Nem születtem vallásos családba, Istenről nem beszéltünk soha.
Magamtól kezdtem el a Bibliát olvasni gyerekként, és habár katolikus keresztelésű vagyok az evangélikus templomba jártam Ifjúsági órákra, mert ott volt számomra szimpatikus a pap bácsi és neje.
Apu folyton dolgozott, anyu pedig a kisebb testvéreimmel volt általában elfoglalva, én pedig szörnyen egyedül éreztem magam a kérdéseimmel, és felfedezéseimmel az életről.
Szerettem volna, ha valaki megmondja, hogyan éljek, mit csináljak.
A szüleim nagyon szabadon, megengedően neveltek( és ezért most már rettentő hálás vagyok), és nekem szükségem volt valakire, vagy valamire, aki tanácsokat ad, terel.
Én Istent választottam. (már akkor is jó ízlésem volt.)
/Ezentúl mindenki illessze be a neki passzolót:
Isten/ Valóság / Univerzum, stb/
A Bibliából, könyvekből, igékből, és a pap feleségétől rengeteget kaptam, és tanultam, de úgy éreztem ez kevés.
Akkor kezdtem el figyelni Istent, a valóságot.
Megfigyeltem az embereket, a járásukat, a beszédüket, ahogy változik az arcuk, testtartásuk egy-egy érzelemtől.
Megfigyeltem az állatok őszinteségét, szeretetét, vagy épp agresszióját.
Megfigyeltem az időjárást, és a növények mozgását.
És azt láttam Isten mindegyikben benne van, ezért elkezdtem mindennel, és mindenkivel beszélgetni a figyelmen keresztül. Nem szavakkal, vagy mozgással, érintéssel, csupán a jelen-léttel, a figyelemmel.
Akkoriban az iskolában voltak különböző "jelvényfélék a kiválóságra", azaz különböző színű és alakú filcből kivágott feltűzhető valamik.
Nálam folyamatosan a lila négyszög volt, recés végekkel,ami a legfigyelmesebb tanulónak járt.
Figyeltem mindent, kivéve Magamat, és még mindig nem értettem sok mindent.
Még mindig hiányzott valami.
Akkor kötöttem az egyezségemet Istennel.
Mivel senki nem mondta meg, hogy mi a jó és mi a rossz, megkértem Őt, hogy küldjön jelet Nekem erre vonatkozóan.
Az esőt választottam jelzésül. Azt hittem, hogy ha Isten esőt küld, az azt jelenti, hogy valamit vagy nem csinálok jól, vagy letértem az utamról, mindenesetre nézzek Magamba, és ne szaladjak tovább.
Bizony, volt, hogy bántottam Magam, ha esett az eső, mert csak nem tudtam, hogy mit csinálok rosszul. Gondoltam, valami stabilabb jelzést is kitalálhattam volna; és volt, hogy már előre féltem, ha beborult, mondván, már megint rossz vagyok...
Aztán azt vettem észre, hogy a legnagyszerűbb dolog ez az esős jelzés.
Semmi másról nem szól, mint hogy ne a tájat, embereket, természetet figyelgessem, hanem Magamat, és az esőt.
Magamba mélyüljek, Magammal legyek.
Hiszen, ha esik az eső, magunkra terítjük kabátjainkat, összehúzzunk Magunkat, vagy esernyőt nyitunk. A fókuszunk befelé irányul.
Aztán ez egyre inkább elfelejtődött, és a minap jött újra fel ez a szép emlékem, amikor is egy egyéni konzultáció alkalmával hívtam fel a figyelmét a kedves hozzám fordulónak arra, hogy ahogyan az esőt sem tudjuk befolyásolni, úgy a fizikai, testi tüneteket sem, hogy mikor jönnek és mennek...
Némi párhuzamot is találtam. Ha a testünk jelez, betegség, fájdalom, nyomás, bármi formában, rögtön azt hisszük, hogy valamit rosszul csinálunk.
Hogy valamit eltévesztettünk, letértünk az útról.
Elkezdünk teóriákat gyártani, megmagyarázni, mindenki másképpen.:
Van, aki az étellel, itallal, alvással, mozgással hozza kapcsolatba; van aki lelki eredetű okokat keres, és általában talál is, Van, aki analizál, megoldásokat keres, diagnosztizál. A lényeg, hogy mindenképpen csinálni kell vele valamit.
Tudom, ezeket, mind csinálom, csináltam én is.
Nem akarom megmondani, hogy mi a jó, és mi nem. Nem akarok senkit, és semmit megítélni, csak a saját gondolataimat, tapasztalataimat írom le.
Azt látom, hogy általában egy dolgot hagyunk ki: figyelni arra, ami van. Lenni vele.
Lenni az esővel, a viharral, hagyni, ahogy egy esőcsepp, vagy egy könnycsepp gördül végig az arcunkon.
Lenni a szélfúvással, és hagyni, ahogy a fájdalomnak hitt érzet kap bele a testünkbe.
Lenni az örömmel, az agresszióval, a szomorúsággal, a gyásszal, a szenvedéllyel.
Mind, mind Isten ajándéka. Én már nem válogatok, szeretem elfogadni, amit kapok. Köszönöm.
.jpg)
