2014. május 31., szombat

NőSzirom




Facilitátorként (segítőként) rengetek önértékelési, önbecsülési problémával küzdő nővel dolgozom.
 Én gyönyörű nőket látok, ők nem megfelelőnek, hibásnak, selejtnek érzik Magukat, bocsánatot kérve az élettől, hogy léteznek.
Tudom milyen így élni, sok évem Nekem is így telt.
Sosem voltam konfekcióalkat, ezért sokáig  bő pólókba rejtettem Magam.
 Küszködtem a kilóimmal, és vártam, hogy majd, ha egyszer "tökéletes " alakom lesz. (kínoztam is Magamat eleget)
 És akkor majd szépen, divatosan fogok öltözködni.
Aztán, ahogy egyre kedvesebbé vált a testem, ahogy egyre harmonikusabban élem az életem, szeretettel vásároltam neki ruhát, sminket, bizsut.
Mindig is imádtam a nőiségnek a díszléteit, a vásárlást, a magassarkú cipőt, a színeket, illatokat.
Sok dicséretet kapok, úton-útfélen, és egyre inkább élvezem.
Szeretem a testem párnácskákkal együtt
Éppen ezért sokkal szívesebben mozgok, és táplálkozom egészségesen.
Szeretném ezt az élet örömöt, élet és test szeretetet átadni, minden erre nyitott nőnek.
Külön örülök, hogy a húgommal együtt csináljuk ezt!
Már csak azért is, mert hiába vagyunk mindketten teltek, teljesen más dolgok állnak Nekünk jól. De erről ő írt bővebben
Nem a duciságot hirdetjük, hanem az önelfogadást.
Nem a változtatást helyezzük előtérbe, hanem az Ön és test ismeretet.
Mindenki azzal tud örömet okozni Magának, és a világnak, amivel rendelkezik.
Fedezd fel a kincsed, a kincset, ami Te Magad vagy!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...