Jóvátevő levél

A jóvátevő levél az ÖnMunka része.

Amikor megítéltél valakit, akivel éppen bajod van. (Az erre a célra szolgáló ítélkező lapon.)
Utána a 4 kérdéssel  és megfordításokkal megvizsgálod.
Majd a Jóvátevő levél következik.:
Leírod, hogy mivel bántottad meg őt (3 dolog),  aztán 3 dolog, ahogyan szeretnéd helyrehozni, majd 3 dolog amiért hálás vagy az illetőnek.
Én háromnál kicsit több dolgot vettem észre, amiért hálás vagyok. :)
Érdemes felolvasni az illetőnek, nagyon szép tud lenni.
Az sem baj, ha nem adod oda, csak magadnak olvasod.


Drága Szerelmem!

Sajnálom, hogy megbántottalak, mert azt akartam, hogy másmilyen legyél. Hogy akaratos voltam Veled, és rád erőltettem a módszereimet.
Hogy olykor olyat kérek,vagy követelek Tőled, amire nem vagy képes, vagy nem szeretnéd.

Úgy szeretném jóvá tenni, hogy jobban figyelek Rád, hogy meghallgatlak.
Hogy próbálom észrevenni, amikor rád erőltetem az akaratomat.
Hogy nem mondom, hogy mit és hogyan csinálj, hanem engedem, hogy tegyél, ahogy szeretnéd.

Hálás vagyok, mert felismerhettem, hogy még mindig mennyire félek beleengedni magam a kapcsolatunkba, hogy mennyire függök attól, hogy Te hányszor mondod azt, hogy szeretlek, és hogy mennyire szükségem van rád, és ezekre.
Hogy felismertem, hogy mennyire szeretlek, és mennyire félek attól, hogy ennek vége lesz, vagy elhagysz, és ezért inkább én akartalak elhagyni.
Hálás vagyok, hogy felismertem, hogy még mindig mennyire függök a tökéletes párkapcsolatról hitt képemnek, és ahhoz mérem magunkat.
Hálás vagyok, hogy felismertem,hogy mennyi mindent várok Tőled (pl ölelés,kapcsolódás,szeretet),amit  igazából magamtól várok, és Én nem adok meg Magamnak.
Hogy felismertem, hogy félek annyira szeretni, ami Bennem van, és inkább nem mutatom ki, mégpedig azért, mert azt hiszem, hogy Én jobban szeretlek, mint Te engem.
Hogy felismertem, hogy félek adni, és kérni, hogy nem merem kifejezni a szükségleteimet.
Hogy észreveszem, hogy van egy elégedetlen énem, aki el akar vinni a jelentől, és mindattól a széptől, amiben most részem van Veled.
Hogy felismertem, hogy félelmetesnek tartom, hogy úgy jó a kapcsolatunk, ahogy van, hogy szeretsz, törődsz velem és hűséges vagy.
Hogy felismertem, hogy nem merem ezt elhinni, és inkább megakadályozom ezt, mert félek, hogy kiderül, hogy semmi sem igaz.

KÖSZÖNÖM mindezt Neked!

Szeretlek

Ötlet:
Felolvasni, mintha magadnak írtad volna,illetve mintha ő írta volna neked.

Na milyen? :)

Magamba engedett részeim.

