Esendő Istenek

 

 

Többször előfordult Velem, hogy egy-egy ember, tanító-segítő, akit egykor oly nagyra becsültem, egy idő után elkezd taszítani, és eltávolodok tőle, vagy meg is szakítom vele a kapcsolatot.

 

A forgatókönyv mindig hasonló szokott lenni:

Megismerem, vonz, valami pluszt látok-érzek benne, egy hullámhosszon vagyunk, és kicsit olyan titkos szövetség a miénk.

Én felnézek rá, szeretnék, és tudok tőle tanulni, ő pedig lát bennem valamit, és támogat, teret ad arra, hogy kibontakozzam.

 

Egyre közelebb érezzük magunkat egymáshoz, barátok leszünk.

 

Aztán elkezdem őt látni a gyengeségeivel, hibáival együtt.

 

Minél jobban megismerem, annál inkább bosszant, hogy vannak nehézségei az életben.

 

Sőt észreveszem vannak dolgok, amiben én járok előtte.

Ezzel el is kezdődik bennem a távolodás; csalódottságot érzek.

Akire egykor Istenként tekintettem,  leesik számomra az Olümposzról.

 

Mert, hogy nemrég láttam rá, hogy erről szól az egész.

 

Vajon kire tekintünk első alkalommal Istenként?

 

Naná, hogy a szüleinkre, a mindenhatókra.

 

Aki tanít, tud, megvéd, szeret, és teret ad.

 

Aztán felnövünk, és látjuk, hogy nem mindenhatóak.

 

Gyengék, tele problémával, függőségekkel, butaságokkal.

Túlnőjjük őket, és nemcsak magasságban.

 

Látod a botladozásukat, és nem érted, hogyan tudna Neked ő tanácsot adni, tanítani bármit is egy idő után. Elveszettnek érzed Magad.

 

Nekem pontosan ezt az esendőséget mutatták meg különböző tanítók, amit a szüleimnél érzékeltem.

 

Nem vagyok nagy guru imádó, vagy rajongó, követő típus.

Viszont mindig is kerestem a  tőlem többet (titok) tudók társaságát.

 

És újból és újból csalódnom kellett: embereket találtam. Esendőeket.

 

Nekem is sok időre volt szükségem, hogy el tudjam fogadni, hogy a szüleim nem Istenek, hanem hús-vér emberek, akiknek nagyon hálás vagyok.

És köszönöm minden tanítónak is, hogy megmutatták az esendőségüket.

 

Hiszen pont ebből tanulhatunk a legtöbbet.

Emberségből.

Nem tökéletes, különleges képességű Istenekre van szüksége a világnak, hanem gyengeségeit felvállaló emberekre.

Hiszen ezek az emberek mind ismerik, tudják a titkot, a legnagyobbat, hogy amivel igazán lehet gyógyítani és segíteni, az az elfogadás és a szeretet.

 

 

Öleld hát Magadhoz saját és szeretteid esendőségét, hiszen a legnagyobb kinccsel rendelkezel.

Nem kell már keresned, mindig is ott volt veled.

Mersz-e a gyenge, botladozó, butus Önmagad, szüleid, tanítóid barátja lenni?