2013. január 12., szombat

Munka a munka-nélküliséggel



A munkanélküliség jelenleg sokakat érint, én részemről nem hiszem, hogy a kormány, a válság, vagy bárki tehetne erről.
Ez a Munka bebizonyítja mennyi elhitt gondolat miatt vagyunk ott, ahol éppen vagyunk, és milyen kegyes tud hozzánk lenni a munkanélküliség, és mennyit tudunk belőle profitálni.

Kedvesemnek jelenleg megszűnt a munkahelye, erre Munkáztunk. Az ő engedélyével teszem közre, mert nagyon szépen látszik mi minden van egy - egy téma mögött, és mennyit számít, ha valaki megengedi magának, hogy őszintén magába nézzen, és megkapja magától a válaszokat.
Csodás munka volt, élveztem minden percét.
Remélem nektek is hasznos lehet.


Ítéld Meg a Felebarátodat Munkalap


1. Ebben az adott helyzetben, ki dühít, keserít el, okoz feszültséget benned, és mivel?
Ideges vagyok a munkanélküliség miatt, mert kétségek közt hagy, lekorlátoz, boldogtalanná, haszontalanná tesz engem. Mert semmibe vesz engem a munkanélküliség.


2. Ebben a helyzetben, mit akarsz, min változtasson, mit tegyen ez a személy?
Azt akarom, hogy a munkanélküliség megszűnjön örökre az életemben.


3. Ebben a helyzetben, milyen tanácsot adnál neki?
A munkanélküliségnek nem kellene, hogy itt legyen velem, és hogy stresszt okozzon nekem. Nem kellene neki félelemben tartania engem.

4. Ahhoz, hogy te boldog legyél ebben a helyzetben, mire van szükséged, mit gondoljon, mondjon, érezzen vagy tegyen ő?
Arra van szükségem, hogy a munkanélküliség elhagyjon örökre engem.

5. Miket gondolsz róla ebben a helyzetben? Készíts listát!
A Munkanélküliség nyomorba dönt, boldogtalanná tesz, rohadt nagy marhaság,  alattomos, nincs benne semmi jó.

6. Mi az,amit ebben a helyzetben vagy ezzel kapcsolatban soha többé nem akarsz újra átélni?
Soha többé nem akarom, hogy  a munkanélküliség stresszt  okozzon, pénztelenné, boldogtalanná tegyen. Hogy idegileg kikészítsen és lekorlátozzon.


MUNKA: 

A munkanélküliség kétségek közt hagy engem.

Fordíts meg, biztos, hogy
A munkanélküliség hagy téged kétségek közt?
- Nem a munkanélküliség hagy engem kétségek közt.
Nem,tényleg nem ő,  én nem hiszek magamban. Nem bízok magamban, nem is foglalkozok magammal.

Fordíts meg máshogyan!
-Én hagyom a munkanélküliséget kétségek között. Beleszarok az egészbe, kevesebbet teszek érte.

Mire lehet ez neked jó, hogy kétségek közt hagyod a munkanélküliséget, illetve nem vagy vele Egységben?
- Nem kell magammal szembe néznem.

Miért, mitől félsz mi lenne, ha szembenéznél magaddal? Fordíts meg magadra!
Én hagyom magam kétségek közt (a munkanélküliséggel kapcsolatban)
-Kiderülne, hogy hibázok, nem jól csinálok dolgokat, hogy nem jó úton haladok, hogy nem vagyok tisztában a képességeimmel.
Hogy másban is meg tudnám mérettetni magam, és ez nem reális most nekem.
Egy sémát követek, hogy én csak fizikai munkát végezhetek, és csak egyszerűbbet, mert arra vagyok csak alkalmas.
Azt hiszem, hogy én nagyobb, más munkát, amiért nagyobb pénzeket kapnék, ááá, én olyat nem végezhetek. 

Miért lehet neked ez jó, hogy ezeket elhiszed?
- Mert így kevesebb a felelősség, nem kell gondolkodnom, nincs akkora hibázási lehetőségem.

Lekorlátoz a munkanélküliség.

1. Igaz ez? A munkanélküliség korlátoz le téged?
-Nem, már látom.

3.  Mire lehet jó neked ez a gondolat, mire tartod azt a  gondolatot, hogy a munkanélküliség korlátoz le téged?
-Rá tudom fogni. Másra fogom, a munkanélküliségre a korlátaimat.

Mitől óv meg téged ez a gondolat?

-Így nyugodtabb lehetek, hogy nem én csinálom magammal.

Miért mitől félsz mi lenne, ha nem tudnád elhinni ezt a gondolatot, hogy a munkanélküliség korlátoz le?
-Utálnám magam, hogy én teszem ezt magammal. Én csak nem bánthatom magamat, jobb ráfogni, hogy ő bánt engem.
Nekem szeretnem kell magamat.
Ó igen!!!  ÉN MAGAMTÓL FÉLEK!!! A saját ellenségem vagyok, ha elhiszem ezeket a gondolatokat.

Mitől félsz még?


-Az okosakat megölik, a buták életben maradnak, mert irányíthatók.

-Ó te jó ég mik vannak bennem, micsoda gondolatok!!

