2015. június 2., kedd

Vadnak születni...



Tegnap a buszon egy ovis csoporttal utaztam.
Nagy csoportosok, jövőre már suliba mennek, most meg az állatkertbe éppen - tudtam meg az óvónénitől.

Nyüzsgő, vidám parádévá változott a busz álmos, munkába igyekező közönségével keveredve a sok édes kölyök.
Mellettem egy kislány és egy  kisfiú kapaszkodott, hallgattam a beszélgetésüket.
Kocsikról beszéltek, persze a kisfiú kezdeményezte.
Mert éppen nekik X5-ös BNV-jük van, és az a legklasszabb; és csak sorolta a jobbnál jobb autó márkákat, a végén megerősítve, hogy az övéké a legjobb.
Aztán bravúrosan mutatta, hogy ő bizony kapaszkodás nélkül is meg tud állni a buszon.
Ronaldo végig valamilyen módon produkálta Magát, figyelte, hogy nézik-e, foglalkoznak-e vele.

Elgondolkoztam, hogy ugyanezt műveljük.
Nem tudunk csak úgy csöndben utazni a világban, figyelemre áhítozunk.
Azaz elfogadásra, megerősítésre, hogy okék vagyunk. Mindenki, mindannyian.


Némelyek, akár Ronaldók, Ildikók, vagy akár hogy is hívjuk őket, harsogva, eltúlozva teszik. Mert annyira mélyről, ősidők óta jön a tudattalan üzenet, hogy nem vagy oké... 
A társadalomtól, és a szülőktől, ősöktől, valahonnan...
Van, hogy nem kapunk megerősítést, sőt.

Ezért aztán elvadulunk, agresszívvé válunk; vagy bezárunk, falakat építünk Magunk köré.
És most nem akarok kisebbségről, stb beszélni, mert nem (csak) ez a lényeg.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor kétféle ember van. :
Az egyik aki inkább elbújik, csendben marad. És a másik, aki harsogva üvölti, "játssza az eszét", hogy igen, én is vagyok olyan jó, mint Te.

Na őket nem szoktuk szeretni.
Mert annyira emlékeztetnek Magunkra, csak persze nehéz belenézni ebbe a tükörbe.
A vicc az egészben, hogy nincsen másik. Csak Te vagy.
Mert valahol mélyen belül mindenkiben megfogalmazódik a nem vagyok elfogadható.

Ezeket a gondolatokat, érzéseket még inkább megerősítette, egy film amit este néztünk meg: A Fehér Isten.
Huhh, Kutya, bőgés, emlékek, több réteg mondanivaló. Nézd Meg!!!!





Lehet utálni, megbüntetni, megölni a vad kutyákat,  -- >
vagy azt aki vaddá tette őket -->
vagy azt aki az agresszív embert  tette agresszívvá, ugye?
És lehet szeretni a vad kutyát és a vad embert.
Kiszeretni belőlük a vadat, a szörnyűt.
Nehéz.
Igen, nehéz.

Magunkat is nehéz szeretni, amikor vadak, agresszívek, buták, (mindenki válassza ki a neki megfelelőt) vagyunk, ezért nehéz másokat is.

És meg lehet próbálni. Érdemes, lehetséges!!!
Kezdjük ma, most, Magunkkal.

Mert "Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhes."   ( Rainer Maria Rilke)







Ha nem tudod hogyan tedd, keress meg.
Többek között erről szeretnék beszélni a Brigit Ezoterikus Központban lévő Nyílt napon is most vasárnap!!!
Várlak szeretettel.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...