2020. augusztus 25., kedd

Most jött el az ideje

 


Ez egy  új kezdet, de valójában egy hosszú folyamat következő szakasza.

Maximum 2 órás alvások, folyamatos igény szerinti szoptatás, és a külső segítség nélküli napi teendők mellett bizony nem volt rá kapacitásom eddig, hogy aktívan mozogjak. Addig maradt a rengeteg séta, és a szabad tánc otthon.

A kislányom születése után nekem másfél évre volt szükségem, hogy minden szinten regenerálódjak. 

 Majd egy fél évre, hogy újra indítsam Magam, hogy erős, biztonságban lévő, kiegyensúlyozottabb ideg-, és hormonrendszerre alapozzam meg a  további test és élet transzformációt.

Ehhez elengedhetetlen a számomra tiszta, értékes táplálkozás, és a napi szinten végzett test alapú önmunka.

A nagyobb horderejű mozgás most következik.

A láthatatlan, de annál fontosabb munka nem áll meg, és a fizikai szintű munka pedig most kezdődik a testemmel.
Táplálkozási, edzési tanácsok nem az én asztalom, viszont a háttérmunka, amit szükséges megtenni, ha valóban hosszú távon szeretnénk egészséges testben lenni- az igen.

Szívesen segítem tapasztalataimmal, és egyéni kíséréssel a hozzám fordulókat. 

Egyéni konzultáció



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...