Észrevettem, hogy ha a nem megszokott útvonalakon haladok, valami érdekes, szép dolog bontakozhat ki.
Munkába menet metróval a Gyöngyösinél szállok le, de most máshová kellett mennem előtte, így az Árpád hídnál kellett volna.
Ültem a metrón, és olvastam. Egyszer csak felálltam és leszálltam egyel előtte. Nem értettem, hogy ezt miért csinálom.
 Állok a peronon, még visszaugorhatnék , de érzem maradnom  "kell".
Hmm, gondoltam, ennek biztos valami oka van, valamiért itt kell lennem... elkezdtem figyelni
(az elmémnek rögtön kellett a magyarázat).
Gyerekek mindenhol, kis srácok, lökdösődés.
Aztán láttam, ahogy egy lány lekísér egy vak nőt a lépcsőn, majd visszamegy.
Ott állt, és várta a metrót, akárcsak én.
Akkor már sejtettem... Valamiért a vakokat, és mozgás sérülteket mindig másnak ítéltem meg, kicsit féltem is tőlük, nem mertem segíteni neki.
Nem miattuk, magam miatt. Féltem, hogy bénázok, vagy rosszat mondok, teszek.
Inkább mindig elkerültem ezeket az embereket, de titkon lelkiismeret furdalásom volt.
Jött a metró, és gondolkodás nélkül odaléptem, kértem karoljon belém, és ha szeretné segítek felszállni.
Belém karolt, ülőhely is lett volna, de csak 1 megállót ment, akárcsak én. Már mosolyogtam.
Mindketten villamossal mentünk, csak más irányba, elkísértem. Mondtam, hol kezdődik a lépcső, hol van vége, hol lépjen nagyot. És a villamosra is segítettem felszállni neki. Az egész magától történt.
Aztán ott álltam már egyedül, és eszembe jutott: Aha, akkor ezért történt az egész, hogy segítsek neki.
Rögtön meg is fordítottam: Szóval, hogy ő segítsen nekem!!!! és elkezdtek potyogni a könnyeim.
Szeretet járt át, hogy már nincs rajtam senki kívül álló, senki nem más, ő is én vagyok.
Magamon segítettem, elfogadnom, a másságaimat, azokat a részeimet, amiket nem normálisnak, nem elfogadottnak hihettem.
És a vakot, aki nem lát, és bizony van, hogy szüksége van valakire, a segítségre,és képes azt el is fogadni.
...

Ma reggel másik  buszmegállóban szálltam fel, egyet lesétáltam.
2 férfi egy idősebbet vezetett oda, és leültették őt. 2 teli szatyorját lábához rakták.
-Kicsit figyeljen jobban máskor, óvatosabban papa! -mondta az egyik.
-Köszönöm, köszönöm. Motyogta az öreg.
Milyen jó, vannak még jó emberek, sóhajtott.
Valószínű eleshetett, és segítettek neki.
Aztán a bácsi fogva a térdét elkezdett sírni.
Ott álltam mellette a könyvembe temetkezve, és figyeltem.
A történetem az volt, hogy mivel idős, már nem tud  úgy élni, ahogy szeretne, hogy már nem erős, és segítségre van szüksége.Átéreztem milyen lehet ez, milyen idősnek lenni.
Jött a busz. Felajánlottam, hogy segítek neki felvinni a szatyrokat.
-Nem szállok, fel köszönöm, válaszolt.
Szemben álltam vele, belenéztem a könnyes szemeibe, és csak mosolyogtam.
Megsimogattam a vállát.
-Vigyázzon magára, minden jót kívánok, szóltam, és elvesztem a szempárban, eggyé váltam vele.
És már szaladtam is fel a buszra. Ő nézett, és én is őt, amíg elindult a busz integettünk egymásnak, és nevettünk, vagyis, akkora már én is sírtam.
Nevetve sírtam.
Ismét beengedtem magamba egy énemet, a tehetetlen énemet, aki olykor ki van szolgáltatva másoknak.

Annyira szép volt az egész, és olyan hálás vagyok ezeknek az embereknek.

Anyu cimkék nélkül

Sziasztok! Jövök egy kis élménnyel:
Tegnap anyu  feldobta, hogy mennyire nem mennek neki a megfordítások, és , hogy egyedül nem annyira tud Önmunkázni, vagy inkább neki sem áll.
 (Nem végzett alaptanfolyamot, csak amit tőlem tud)
Mondtam, ha gondolja, most is Munkázhatunk egyet. Örült neki.
Végignyomtunk 2 ítélkezőlapot, és csak pislogott a megfordításoknál, olyan ügyesen jöttek neki.
Aztán elkezdtünk beszélgetni intimebb témákról.
Az Önmunka alatt kevésbé, de a beszélgetéseknél jobban felismertem, hogy egyfajta "fal" mögül beszélek vele.
A falra az volt írva, hogy ő az én anyám...
hűűű,érdekes volt ezt észrevennem, és megnéztem milyen fal nélkül kommunikálni vele.
Amúgy is jó kapcsolatunk volt, de most annyira más volt, sokkal felszabadultabb voltam, és ő is.
Már nem gondoltam azt, hogy ilyet azért teljes mélységeiben még sem oszt meg az ember az anyjával, és már az sem, hogy basszus nekem kéne tőle tanácsot kérnem, nem fordítva.
Nagyon klassz volt megélnem , hogy milyen amikor a címkékből épített fal lehullik, és csak vagyunk.

