Vidám-park

Pár napja a  Vidámparkban voltam.

Mindig is imádtam a hintákat, minél félelmetesebb, hajmeresztőbb valami, annál jobban tetszett.

Én voltam az az ember, aki képes volt a legfélelmetesebb hintára is egymás után 5x - 6x felülni, majd jöhetett a következő.

Sosem volt félelem érzetem, hanem inkább élveztem, feldobott.

Afféle adrenalin függő voltam.

Miért csak múlt idő?

Mert, most, hogy újra egy spontán meghívásból a Vidámparkban kötöttem ki, valami teljesen mást érzékeltem.

A hintákra elég volt egyszer is felülnöm, nem hajtott a vágy az újbóli adrenalinfröccs megélésére.

Sőt valamelyikre fel sem ültem, és a slussz poén, hogy a Break Dance-en meg rosszul lettem.

Már láttam, hogy sikítva állíttatom meg a gépet, és elájulok. De szerencsére mivel ismerem az Élő Önvizsgálatokat, észrevettem, hogy ezek csak képek, és nem a valóság, és semmi veszélyes nincs bennük, és mély légzések közepette hagytam az erőteljes érzeteknek lenni. Belepihentem a pörgő-forgó hinta közepén a testembe, a testemet is kitöltő tágas, csendes térbe.

Igen a legnagyobb zűrzavarban és mozgásban is ott van a csend és a nyugalom, és én békésen merültem bele.

Ennek a történetnek köszönhetően ráláttam korábbi adrenalin- veszély-rettegés függőségemre. A csúszda parkoktól kezdve a Vidámparkig, a horror filmtől a magasságokban lévő veszélyes helyzetekig vágytam megélni ezeket. Pontosabban az ezek utáni megkönnyebbülést, nyugalmat.

Kérlek nézz magadba, hogy ha neked is hasonló késztetéseid vannak, mit keresel bennük?

Most, hogy alapvetően nem kell semmit sem tennem a nyugalomért, a megpihenésért, hiszen állandóan a "rendelkezésemre" áll, már nem kell hajmeresztő dolgokat művelnem, hogy utána megtapasztaljam ezt.

A nyugalom, béke keresése mindig onnan indul, hogy van valami testi érzet, amit úgy érzem nem tudok elviselni. Ebből kialakul-hat egy szorongás, és, ha ez a szorongás hosszabb ideig fenn áll, akkor jöhetnek a függőségek, amik ideig -óráig enyhet adhatnak (látszatra), de a testi érzet (szorongás) újból visszatér.

Végig nézve az életemet, nálam a  testi érzetek elkerülésére a következő függőségeket kezdtem használni:

- 16 éves koromtól alkohol és cigaretta, nem kis mennyiségben. Reggel borral indítottam, suli előtt jöhetett a talpon álló ( ó milyen nőcis.:))), suliban olykor azért bejátszott a sörike, és suli után mehettünk a kedvenc kocsmánkba.

Szerdától- vasárnapig este buli, ivás hányásig, a vodka volt az én gyógyszerem... és minden, ami elérhető volt.
Ehhez még hozzájött Önmagam bántása, vagdosása; öngyújtó, cigaretta magamban való eloltása, és válogatás nélküli szexuális kapcsolatok létesítése. 

- kb. 18 éves koromtól átváltottam a  drogra, ó azok a techno party-s '90-es évek... éljenek a szintetikusak címszóval.

A munkahelyemen is jól jött a gyorsító, még jó, hogy én voltam a "best" értékesítő.

A hallucinogén szerektől pedig már nem volt különbség álom és valóság között, saját világom volt, amelyben annyira felerősödött az érzékenységem az érzékelésekre, hogy egyre szélsőségesebb lettem.

Aztán egy drog mélyponton olyan "felismeréseim" voltak, ami után soha többé semmilyen drogot nem vettem magamhoz- szerencsésnek mondhatom magam ezért, magától hagyott el, nem kellett rehab.

- Ezt követte 21 éves koromtól a sport fanatizmus. Se cigi, se pia, se drog, éljen az egészséges életmód!!!

