Világok vége

 „Az egyetlen dolog, ami valaha élt, az egy hitrendszer. Az egyetlen dolog, ami valaha meg fog halni, az egy hitrendszer.” ( Byron Katie )

Világ vége - Megérintett ez a téma, de nem egészen úgy, hogy konzerveket és vizet palackozva valami földalatti bunkerbe bújjak.

Mennyire félelmetes a vég, a halál?

Nem halunk-e meg minden nap, sőt minden pillanatban?

Félünk olyantól, amit folyamatosan élünk.
Igen, én úgy érzem élem a halált...napról napra, pillanatról pillanatra...

Talán te nem?

Olyan sok világomnak lett vége.

Ha csak azt nézzük, hogy az életkorok által különböző világok dőlnek meg, múlnak el.:
Csecsemőkor, gyermekkor, aztán serdülünk, felnövünk.
Ovisak, sulisak vagyunk, majd pályakezdők, munka nélküliek,  alkalmazottak, vezetők, vállalkozók.
Vagyunk egyedülállók-szinglik, párban élők, házasok, és elváltak, özvegyek.

pl. Ahogy iskolás lettem, soha többé nem tudtam ovis lenni, meghalt az a világ.

Így van ez mindennel.
Az egy pillanattal előtti Ildi meghalt, és újjászületett a jelennek, a valóságnak.
Folyamatosan elmúlunk...és születünk.

Vége van annak a világomnak, amikor még nem éreztem magam  (jól) a testemben.
Amikor másokat okoltam a problémáimért, egyáltalán voltak problémáim.
Amikor azt hittem nem vagyok elég /jó, szép, vékony, okos, sikeres, stb.../
Amikor még elhittem valami baj van velem.


Reggel felkelek és édes szuszogást hallok, egy férfi alszik mellettem.
Ránézek, mintha most látnám először, micsoda szép teremtése a létnek.
Egy csendes dallam szólít ébredésre a telefonomból.
Kedvesem a köntöst bekészítette az ágy végébe, hogy reggel ne fázzak, és kávét is főzött, hogy nekem ne kelljen , hálás vagyok.
Kortyolom az édes-illatos kávét, és élvezem.
Készülődök, bele nézek a tükörbe, és egy kócos manó néz vissza rám, kacsintok neki, és mosolyog.

Felveszem az új mókás sapkámat, és örömmel megyek dolgozni.
A kedvenc pékségembe mindig mosolygós, bájos arcú nő fogad.
Beszélgetünk kicsit, megdicsér.
Elmondja, hogy a férjével múltkor beszélték, hogy habár egyáltalán nem vagyok vékony, mégis bombanőnek tartanak.
Jólesően megköszönöm, és örülök, hogy meglátta bennem magát.

Elmegyek a bankba, ahol már előre köszönnek, és tudják mit szeretnék.
Érdeklődnek a kolléganőmről, mert régen látták, hogy jól van-e.
Örömmel mondom, hogy teljesen jól van, csak most én jöttem a pénzt feladni.
Milyen kedves emberek.

Bejövök dolgozni, sok szép dolog vesz körül, kellemes a környezet.
Emberek jönnek, beszélgetünk.
Vásárolnak, rendelnek tőlem, vagy nem.

Felhív a húgom, és édesen csacsog a hétvégéjét mesélve.
Újra öröm jár át.

Üzen a barátnőm, és salsázni hív, milyen jó ötlet.

Gondoskodnak rólam, az élet, és minden szereplője.
Minden , minden értem van.

Hiszem , és élem, és vége , minden pillanatban vége egy világnak, csakhogy megszülessen az újabb csoda, egy újabb világ.
Már alig várom!!!!

 „Boldog Új Pillanatot! Hisz semmi más nem lehetséges az olyan szem számára, mely valóban lát.”