Ötlet:Érdemes megnézni mit hittünk el arról, hogy milyennek kellene lennie egy anya-gyerek kapcsolatnak.
Mi az ami szerintem belefér, és mi az ami nem?
És mind megkérdőjelezni.

 „Amit még nem ismertél fel önmagadban, azt nem tudod megváltoztatni. Amint ráébredsz arra, amire eddig csukva volt a szemed, a változás magától történik meg.”(B.K)

VAN-osabb az életem!

Az Önmunka (Byron Katie-The Work) magyarországi helytartójaként ismert és nagyon szeretett Oravecz Andi időnként felteszi a kérdést, hogy ki hogyan, mit lát máshogy, amióta az Önmunkával foglalkozik.
Nekem ebben okozott változást:

A  legnagyobb változás a Munka Óta a kapcsolataimban van.
Régebben rengeteg emberrel tartottam folyamatosan a  kapcsolatot, programból programba ugrottam.
Bárki bármikor hívhatott, és én a rendelkezésére álltam.
Ez talán azért volt, mert akkor tartottam magam valakinek, vagy fontosnak, ha segíthetek másoknak, tanácsokat osztogathatok. Mindig csinálnom kellett valamit, hogy érezhessem, hogy hasznos vagyok.
Most kevesebb ember vesz körül, fontos és szeretek egyedül lenni, magammal foglalkozni.
Tudok nemet mondani, méghozzá termesztessen, nem magyarázkodva.
A párkapcsolat volt mindig számomra a legnagyobb kihívás.
Elég jó vagyok-e? Elég nőies? Szexi? Ugyanakkor meg voltam róla győződve, hogy a férfiakban nem lehet megbízni, árgus szemmel figyeltem a következő "csapást" ami velem fog történni, mert, hogy én engem úgysem lehet szeretni...
Színházat játszottam, hogy megfeleljek, mosolyogtam sírás helyett, nyeltem a mérgeimet.
És tele voltam elvárással a párom és magam iránt is.

Folyamatosan munkáztam, és munkáztam.
Közben kezdtem magamnak megengedni az érzelmeimet, és ki is fejezni őket.
Nem tetszett valami? Elmondtam neki, és közben magamra is fordítottam, elmeséltem miket fedeztem fel magamban ő általa.
Aztán ő is kedvet kapott az Önmunkára.
Ezután szuperszonikus sebességgel haladtunk, haladunk együtt.
 Felolvasva egymásnak az Ítélkezőlapot egymásról, és jókat és rengeteget beszélgeti, most már mi sem természetesebb.
Ami a legnagyobb felismerésem, az az, hogy amitől a leginkább féltem, hogy na ez a téma nagyon durva, és tuti elhagy, vagy kiábrándul belőlem, na pont azok a beszélgetések mélyítik még inkább a kapcsolatunkat.

Társ függő voltam, most már tudom mit jelent az, amikor a párom a hab a tortán.

Persze most is akadnak zökkenők, és már alig várjuk. :))
Ha bármelyikünk "bekattan", a másik tudja, hogy épp elhitt valami, és hagyjuk a folyamataiban, vagy rámunkázunk.

Az a szuper, hogy valahogy ragadós ez az Önmunka, ugyanis anyu és húgi is lelkes híve lett.
A családban már szlogen az "Igaz ez? és a Ki lennél e nélkül a történet nélkül?"

A testemmel való kapcsolatom is folyamatosan tisztul, mindig a túlsúlyommal voltak problémáim.
Ebben az igazi áttörést a kövér énem megkeresése hozta, Ui-val. (Megtalálhatatlan Önvizsgálat)
Ez még egyenlőre egy csomó friss élményt hoz nekem, de annyit elmondhatok, hogy sokkal könnyebb vagyok,és jó a testemben lenni.

