Hópehely a szíven

Hópehely, fehér, hideg, vizes. Most egyszerre öröm és bánat pelyhei hullanak körülöttem és Bennem.

Gyermeki öröm jár át engem is, ahogy a kislányomra nézek. Az első hó,  fura újdonság. 

Nehéz benne lépni, haladni. Megállásra, csendre, odafigyelésre tanít.

Körülöttünk a korán kelők hóemberei a parkban, vidám, kisebb, nagyobb figurák.

Előre nézek, a gyermekemre, az örömre, a kíváncsiságra. A jövőbe nézek, megújulok, mosolygok.

Egy padra téved a tekintetem, belepte a hó, elszorul a szívem. Kivel nem tudok már leülni erre a padra? Miket és kinek nem mondtam még el? Ki az aki hiányzik? Mi az, ami fáj?

Ki nincs velem testben, lélekben, sehogy sem, és miért? Volt e valaha mellettem úgy igazán?

Nehéz kimondani, hogy nem, és ettől még-jobban fáj.
Egyre messzebb kerülök attól, hogy valaha megkapjam azt, ami úgy hiányzik tőle- elfogadás, szeretet, figyelem, őszinteség, vagy csak egy igazi ölelés.

Van, aki meghalt, és azért.

Van, aki él, de (szenvedély)beteg, és azért.

Van, aki él, de nem képes rá. Mert a saját bajával van elfoglalva, és azért.

Van, aki sosem élt, azért.

Hullik a hó, hideg, nehéz. Minden pelyhe égeti a bőröm, égeti a lelkem.

Az arcomra gördülő könnycseppekbe hullanak, hogy aztán együtt folyjanak tovább.

Múlt és jövő itt a jelenben mind együtt egyetlenegy hópehelyben.

Ez az élet, érzem, hópehellyel a szívemen.

Tegnap falevél voltam.

Tegnap falevél voltam szép-testű, zöldellő.

Büszke, lelkes; fa ágán dülledő.

Tegnap falevél voltam, narancs-piros, színes, kacér.

Örültem a fa részeként, és hálát adtam minden napért.

Tegnap falevél voltam, barnába hanyatló sárga.

Lassan, lassan, elbúcsúzom Kedvesem, Fa ága.

Tegnap falevél voltam, száradó, ősz-barna.

Belém kap a szél, röptet; körülöttem zeng az élet hangja.

Tegnap falevél voltam, a színem már csak álom.

A Föld befogad, megnyugtat, így szép a halálom.

(A Blooming Body- Butoh tánckurzus és az ősz ihlette.)

Szavakkal verve

-Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kis ökörnek.
-Ha még egyszer ezt csinálod eltöröm a kezedet.
-Ha így beszélsz kimosom a  szádat szappannal. 
-Amíg az én asztalomnál ülsz, azt csinálod, amit én mondok.
-Gyereknek kuss a neve. 
-Téged meg ki kérdezett? 
-Fogd be a szád! 
-Ne sírj!!!
-Te mit képzelsz Magadról, Úgysem fog sikerülni.
-Béna vagy.
-Hülye-gyerek. 
-Belőled úgysem lesz semmi.
-Fiúnak kellett volna születned.
-Bárcsak lánynak születtél volna, olyan kislányos vagy. 
-Ne játszd a fejed. 
-Mit okoskodsz?
-Ne színészkedj.
-Kis kurva.
-Csúnya vagy. 
-Te vetted el a fiatalságomat.
-Minek születtél meg.
-Hülye vagy, az is maradsz. 
-Útban vagy. 
-Ne légy láb alatt, foglald el Magad.
-Bezzeg a szomszéd kislány/kisfiú sokkal szebb, jobb, okosabb...   

A teljesség igénye nélkül összeszedtem pár olyan mondatot, amit  szülők mondtak gyermekeiknek. 
(A saját és a körülöttem lévők emlékeiből. )

Szerencsés, aki nem ilyen mondatok által cseperedett, de sajnos nem igen ismerek ilyet; nyilván mert hozzám a sebzett lelkű gyerekek jönnek felnőttként.

Hogyan érzed Magad, ahogy olvasod ezeket a  szavakat? Mi indul be a testedben?
Gyomorgörcs? Mellkas szorítás? Visszafojtott lélegzet? Zsibbadás? Vagy düh?

Bármelyik is, teljesen természetes folyamat zajlik benned. 
Ezeket szeretnénk egész életünkben elkerülni, mert nemhogy nem tanultunk meg a testünkben lenni, de ezekben a helyzetekben nem volt velünk senki, aki megtanította volna.
Pont azok mondták ezeket, akiknek a feladatuk lett volna bátorítani, elfogadónak lenni, támogatni, szeretni.
Persze ők sem hibáztathatók, nekik se tanította senki.