4.  Nézd csak meg ki vagy most, ha nem tudod többé elhinni, hogy  lekorlátoz a munkanélküliség.
-A gondolat nélkül sokkal többet foglalkoznék magammal, azzal, hogy én mit szeretnék, több megoldást láthatnék meg. Most így nyugodt vagyok, békés, kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, de nem aggódom miatta.

Fordíts meg,
Az ellentétére:


Szabadságot ad a munkanélküliség.

 
Hogyan igaz ez?
-Hmm, sokkal több szabad időm van magammal foglalkozni, akár mint most is Munkázni.
-Kipihenhetem magam.
-Jobban ráláthatok az összes hazugságra, amit a munkáról gondoltam.

Magadra:

Lekorlátozom magam. 

-Igen, ezt már az előbb is megláttam, a kétségeknél.


Lekorlátoz, ha van munkám.

-Na igen, ezt nem szeretem. Amikor sokat fáj  a fejem,elfáradok, kimerült leszek. Utálok mosott szar lenni estére.
Nincs szabadidőm, be vagyok táblázva, igen lekorlátoz. Az összes eddigi munkám példa erre.

A  megfordítások voltak -e ugyanolyan igazak, vagy igazabbak, mint az eredeti állítás?

-Na  igen, abszolút, némelyik még igazabb is.:)))



Semmibe vesz a munkanélküliség.


Fordíts meg!
Magamat veszem semmibe.( a munkanélküliséggel kapcsolatban)

-Igen, ezt teszem , szarba se veszem magam. A cukorbetegséget is csak kifogásnak használom, mert azzal még  nehezebb munkát találnom.

Én veszem semmibe a munkanélküliséget.

-Igen nem veszem komolyan, várom kívülről, hogy majd lesz valami, de nem teszek érte.
Többször jön ez a helyzet, és utálom, nem veszem észre, hogy mit akar mondani nekem, hogy figyeljek már oda erre a munka témára, meg, hogy miket gondolok magamról.

Észrevesz a munkanélküliség, befogad engem.
-Igen, nagyon úgy néz ki, mert itt vagyok benne.



A munkanélküliség félelemben tart engem.

 
1. Igaz, hogy a munkanélküliség tart téged félelemben?

-Nem, nem igaz. Azt sem tudom, hogy mitől félek, valamire kell fogni.
Ez is csak egy alibi, el lehet mögé bújni, egy álca!!!
Én vagyok az alattomos, nem a munkanélküliség, meg te jó ég, a cukorbetegségre is ezt szoktam mondani. Igen én vagyok az alattomos, aki el akar bújni!!!!

Akkor fordíts meg az ellentétére:

A munkanélküliség szeretetben tart engem
.

-Hmm, igen, most nagyon hálás vagyok neki, valóban szeretetben tart, mennyi mindenre ráláttam.

Mit is szerettél volna, olvasd fel a 4. pontot!

-Arra van szükségem, hogy a munkanélküliség elhagyjon mindörökre engem.

Hogyan igaz az ellentéte?
 -Az hogy azt szeretném, hogy mindörökre velem maradjon???


Igen az!
 

-Nem, én nem.

Nézz csak magadba, nézd meg mit is szeretnél jobban??? Legyél csak magaddal őszinte.

- Azta, igen, jó is lenne, ha soha nem kellene dolgoznom, nem kellene emberek közt lennem, alkalmazkodnom, parancsokat teljesítenem. Igen, igaz!!!

Olvasd fel az 5. pontot, hogy milyen is vagy te ezzel a munkanélküliséggel!

- Én a munkanélküliséget  nyomorba döntöm, boldogtalanná teszem, rohadt nagy marha vagyok vele, alattomos vagyok vele, nincs bennem semmi jó, vele szemben.
Igen pont így gondoltam, és bántam idáig vele
.

Olvasd fel magadra!


- Én   döntöm magam nyomorba a munkanélküliséggel kapcsolatos gondolataimmal. Boldogtalanná teszem magam, mert egy rohadt nagy marhának gondolom magam. Alattomos vagyok magammal, és elhiszem, hogy  nincs bennem semmi jó.
huhhh, ez durva!!!!

És olvasd fel ennek az ellentétét is magadra, mert bizony az is van legalább ennyire igaz.

És bőségbe, gazdagságba helyezem magam, boldoggá teszem magam, kedves vagyok magammal,aki őszinte, és felvállalja önmagát, és felfedezem mennyi jó van bennem.

-Igen, most már ezt is látom, például ezzel a munkával is mennyi mindent megtudtam magamról, és hogy kevésbé olyan rossz a helyzet, mint gondoltam.

A valóság már csak ilyen kedves, mindig sokkal-sokkal kedvesebb, mint ahogy gondoljuk. :)



Olvasd fel a 6. pontot úgy, hogy így kezded: Hajlandó vagyok, ....

- Hajlandó vagyok megtapasztalni, hogy a munkanélküliség stresszt  okoz, pénztelenné, boldogtalanná tesz. Hogy idegileg kikészítsen és lekorlátozzon.

És most alig várom, ...

Alig várom, hogy a munkanélküliség stresszt  okozzon, pénztelenné, boldogtalanná tegyen. Hogy idegileg kikészítsen és lekorlátozzon.

Miért?

- Mert még újabb dolgokat fedezhetek fel magamról, hogy én miket hittem el,hogy én hogyan korlátozom magam például.

 
Nagyon szép munka volt, köszönöm a nyitott szívedet és őszinteségedet magaddal.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...