Nincs megvonás, koplalás, szigor, bűntudat.Csak hagyom őt,és együtt működünk.

Mindezek mellett a munkámban is változások következtek be, pedig erre nemigazán munkáztam. Előléptettek, fizetés emelést kaptam,és egy sokkal szebb ,kellemesebb helyen dolgozom.
Rengeteget tudnék még írni a változásaimról, mert annyi mindennel lett szebb, tisztább "Van"-osabb az életem.
Nekem az a történetem,hogy imádok élni, és szuper az Önmunka és az UI !
Valahogy az élet annyira elém rak mindent, és én csak hagyom, annyira élvezem.


Ja, és mindig szerettem volna szőke lenni, de nem mertem, mert azt hittem nekem az nem állhat jól, arról nem is beszélve milyen előítéleteim voltak a szőkékkel szemben.
Vagy mert a bennem lévő szőkét nem hagytam érvényesülni???
Na igen. Meg is kérdőjeleztem az összes hiedelmemet ezzel kapcsolatban, és szőke lettem, és imádom.

Elmenni oda, ahol a másik van...

Tegnap a munkahelyemen  egy idős bácsi elmesélte élete nagy tragédiáját, egyetlen fia autóbalesetben meghalt 2 éve.

Teljes precizitással elmesélte a baleset minden egyes részletét (amit feltételezett, mert nem volt ott).

Később kitért az egész életére, és a körülményekre is.

Érdekes dolgok történtek közben bennem:

Először kedvesen hallgattam, aztán amikor észrevettem, hogy egyhamar nem szabadulok, és ez bizony hosszú lesz, akkor azon gondolkodtam, hogy le kéne valahogy rázni.

Gondoltam szólhatna  a telefon, vagy jöhetne valami másik vevő.

De nem zökkentette ki semmi...erre azt gondoltam, kellene neki mondani valami okosat,  ja és eszembe jutott, hogy "Túl kellene már neki lennie a fia halálán."

Próbáltam elterelni a gondolatait a drámáról és a szerencsétlenségről, sikertelenül.

Aztán egyszer csak elkezdtem lecsendesülni, és "meglátni" a bácsit. 

Nem tettem semmit, magától történt.

És csak hallgattam minden gondolat nélkül. És ő csak beszélt, bekönnyezett a szeme és egyszer csak elmosolyodott, megköszönte a kedvességemet, és további szép napot kívánva elment.

Érdekes volt az egész folyamatot figyelemmel kísérni.

Imádom a munkámat,annyi érdekes és kedves emberrel találkozhatom.

Ötlet:
Amikor valaki beszél hozzád, csak figyelj.
Nézd meg ,miért akarsz közbe vágni. Hogyan akarod manipulálni,vagy megmondani neki a szerinted jó megoldást.
Próbálj, csak figyelni,őt és magadat.
Ha nem sikerül, az is rendben van.


    "  A „kellene” mindig a múltról vagy a jövőről szól, a jelennel – azzal, ami van - nincs mit perlekedni." (B.K.)

Reped a páncél

 

Sok mindenen mentem keresztül gyerekkoromban, ( a történetek most lényegtelenek), és mindig úgy meséltem másoknak ezeket, mintha egy nagy kaland lett volna, hogy nekem ez nem okozott gondot, sőt, milyen szuper, hogy ennyi minden történt velem, blabla

De tegnap megint a gyerekkoromat meséltem, és valami egészen más szakadt fel!!!!
 Keserűség, szégyen, szív szorítás... nem tudtam mi ez, és akinek meséltem meg el kezdett viccelődni...és akkor megértettem!!!!

Én is ezt csináltam! Viccet, lazaságot csináltam, mosolyt a könnyek helyett...hűűű megrengett mindenem!!!

Megkértem, hogy most ne vicceskedjen ezzel , mert nekem fáj (még sosem fájt eddig!!!),
 és szeretnék erről mesélni neki.

Majd megköszöntem, hogy rávilágított mit is csináltam magammal idáig!