Aztán telnek az évek, és lehet, hogy ők már nem mondják, de belénk ivódtak szavaik az érzések által, és már van, hogy mi mondjuk Magunknak; rosszabb esetben a gyerekeinknek is.
Mert sajnos bántalmazni szavakkal is lehet, és sokkal tovább tart a gyógyulás is. 
Nem kell, hogy így legyen. Felnőttként is meg lehet tanulni a testérzetekkel, szomorúsággal, dühvel, tehetetlenséggel, stb. lenni.
Meg lehet tanulni, tapasztalni az önszabályozást, az egészséges érzelmi áramlást, hogy könnyebben menjenek a felnőtt mindennapok, ne pedig felnőtt bőrbe bújt 3-4-5 éves gyerekekként kelljen élni.

Szülőként különösen nagy felelősségünk van a saját gyermekkorunkat, érzelmi sebeinket a helyére tenni, hogy ne adjuk tovább a fájó, bántó mintákat, és ne a mi múltunk kompenzálásaként neveljünk.
Mert az is egy szemellenző, és így nem látjuk tisztán a saját gyermekünket, és annak valós igényeit.

Először nekünk kell tudni mit kezdeni a testünkkel, az érzéseinkkel, érzeteinkkel, hogy méltó példát tanulhassanak. Hiszen jól tudjuk, hogy utánzással tanulnak.

Ha még nem tettük meg, akkor elkezdhetjük Magunknak megadni, amire gyerekkorunk óta vágyunk.
Ha szüleink szájából nem hallhatjuk, akkor mondjuk ki Magunknak, és gyermekeinknek, amilyen sokszor csak tudjuk:

-Örülök, hogy vagy!
-Boldog vagyok, hogy az Anyukád/ Apukád lehetek!
-Boldog vagyok, hogy létezel!
-Szeretlek. 
-Büszke vagyok Rád!
-Ügyes vagy! 
-Okos vagy! 
-Szép vagy!
-Bármit elérhetsz, amit szeretnél. 
-Megértem, átérzem, ha dühös, szomorú, csalódott, stb vagy.
-Itt vagyok Veled.
-Számíthatsz Rám.
-Sírj csak nyugodtan.
-Szeretem a hangodat, szeretlek hallgatni.
-Érdekel, amit mondasz.
-Kíváncsi vagyok Rád.
-Úgy szeretlek, ahogy vagy!
-Pont úgy vagy jó, ahogy vagy!
-Bátran fejezd ki az érzéseidet!
-Nekem bármikor elmondhatod,amit szeretnél, amit érzel, gondolsz.
-Sikerülni fog.
-Gyere csináljuk együtt.
-Szólj, ha segítsek.


Ezek után a mondatok után, hogyan érzed Magad? Hogyan reagál a tested?
Mosolyogsz? Megkönnyebbülsz? Netán összeszorul a  szíved? Sírsz? Meghatódsz?
Be tudod fogadni a mondatokat, érzéseket? 

Ha segítségre van szükséged gyermekkorod feldolgozásában, keress meg:

Egyéni konzultáció

Újraélés

Vannak emberek, akik gyermekük születése után még közelebb érzik Magukat saját szüleikhez, még jobban megértik, és szeretik Őket.
És vannak emberek, akik gyermekük születése után teljesen kétségbeesnek,összetörnek, fájnak, és (átmenetileg) eltávolodhatnak, haragudhatnak a szüleikre.
Akiknek minden saját gyermekkori élményük, történetük, sérelmük úgy tör felszínre, mint egy vulkán.
Hozzám az utóbbiba tartozó emberek fordultak idáig, és igazán csak akkor értettem meg mindezt, amikor a saját bőrömön tapasztaltam.

 Fontos lenne tudni ezeket gyermekvállalás előtt:

- A várandóssággal saját magzatkori élményeidet élheted újra. E mellett érdemes ránézni hogyan állsz hozzá a test változásaihoz, milyen a test képed.
 Hogyan viszonyultak a felmenőid ehhez a témához, így mi vár rád testi és lelki szinten.


- A szüléssel saját születésedet élheted újra. Na ez egy nagyon sarkalatos pont, ezért érdemes szülés felkészítőre járni, újjászületés tréninget végezni. Sajnos nagyon kevés helyen készítenek fel erre, így érdemes keresni olyan segítőt, aki ezzel is foglalkozik, nemcsak a légzéstechnikákkal, stb.
A nők nagyobb százaléka retteg a szüléstől, és nincs tisztában azzal, hogy mi is történik olyankor a  testével, ez a kultúránk szegénysége -sem a születés, sem a halál nincs méltó helyen kezelve.
Mindenféle vitaminokat beszedetnek, vizsgálatokra küldenek, de a lélekkel, a testbe ragadt érzelmekkel, érzetekkel kevesen foglalkoznak.

