-Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kis ökörnek.
-Ha még egyszer ezt csinálod eltöröm a kezedet.
-Ha így beszélsz kimosom a szádat szappannal.
-Amíg az én asztalomnál ülsz, azt csinálod, amit én mondok.
-Gyereknek kuss a neve.
-Téged meg ki kérdezett?
-Fogd be a szád!
-Ne sírj!!!
-Te mit képzelsz Magadról, Úgysem fog sikerülni.
-Béna vagy.
-Hülye-gyerek.
-Belőled úgysem lesz semmi.
-Fiúnak kellett volna születned.
-Bárcsak lánynak születtél volna, olyan kislányos vagy.
-Ne játszd a fejed.
-Mit okoskodsz?
-Ne színészkedj.
-Kis kurva.
-Csúnya vagy.
-Te vetted el a fiatalságomat.
-Minek születtél meg.
-Hülye vagy, az is maradsz.
-Útban vagy.
-Ne légy láb alatt, foglald el Magad.
-Bezzeg a szomszéd kislány/kisfiú sokkal szebb, jobb, okosabb...
A teljesség igénye nélkül összeszedtem pár olyan mondatot, amit szülők mondtak gyermekeiknek.
(A saját és a körülöttem lévők emlékeiből. )
Szerencsés, aki nem ilyen mondatok által cseperedett, de sajnos nem igen ismerek ilyet; nyilván mert hozzám a sebzett lelkű gyerekek jönnek felnőttként.
Hogyan érzed Magad, ahogy olvasod ezeket a szavakat? Mi indul be a testedben?
Gyomorgörcs? Mellkas szorítás? Visszafojtott lélegzet? Zsibbadás? Vagy düh?
Bármelyik is, teljesen természetes folyamat zajlik benned.
Ezeket szeretnénk egész életünkben elkerülni, mert nemhogy nem tanultunk meg a testünkben lenni, de ezekben a helyzetekben nem volt velünk senki, aki megtanította volna.
Pont azok mondták ezeket, akiknek a feladatuk lett volna bátorítani, elfogadónak lenni, támogatni, szeretni.
Persze ők sem hibáztathatók, nekik se tanította senki.
Aztán telnek az évek, és lehet, hogy ők már nem mondják, de belénk ivódtak szavaik az érzések által, és már van, hogy mi mondjuk Magunknak; rosszabb esetben a gyerekeinknek is.
Mert sajnos bántalmazni szavakkal is lehet, és sokkal tovább tart a gyógyulás is.
Nem kell, hogy így legyen. Felnőttként is meg lehet tanulni a testérzetekkel, szomorúsággal, dühvel, tehetetlenséggel, stb. lenni.
Meg lehet tanulni, tapasztalni az önszabályozást, az egészséges érzelmi áramlást, hogy könnyebben menjenek a felnőtt mindennapok, ne pedig felnőtt bőrbe bújt 3-4-5 éves gyerekekként kelljen élni.
Szülőként különösen nagy felelősségünk van a saját gyermekkorunkat, érzelmi sebeinket a helyére tenni, hogy ne adjuk tovább a fájó, bántó mintákat, és ne a mi múltunk kompenzálásaként neveljünk.
Mert az is egy szemellenző, és így nem látjuk tisztán a saját gyermekünket, és annak valós igényeit.
Először nekünk kell tudni mit kezdeni a testünkkel, az érzéseinkkel, érzeteinkkel, hogy méltó példát tanulhassanak. Hiszen jól tudjuk, hogy utánzással tanulnak.
Ha még nem tettük meg, akkor elkezdhetjük Magunknak megadni, amire gyerekkorunk óta vágyunk.
Ha szüleink szájából nem hallhatjuk, akkor mondjuk ki Magunknak, és gyermekeinknek, amilyen sokszor csak tudjuk:
-Örülök, hogy vagy!
-Boldog vagyok, hogy az Anyukád/ Apukád lehetek!
-Boldog vagyok, hogy létezel!
-Szeretlek.
-Büszke vagyok Rád!
-Ügyes vagy!
-Okos vagy!
-Szép vagy!
-Bármit elérhetsz, amit szeretnél.
-Megértem, átérzem, ha dühös, szomorú, csalódott, stb vagy.
-Itt vagyok Veled.
-Számíthatsz Rám.
-Sírj csak nyugodtan.
-Szeretem a hangodat, szeretlek hallgatni.
-Érdekel, amit mondasz.
-Kíváncsi vagyok Rád.
-Úgy szeretlek, ahogy vagy!
-Pont úgy vagy jó, ahogy vagy!
-Bátran fejezd ki az érzéseidet!
-Nekem bármikor elmondhatod,amit szeretnél, amit érzel, gondolsz.
-Sikerülni fog.
-Gyere csináljuk együtt.
-Szólj, ha segítsek.
Ezek után a mondatok után, hogyan érzed Magad? Hogyan reagál a tested?
Mosolyogsz? Megkönnyebbülsz? Netán összeszorul a szíved? Sírsz? Meghatódsz?
Be tudod fogadni a mondatokat, érzéseket?
Ha segítségre van szükséged gyermekkorod feldolgozásában, keress meg:
Egyéni konzultáció