Nem engedtem meg magamnak a fájdalmat, próbáltam mindig laza és ERŐS lenni, kemény páncélként mosolyogtam...

Most fájok, de hihetetlen, hogy mégsem, hanem felszabadultan fájdalmasan nézek rá erre az egészre. Rengeteg minden kavarog bennem, napról-napra törik össze minden képem magamról, a szüleimről, a párkapcsolatról...ámulatba ejt, és a könnyek, azok csak jönnek, és közben olyan szeretet megéléseim vannak teljesen váratlan pillanatokban, valami nagyon , nem tudom, de van, és leírhatatlan.

Ötlet:
Nézd meg mi  mindent teszel azért, hogy ne kelljen megélned a rossznak hitt érzéseidet?

 „Életünk legnagyobb részében úgy tűnhetett, hogy maguk az érzelmek fájdalmasak, amikor valójában a szó, a címke vagy a történet, amit hozzáragasztunk, az, ami a legtöbb fájdalmat okozza. Egy non-verbálisan átélt érzelem valójában egészen szelíd, sőt csodálatos, az érzelmi tapasztalás megszakítatlan szivárványának sok színéből az egyik. Próbáld ki és magad is meglátod. Legyen ez egy szórakoztató tapasztalás. Félelem, elkerülés és ellenállás helyett lehet csendes, gondolatmentes kíváncsisággal is közelíteni az érzelmi tapasztalás felé.” 
(Scott Kiloby)

Ha Te is szeretnéd megismerni ezt a szórakoztató megtapasztalást, várunk szeretettel.:

http://www.onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html 
 

Szerelem

Az Önmunka csoportban feldobódott egy kérdés, hogy kinek mi a szerelem...
Rózsaszín gyomor összeszorulós, pillangó szárnyalásos???

Én már egyre kevésbé tudok olyan gyomrosan szerelmes lenni, csak kicsi időkre, de akkor nagyon élvezem a játékot, amit magammal folytatok.Tudom, hogy mese, de jó nézni.

Többször jutott inkább az eszembe, hogy basszus nekem úgy , olyan gyomrosan kéne szerelmesnek lennem, úgy mint régen! 

Csak rá gondolva, enni nem tudva, rózsaszínbe burkolózva, álmodozva..., de már nem igazán tudok,

Sőt, ha nagyon elmerülnék benne, mindig jön egy jó kis helyre billentő konfliktus, hogy hohó, hol jársz? merre vagy? kinek az életét éled? 

Ilyenkor teljesen magamba esek!

Magam felé fordulok, és igen, csak úgy vagyok szerelmes mindenkibe, mindenbe, magamba, senkibe.

Múltkor egy ilyennél azt éreztem, hogy a másik szobában szeretnék aludni. Egyedül, magamban.

Bekapcsolt rögtön a vészfék: Mit csinálsz? Majd biztos megsértődik? Mit fog gondolni? Nem fog majd szeretni, újra vissza kell majd édesgetned. 

Aztán jól magamba néztem, hogy MOST mit szeretnél?

A válaszom az volt, hogy átmenni a másik szobába.

Nem azért, hogy nélküle legyek, hanem  hogy magammal. Vagy úgy miértek nélkül, ezt éreztem.

Elmondtam ezt neki, és átmentem.

És az volt az érzésem : Juhéjj, mertem magamat választani, nem megfelelni.

És nagyon - nagyon szerelmes voltam.

Rájöttem mindegy ki van mellettem, vagy épp senki, mert én mindig ott leszek magamnak!

És ez akkora erővel, biztonsággal, csodaérzéssel töltött el!!!

Reggel visszamentem a közös ágyunkba, és láss csodát, nem sértődött meg, csak mosolygott és magához húzott!

És énekelte újra itt van!... a nagy csapat! :)))))  hehe

Elmeséltem neki az egészet, ami bennem zajlott.

Ötlet:
 Mi a szerelem számodra? Hogyan kellene viselkedned egy párkapcsolatban?
Szerinted milyen egy jó, tökéletes párkapcsolat?
Aztán a 4 kérdés és a megfordítások! 

"  A jó kapcsolathoz elég egy ember, aki tisztában van önmagával." (B.K.)