-A szoptatással feljön minden kiszolgáltatottsági, táplálási, biztonságérzeti, orális fixációs
 (cumi ,cumisüveg= rágó, cigi, evészavar) probléma.
 Ez szintén egy nagyon terhelt terület, szerencsére már egyre több Laktációs szaktanácsadó tud segíteni a nőknek.
Ennek ellenére mégis úgy látom, hogy a rokonság, és a felkészületlen, vaskalapos védőnők, orvosok is sokat tudnak ártani. Borzalom, hogy mi van a fejekben, és mennyire nem tiszta ez a téma sem. Pedig "csak" egyszerű, zsigeri, anyai megérzést, odafigyelést, és igen óriási alázatot követel.
Ha pedig ez korlátozva van, akkor nem szégyen segítséget kérni. Szerencsére azért hallottam számtalan jó sztorit is ezzel kapcsolatban. 

-A hozzátáplálás pedig az egész felnőttkori ételhez, italhoz, emésztéshez, és szexhez(intimitáshoz) kapcsolódó hozzáállást megalapozhatja.

- A gyermek sírásával, mozgásfejlődésével, nevelésével, mindennapjaival kapcsolatban pedig jöhet a múlt cunami.
Minden meg nem kapott ölelés, oda nem figyelt pillanat, netán megalázás, bántás, megszégyenítés visszaköszön.


Ott állsz a kisbabáddal, és a saját üvöltő, fájó belső gyermekeddel.

Mit tehetsz ilyenkor? Mi az amire figyelj? Hogyan kezeld a helyzetet, Magadat?

Az előbb felsorolt témákban, és a kérdésekre válaszolva is tudlak Téged segíteni, akár már van gyermeked, akár előtte állsz.

Figyelem! Senkinek nem akarom megmondani, hogy mi a tuti.
A saját tapasztalataimat adom át a tanult módszerek által, hogy mindenki meglelhesse a saját válaszait, női, anyai, zsigeri erejét, tudását. Természetesen férfiakat, párokat is szívesen segítek ebben.



Októbertől várlak új helyszínen a Jászai Mari térnél:
- Egyéni konzultáció

- Tér- Játék: Belső gyermek

Tájékozódási űr

"A gyermekek - a meleg vérű fajok utódaihoz hasonlóan- tájékozódási ösztönnel születnek: szükségük van valakire ahhoz, hogy irányérzékre tegyenek szert. ...
A gyermek képtelen elviselni, ha az életében nincs ilyen személy: nélküle teljesen összezavarodik, és elveszti a tájékozódási képességét. 
Vagyis képtelen elviselni azt, amit én csak tájékozódási űrnek nevezek. A gyermek számára a szülők, illetve szülőt helyettesítő felnőttek jelentik a természet adta tájékozódási pontot csakúgy, mint az állatok esetében a fiatal utódaikat nevelő felnőtt egyedek."
(Dr. Máté Gábor: A család ereje)

Sajnos sokunk nő fel ebben a tájékozódási űrben. Nemcsak az árva gyerekekre gondolok ilyenkor. Hanem, ha a szülők túl sokat dolgoznak, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni, nincs erejük, energiájuk, vagy kedvük; illetve, ha nem kompetensek, érzelmileg ridegek, magukat is képtelenek jól működtetni (testi, lelki problémákkal, szenvedélybetegségekkel küzdenek) a gyermek akkor is magára marad.

Azért, hogy ezeket a mintákat, bizonytalanságokat ne adjuk tovább a gyermekeinknek, először Magunkat kell felnevelni; Nekünk kell lennünk elsősorban a saját világítótornyunknak, hogy aztán ők is megtalálhassák Önmagukat a szüleik viszonyításában.
Ehhez pedig mély testi, lelki, pszichológiai önismeretre és válasz-kész, kötődő, szeretetteljes kapcsolódásra van szükségünk Magunk felé és (leendő) gyermekeink felé is.

A HOGYAN-okat szívesen megmutatom :

Egyéni konzultáció

Tér- Játék: Belső gyermek

Belső gyermek

"Talán nem is az van a legnagyobb hatással a gyermekre, amit a szülő-gyermek kapcsolatban történik, hanem az hagyja a legmélyebb nyomot a gyermek személyiségén, ami ebből a kapcsolatból hiányzik." (C. G. Jung)

És keressük, sokszor egész életünkben ezeket keressük.
Van, hogy átmenetileg megkapni látjuk más személyek, szerelmek, szerek, hobbik, közösségek által.
De ezek ideig-óráig tartanak, és jön újra a csalódás, a hiány érzet, és rohanunk az újabb szerelem, vagy szer felé.

