"A gyermekek - a meleg vérű fajok utódaihoz hasonlóan- tájékozódási ösztönnel születnek: szükségük van valakire ahhoz, hogy irányérzékre tegyenek szert. ...
A gyermek képtelen elviselni, ha az életében nincs ilyen személy: nélküle teljesen összezavarodik, és elveszti a tájékozódási képességét.
Vagyis képtelen elviselni azt, amit én csak tájékozódási űrnek nevezek. A gyermek számára a szülők, illetve szülőt helyettesítő felnőttek jelentik a természet adta tájékozódási pontot csakúgy, mint az állatok esetében a fiatal utódaikat nevelő felnőtt egyedek."
(Dr. Máté Gábor: A család ereje)
Sajnos sokunk nő fel ebben a tájékozódási űrben. Nemcsak az árva gyerekekre gondolok ilyenkor. Hanem, ha a szülők túl sokat dolgoznak, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni, nincs erejük, energiájuk, vagy kedvük; illetve, ha nem kompetensek, érzelmileg ridegek, magukat is képtelenek jól működtetni (testi, lelki problémákkal, szenvedélybetegségekkel küzdenek) a gyermek akkor is magára marad.
Azért, hogy ezeket a mintákat, bizonytalanságokat ne adjuk tovább a gyermekeinknek, először Magunkat kell felnevelni; Nekünk kell lennünk elsősorban a saját világítótornyunknak, hogy aztán ők is megtalálhassák Önmagukat a szüleik viszonyításában.
Ehhez pedig mély testi, lelki, pszichológiai önismeretre és válasz-kész, kötődő, szeretetteljes kapcsolódásra van szükségünk Magunk felé és (leendő) gyermekeink felé is.
A HOGYAN-okat szívesen megmutatom :
Egyéni konzultáció
Tér- Játék: Belső gyermek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése