Egy utcányi napfény

A Teréz körúton lépkedtem sietősen. Hideg volt, a sapkát még jobban a fejembe húztam. Komor idő volt, jobb volt befelé figyelni, mint kifelé.

Egyszer csak szikrázó napfénybe léptem. Kerestem, hogy hol van a forrása. A túloldalon merőlegesen egy utcát nem takartak az épületek, és ömlött ki a fény.

Megálltam.

Csak egy utcányi, épp csak egy csíknyi napfény, mégis határtalan öröm járt át.

Hirtelen napszagot lélegeztem be, egészen megtelt a  tüdőm melegséggel.

A bőrömön is csiklandós érzés futott át. Ezen a pár méteren nap volt, melegség, öröm, egy kicsi nyár. Törtek fel az idei emlékek, csobbanások, napozások, kacagások.

Csukott szemmel élveztem ezt a pár méternyi "nyarat". Feltöltött, átölelt, megigézett.

Sok gondolat jutott eszembe erről az élményről.

A nap fénye jelképezheti a nyarat, ha szimbólumokban gondolkozom, akkor a szeretetet vagy magát a  férfit, az apát.

Érdekes párhuzam vonult át rajtam.

Én imádom a nyarat, a meleget, legszívesebben örök nyárban élnék. Igyekszem is kiélni, kihasználni minden pillanatát.
Így vagyok a szeretetteljes pillanatokkal, emberekkel is.

De időnként észreveszem Magamon, hogy sok mindent természetesnek veszek, és nem engedem bele mindig igazán Magam.

Aztán, ha már elmúlik valami, vagy valaki az életemből, akkor már csak marad az epekedés, vagy a hiány utána.

Igyekszem úgy élni az életemet, hogy maximálisan megélődjön minden pillanat, annak a pillanatnak az örömével, bánatával együtt.

De most kimondottan az örömről beszélnék.

Sokan nem merik beleengedni magukat az életbe, az örömbe, a szeretetbe.

Nem mondják ki, hogy szeretlek. Nem csúsznak bele ölelő kezekbe.Nem simítanak végig kedves arcokon.

Aztán a hiány, az elszakadás, a halál már csak "mi lett volna ha, ..." kezdetű mondatokat hagy maga után.

Őrjítő tud lenni.

Nekem ez csíknyi napfény erre hívta fel a figyelmemet. :

A tomboló nyárban is lehetek hálás a melegért, minden egyes nap. Azért, mert nyár van, és ez természetes, attól még örülhetek a napfénynek.

A tomboló szerelemben is lehetek hálás az érintésekért, minden egyes nap. Azért, mert együtt élek a párommal, és ez természetes, attól még örülhetek, ha megérint, megölel, vagy összebújunk.

A szépséges családi, baráti kapcsolódásokban is lehetek hálás az együtt töltött percekért, minden egyes nap. Azért mert, az életem részei, és ez természetes, attól még örülhetek annak, hogy vannak.

Örülni, becsülni azt, ami van. Amíg még van...