Ezért is tartom fontosnak, hogy :
- Tisztában legyünk azzal, hogy mik azok a minőségek, amiket nem kaptunk meg (értő figyelem, minőségi idő, szeretet, odaadás, elfogadás, kompetencia, biztonság, erő, támasz, bölcsesség, szabadság, bizalom, stb.)
- Meg tudjuk gyászolni, meg tudjuk élni mélyen a testben érezve ezeknek a hiányát. (szomorúság, düh egészséges testi megélése az idegrendszerünk jelenlegi állapotának függvényében).
- Megtanuljuk ezeket a minőségeket energetikai és fizikai módon is megadni Magunknak.
- Megtaláljuk Magunkban a biztonságos, elfogadó, szeretetteljes felnőttet, aki felneveli a bennünk lévő kisgyermeket.
- Folyamatosan kapcsolódjunk a testünkhöz, és beleköltözve jól érezzük Magunkat. (A jól érzés nem egyenlő a csak "pozitív érzetek" észlelésével.)

Ha érdekel ez a folyamat, és Te is szívesen felnőnél, felnevelnéd Magad, akkor várlak szeretettel az októberi eseményen:
https://www.facebook.com/events/678063966031093/
Vagy Egyéni konzultáción:
https://ildiidill.blogspot.com/p/blog-page.html?m=0

Nincsen semmi baj... De van!!!!

Ma fültanúja voltam annak, hogy egy kislány véletlenül elesett a biciklijével. 
Nagyon megijedt, sírt, és nem is akarta abbahagyni.
A szülei egyfolytában azt hajtogatták, hogy nincsen semmi baj; majd kioktatták, hogy így jár, aki nem figyel.

Nahát ezt a semmi bajt annyiszor hallottam már ilyen esetekben, és bevallom Nekem is oda kell figyelnem, hogy ne alkalmazzam.
Hogy miért?

Mert igen is van baj.

Egy gyermeknek igenis baj, ha elesik, ha megijed, ha fáj valamije, ha el akarnak venni tőle valamit, ha nem sikerül neki valami, ha ölelésre vágyik, de nem kapja meg, és még sorolhatnám.

Bele sem gondolunk, hogy ezzel az egyszerű 2 szóval milyen károkat okozhatunk, ugyanis ezzel ignoráljuk az érzéseit, azaz ő  Magát. 

Mert, hogy a gyerek megtanulja, hogy a szülőnek van igaza, és az ő bajai nem számítanak.
Aztán később mondja majd magának, hogy semmi baj, ha méltatlanul bánnak vele a munkahelyén, a párkapcsolataiban, a  műtőben, vagy bárhol. Semmi baj, mondja majd, ha fellökik, ha megverik, ha kisemmizik.

Gondolj csak bele Te kedves felnőtt: Hányszor mondtad már Magadnak (és másnak is), hogy semmi baj, és tudtad, hogy hazugság? 

Mert az elfojtás éveit éljük? Mert ciki, ha fáj? (Miközben állandóan panaszkodunk).

Ezentúl gyermekednek, gyermek ismerősödnek, rokonodnak, és Magadnak is inkább ezeket mond, és kérdezd.:

- Mit érzel? Mi van Benned most? 

- Add csak át Magad az érzéseidnek.

- Van időnk, fontos, amit érzel.

- Nagyon sajnálom, együtt érzek Veled. 

- Megértem, hogy most szomorúságot, haragot, dühöt, csalódottságot érzel.
-Testtudatos szülőknek: - Pontosan hol érzed, mutasd meg. Simogasd meg, fogd meg, ahol fájdalmat érzel.
- Mire van szükséged, hogy jobban érezd Magad?

- Itt vagyok Veled. 

- Számíthatsz rám.
- Biztonságban vagy.

- Jól esne egy ölelés?

Ha így járunk el, akkor nem ragad be a az a sok fájdalom, düh, szorongás, nem beszélve a stressz hormonokról.

Körülbelül másfél, 2 perc alatt lefut egy stresszre adott válasz reakció a testben. 

Igen ez nem mentális, meg gondolkodni való dolog, ez TESTI ÉRZET (és biokémiai folyamat)!
Ha legalább ennyi időt adunk a gyermeknek, akkor egészségesebb lélekkel fog felnőni, és már fut is tovább felfedezni a világot.