Ma megdöbbentő volt amit láttam. A Margit-szigeti sétánkon arra lettem figyelmes, hogy mindenki kezében ott a mobiltelefon. Sőt nemcsak ott van, hanem hajlott háttal, előre bukott fejjel szinte mindenki benne van. Fiatal csapatok, párok, 30-as férfi csoportok, kortól, nemtől függetlenül mindenki.
Úgy 15-20 ember megfigyelése után végre felbukkant egy 55+ pár KÉZEN FOGVA!!!!
Huhh, nagyot lélegeztem, megmenekültünk... Aztán ismét 10-15 "robot" után egy 4 fős csapat jött vidáman. Megint megörültem.
Emberek a padon ülve, párok, haverok, idősek, és fiatalok sétálva a természetben a telefonjukat nyomogatják, nézik, bűvölik. A családosok szerencsére legtöbbször kivételek, mivel a gyerekekre figyelnek az úton. Habár a játszótereken már nem ennyire egyértelmű, sőt. Sajnos több olyan szülőt látok, akik végig nyomják, telefonálják az értékes időt, a gyerekük meg persze Nekem mutatja, hogy "mit főzött" a homokozóban. Elszomorító.
Nem mondom, hogy én sosem szoktam elővenni, ha sürgős, vagy ha fényképezek, de ha már kimegy az ember a természetbe, sétálni,játszani, akkor legyen már valóban OTT!
Mindenhonnan azt hallom, hogy most milyen nehéz ismerkedni, párt találni. Elnéztem a fiatal fiú és férfi csapatokat, akik közül egy sem emelte fel a fejét a feszes nadrágos, csini jógázó lányok látványára. Jajj, gondoltam, nagy a baj. Persze otthon meg megy az online pornó. Igen így nehéz. Karnyújtásnyira lévő emberek óriási távolságra egymástól, és ez a mostani sok butaság, ami félelemben tart csak tetézi (maszk, másfél méter távolság) .
Nem elég, hogy az emberek a beszélgetés, igazi együttlét, olvasás, játék helyett a TV műsorokat, video játékokat válasszák, de amikor végre kint lehetnek a szabadban, töltődhetnének, ott is az "agyukat mosatják".
Annyi mindenről maradnak le. Nem látják az éppen felszaladó mókust a fa törzsén, az éppen biciklizni tanulógyermek izgatottságát és sikerélményét, a fa lombjai között bekúszó napfényt, a szerelmesek pillantásait. Nem hallják a bringóhintósok kacaját, a lábuk alatt morzsolódó faágak, levelek és makkok hangját, a szél lágy susogását. Nem érzik a levegő erejét a tüdejükben, a nap melegét, az izzadságcseppeket a bőrükön, a Föld energiáját az egész testükben.
Emberek ébresztő! Kérlek, kérlek benneteket, rakjátok le ezt a "rabszolgásító, függősítő" berendezést, és kezdjetek el élni, lélegezni, járni, látni, hallani, érezni, érzékelni, és kapcsolódni.
Kapcsolódni elsősorban a testetekhez, a hála az égnek még ép érzékszerveitekhez, a mellettetek sétáló emberhez, aztán a környezetekhez, a természethez.
Csak szépen lassan, a saját tempótokban. Aztán csak győzzétek befogadni azt a sok csodát, ami körülvesz!
Hiszen tudjátok, "nincsenek hétköznapi pillanatok" !
https://ildiidill.blogspot.com/p/blog-page.html