Ma 89 éves a nagymamám.
Én apró ajándékokat adok neki, nasit, epert tejszínhabbal, virágot, és ő nagyon örül.
Azonban az igazán nagy ajándékot Én kapom tőle, elkezd mesélni nekem.
Olyan dolgokról mesél, amik nekem csak történelem: háború, küzdés, menekülés,
és sok - sok csoda történet. Mindet erő hatja át.
És veszteségek, veszteségek, veszteségek...
Első gyermekét a háború ideje alatt hordta ki, és szülte meg.
Menekült, bujkált csecsemővel a kezében, a férje távol tőle...
Aztán egy betegség vitte el a kislányt, mindössze 1 évet élt.
A második kislányát pedig 11 évesen a skarlát szólította el e világból.
A nagypapa 60 évesen ment el, és megannyi küzdés, házépítés, stb
Nem panaszkodó egyik szava sem, nem mártírkodik, csak mesél, mintha egy könyvből olvasná.
Néha az időrendben nem biztos, elneveti magát; sajnálja, hogy nem emlékszik annak a katonának a nevére, aki segített nekik.
Olyan szívbemarkoló történeteket hallok, amelyek könnyeket csalnak a szemembe.
De igazán belül sírok, valami belül elindul. És nem szomorúság, nem fájdalom.
Hanem mérhetetlen büszkeség jár át, erő.
Összeér a valóság az álmaimmal. Sok álmom most kerül a helyére. Megértem miért álmodtam azokat, miért féltem átlépni a határt sokáig, miért nem vagyok képes egy háborús filmet sem megnézni.
És most beszélünk róla, fényre derül, a helyére kerül jó pár őstől, elődöktől hozott félelemtörténet.
Ha valaha elveszek, fájok, ezekre a történetekre fogok gondolni.
A karrier, számlabefizetés és egyéb mai sztorik csak egy játszóház elődeink életéhez képest.
Büszke vagyok a családomra, és pont ez ad erőt a mindennapokban.
Ha teheted ülj le a nagyszüleiddel, szüleiddel, sok dolgot megtudhatsz Magadról, az életről, és az igazán értékes dolgokról.
Mostanában egyre többet kapok ebből a csodából is, talán megértem arra, hogy meghalljam az "ősök" szavát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése