Elmenni oda, ahol a másik van...

Tegnap a munkahelyemen  egy idős bácsi elmesélte élete nagy tragédiáját, egyetlen fia autóbalesetben meghalt 2 éve.

Teljes precizitással elmesélte a baleset minden egyes részletét (amit feltételezett, mert nem volt ott).

Később kitért az egész életére, és a körülményekre is.

Érdekes dolgok történtek közben bennem:

Először kedvesen hallgattam, aztán amikor észrevettem, hogy egyhamar nem szabadulok, és ez bizony hosszú lesz, akkor azon gondolkodtam, hogy le kéne valahogy rázni.

Gondoltam szólhatna  a telefon, vagy jöhetne valami másik vevő.

De nem zökkentette ki semmi...erre azt gondoltam, kellene neki mondani valami okosat,  ja és eszembe jutott, hogy "Túl kellene már neki lennie a fia halálán."

Próbáltam elterelni a gondolatait a drámáról és a szerencsétlenségről, sikertelenül.

Aztán egyszer csak elkezdtem lecsendesülni, és "meglátni" a bácsit. 

Nem tettem semmit, magától történt.

És csak hallgattam minden gondolat nélkül. És ő csak beszélt, bekönnyezett a szeme és egyszer csak elmosolyodott, megköszönte a kedvességemet, és további szép napot kívánva elment.

Érdekes volt az egész folyamatot figyelemmel kísérni.

Imádom a munkámat,annyi érdekes és kedves emberrel találkozhatom.

Ötlet:
Amikor valaki beszél hozzád, csak figyelj.
Nézd meg ,miért akarsz közbe vágni. Hogyan akarod manipulálni,vagy megmondani neki a szerinted jó megoldást.
Próbálj, csak figyelni,őt és magadat.
Ha nem sikerül, az is rendben van.


    "  A „kellene” mindig a múltról vagy a jövőről szól, a jelennel – azzal, ami van - nincs mit perlekedni." (B.K.)