2020. október 13., kedd

A mozgás szabadsága

 A jazz balettől a harcművészetig (Kempo) kevés olyan mozgásforma van, amit ne űztem volna rövidebb-hosszabb ideig.

 Mindegyik adott valami pluszt, mindegyik más-más aspektusból láttata-éreztette meg velem a testemet, annak határait, lehetőségeit.

Ami a legjobban megfog engem mégis a mozgásban, az a szabadság, a korlát és szabály nélküliség.

A 2 éves kislányunkat már több mozgásos programra is elvittük, és általa még jobban rálátok erre, ennek fontosságára.

Imádom, hogy nem feltétlenül csinálja azt, amit "kellene". Szabadon értelmezi a teret, az eszközöket. Ösztönösen játszik, használ mindent, felfedez. Ezáltal sokkal gazdagabb a repertoárja, és jobban élvezi a dolgot.

Ez az amit még véletlenül sem szeretnénk kinevelni belőle, csak hogy azt csinálja(mindig), amit mondanak neki. 

Pedig mi így nőttünk fel az oviban a suliban, a jóga, vagy tánc órákon.

Nyilván, hogy egy adott ászanát, vagy táncot elsajátítsunk, ahhoz szükséges azt csinálni , amit mondanak, és csakis úgy.

De úgy maradunk, felnőttként meg pláne.

"Robotként " viselkedünk a munkahelyünkön, a párkapcsolatunkban, és az edzőteremben, bárhol. Sokszor elveszítjük a felfedezés lehetőségét, szabadságát.





Nézz körül ott, ahol most vagy. Az első tárgyat ami a közeledben van fogd meg. Mi az? Mire használod?

És most engedd meg Magadnak, hogy újra gyermek legyél, ne tudjál. 

Mi ez? Mi mindenre lehet jó? Mire használható, mennyi mindenre? Használd a fantáziád, légy nyitott. Annyira izgalmas, és vicces dolog ez.


Vagy hallgass meg egy zenét, és hagyd, hogy a tested megmozduljon magától. Nem számít, hogy az hogyan néz ki, szabályos e, csak menj a zenével szabadon.

Fáradt vagy, szomorú, haragos, sóvárgó?

Fejezd ki Magad tánccal, mozgással, vagy éppen mozdulatlansággal, hanggal. 

Na ilyesmiket is fogunk csinálni  a NŐI KÖR_RINGATÓ -ban.

Várlak szeretettel! Szabadítsd fel Magad!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...