Vagyis koplalások, megvonások, és rengeteg mozgás.

Most a talpon álló helyett a Rákos-patak volt a reggeleim színhelye, napi 8 km-el indítottam a napot, aztán 11 óra munka (folyamatosan állva) után , volt, hogy még 8 km futás.

A szabadnapjaim, pedig akár napi 4-6 órás kemény edzéssel teltek. (futás 8-20 km, az aerobik minden fajtája, és bejött az életembe a Kempo. Lelkesen nyomtam a  fekvőtámaszokat és a kata-kat, a nunjaku pörgetésről nem is beszélve.

Aztán  24 éves koromban kiborult a párkapcsolatom bilije, és olyan történetekre derült fény, amelyek teljesen padlóra tettek.

Jöhetett a depresszió, ennek megoldására az evést használtam. Kb. másfél év alatt a sok zabálásnak köszönhetően, ja és mert teljesen abbahagytam minden sportot sikerült 30 kg-ot híznom.

Na ettől még rosszabbul éreztem magam, az életet most már teljes egészében kilátástalannak ítéltem.

Mivel mindig is gyógyszer ellenes voltam (még jó, hogy a drogok nem gyógyszerek...:)))), így tudtam valamilyen más segítségre lesz szükségem. Persze ezzel is kivártam a végsőkig, mert én nem mutatom ki, hogy segítségre szorulok.

Egy kedves kineziológusnő segítségével kezdtem jobban lenni, és más irányt vett az életem.

Elkezdtem spirituális lenni.

Reiki mester lettem, és meditáltam, tisztítottam a  csakráimat, és kerestem a megvilágosodást, hajkurásztam a jelent. :)

Még számos tanfolyamot elvégeztem, amelyeket a mai napig nem bánok. Sok emberrel, módszerrel ismerkedtem meg, valamelyest könnyebbé is vált az életem, de éreztem egy fajta kettéhasadást.

Olyan, mintha lett volna a spirituális élet, amelyben jól éreztem magam; és a való élet, amelyben kevésbé.

Néha  már azt éreztem, hogy megörülök, mert egyre nagyobb volt a szakadék a kettő között. Érdekes, hogy mennyire hasonlított ez a "valóságom" a drogoshoz...

És csak kerestem, és kerestem...sosem pihentem meg, sosem álltam meg, hajtott az, hogy nem vagyok rendben, hogy jobbnak kell lennem, és ez egy elérhetetlen célnak tűnt.

Aztán jött a Munka (Byron Katie- The Work), melyet szintén volt, hogy elkerülésre, jobbá válásra használtam.

Ennek ellenére olvadtak le rólam a történetek a félelmek, a gátak.

Majd amikor elkezdtem a rossznak hitt érzéseimmel foglalkozni, akkor valami átszakadt, és kinyílt.

Düh, szégyen, agresszió, stb, mind - mind megpihentek, megélődtek.

És a Munka mellé még egy csodás Önvizsgálat bekopogtatott:  Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatai.

Most már lassan egy éve használom, és hihetetlennek tűnő változások léptek be az életembe.

Olyan szintű szeretet és boldogság vagyok, amely mindig is voltam, csak a rengeteg történet eltakarta előlem.

Az élet, olyan mint a Vidámpark, sosem tudhatjuk, hogy szellem vagy mese vasútra szállunk, hogy melyik hinta (élethelyzet) milyen érzéseket fog belőlünk kiváltani.

És ha ismerjük azt a pár egyszerű kérdést és gyakorlatot, amelyet az Önmunka kínál, akkor egyik sem lesz félelmetesebb, vagy éppen vágyottabb a másiknál. És menekülés, elkerülés nélkül a hullámvasútjaink tetejéről leszáguldva is tudjuk élvezni az életet, annak ami: élet- amely él (t) et.

Amint látod van bőven tapasztalatom elkerülésből, menekülésből, függőségből, így nagy nyitottsággal várlak bármelyik szert is használod, hogy segíthessek Neked is rálátni ezekre, és megpihenni a létezés kényelmében. :

 http://ildiidill.blogspot.hu/p/blog-page.html