Napraforgó

Csodás hétvégém volt Siófokon a Kubai Salsa Nyári Tánctáborban.

Több szempontból is különleges, rendhagyó, és fontos események láncolatában volt részem.

Sokaknak gondot okoz több ember előtt beszélni, szerepelni, előadást tartani.

Érdekes, hogy Nálam amíg a szellemi előadás (tréning, csoportok, vizsgák) nem okozott igazán soha gondot, addig, ami fizikai síkon történő előadás, attól tartottam.

Közre játszik egy iskolai élményem, amikor is a néptánc csoporttal léptünk fel vidéken a Művelődési Házban.

Kb. 12 éves lehettem, és igen korán fejlődtem, azaz, már akkor is nagy cicijeim voltak. A pamut sport melltartó nem igazán tartott, így a fehér blúzzal együtt csak úgy lengetek a melleim, amit az akkori fiú osztálytársaim nem hagytak szó nélkül.

Semmi sértőt nem mondtak, csak, hogy a tánc helyett a melleimet nézték; mégis az vésődött belém, hogy csúfoltak, megaláztak, és szégyellnem kell Magam a cicijeim (nőiségem) miatt.

Mivel több, mint 4 hónapja egy szamba koreót gyakorlok, és tudtam jól, hogy fel fogunk lépni itt a táborban, így ránéztem ezekre a félelmeimre.

Érdekes volt már az is, hogy amikor a tényeket kerestem, akkor semmi megalázót nem találtam, csak a  fiúk figyelmét.

És bizony ez is mekkora feszültséget tud okozni az emberben.

Pár hete például annyira bámult egy férfi a metrón, hogy azon kaptam Magam, hogy becsukom a szemem, hogy kizárjam őt a látó-teremből.

Aztán ahogy ott ültem csukott szemmel, és figyeltem a testi érzeteimre, eszembe jutott, hogy olyan vagyok, mint egy kislány, aki azt hiszi, ha becsukja a szemét, akkor őt sem látják, elbújt.

Mélységes szeretetet éreztem akkor ez iránt a kislány iránt, és engedtem neki, hogy most bújócskázzon egyet.

 Nem akartam megfelelni a facilitátorságnak, meg hogy már nekem ezzel rendben kellene lennem, engedtem, hogy az legyek, ami, akkor éppen egy kislány, aki elbújik a férfi elől.

Visszatérve a táborhoz. Négyen léptünk fel ezzel a koreóval, és a többi lány, már régóta a Salsa La Cubana fellépő csapat tagja.

Nagyon hálás vagyok a szamba tanárnőmnek Tóth Hajnalkának türelméért, és profizmusáért, na meg a nyitott, könnyed stílusáért, és a csoport többi tagjának is.

Nem volt kérdés, hogy fellépek-e, és hogy imádni fogom-e.

Mire leértem a táborba, már fellépő ruhánk is lett, ahol a cicitartó része megtart, biztonságban éreztem Magam a ruhában.

Az utolsó pillanatokban elkezdtem nagyon izgulni, a szívem kalimpált, és azt éreztem mindent elfelejtettem.

Csak figyeltem Magam, és hagytam, hogy az történjem, ami.

Mindenki biztatott, mosolygott és a backstage-ben különösen jól éreztem Magam.

Aztán kimentünk, és fénylett a reflektor, tapsoltak, fütyültek az emberek, óriási biztatást kaptunk.

Élveztem minden pillanatát, és csak mosolyogtam.

Hihetetlen, hogy ettől féltem éveken át.

Persze közrejátszott az éveken át tartó önértékelési problémám, ami önszapulásban merült ki.

Imádom, hogy habár nem vagyok konfekció alkat, attól még a tánc mindenkié.

Remélem a lányok , még inkább kedvet kaptak, vagy önbizalmat ahhoz, hogy bátran csinálják, azt, amit szeretnének.

Nagyon jól esett, hogy fellépés után többen is gratuláltak, és tetszett nekik a produkciónk.

Hálával sétáltam fel a  lépcsőn, és dicsértem, örültem annak a lánynak, aki 85 kilósan is tud örülni a testének, a táncnak, és egyre inkább tudja fogadni az elismeréseket.

Elismerésben, bókban, figyelmességben pancsikolhattam egész hétvégén, nemcsak a Balatonban.

Imádtam, ha egy férfi bókolt, vagy egy szuper salsa után kezet csókolt, vagy meghívott italra, vagy csak a társaságát élvezhettem.

Régebben ezeket nem engedtem meg Magamnak, mivel le volt Nálam tiltva.

 Elhittem, hogy, ha van párom, akkor én senkire rá nem mosolyoghatok, nem beszélgethetek, nem táncolhatok, stb, stb...

Valószínűleg azért, mert ezek mellé azt is elhittem, hogy ezek a férfiak biztosan akarnak tőlem valamit, és nekem adnom kell ezekért cserébe - elsősorban szexet.

Elhittem, hogy minden férfi csak szexet akar tőlem, csak ki akar használni, és csak "húsnak " tart.

Megvizsgálva ezeket a hiedelmeimet, és a hozzájuk fűződő szorongásnak nevezett testi érzeteket megélve, ezen a hétvégén maximálisan tudtam élvezni a férfi energiát, anélkül, hogy bármilyen "ellenszolgáltatást" akartam volna nyújtani.

Mertem, tudtam NŐ lenni, aki befogad, és hagyja, hogy Nő legyen, miközben a férfi, Férfi lehet.

És szó sem volt szexről, csak végtelen kapcsolódásokról, szeretetről.

Annyira szép az élet, hogy az egész hétvégét megkoronázva még egy eset történt Velem:

Hazafelé jöttünk a barátnőmmel Dórival a Timbalánnyal a metró pótló buszon izzadtan, csatakosan, kialvatlanul.

Egyszer csak a piros lámpánál megállva a mellettünk lévő autóból kikukucskált egy srác, és egy napraforgót nyújtott a busz felé, vagyis felénk.

Mosolyogtam rá, és integettünk egymásnak. Szerette volna odaadni, de persze nem ért el a buszig.

 Erre kipattant a kocsiból, odaszaladt a buszhoz, és benyújtotta az ablakon a napraforgót mosolyogva: 

- "Ezt Neked szedtem Drága!"

Az egész busz mosolygott Velem együtt, és megköszöntem, nagyon örültem neki.

Dórival utána is erről beszéltünk, és a buszon lévő emberek is mosollyal az arcukon, néha rápillantva az ölemben fekvő napraforgóra utaztak tovább.

Milyen jelképes ez a napraforgó.

Hiszen régebben én forogtam mindig a NAP- a férfiak felé, azt hittem adnom kell, tudnom kell, és legalábbis csúcs-különlegesen szépnek kell lennem, hogy észrevegyenek, hogy érdekeljem őket.

Azt vettem észre, és ezt néhány férfi is megerősítette Bennem, hogy Nekünk Nőknek csak lennünk kell, olyanoknak, amilyenek vagyunk, minden játszma nélkül, és engedni, hogy a férfi adjon, szeressen, udvaroljon, tegyen... pont azt, amit ő tud, amire ő képes.

Nem kell feltétlenül gyertyafényes vacsora, vagy arany ékszer. Lehet az egy tekintet, egy szó, vagy egy Napraforgó is..

Ha szeretnél Te is rendben lenni a nőiségeddel,  akkor itt a helyed:

NőSzirom Tábor