezekkel a módszerekkel:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html