Ma fültanúja voltam annak, hogy egy kislány véletlenül elesett a biciklijével.
Nagyon megijedt, sírt, és nem is akarta abbahagyni.
A szülei egyfolytában azt hajtogatták, hogy nincsen semmi baj; majd kioktatták, hogy így jár, aki nem figyel.
Nahát ezt a semmi bajt annyiszor hallottam már ilyen esetekben, és bevallom Nekem is oda kell figyelnem, hogy ne alkalmazzam.
Hogy miért?
Hogy miért?
Mert igen is van baj.
Egy gyermeknek igenis baj, ha elesik, ha megijed, ha fáj valamije, ha el akarnak venni tőle valamit, ha nem sikerül neki valami, ha ölelésre vágyik, de nem kapja meg, és még sorolhatnám.
Bele sem gondolunk, hogy ezzel az egyszerű 2 szóval milyen károkat okozhatunk, ugyanis ezzel ignoráljuk az érzéseit, azaz ő Magát.
Mert, hogy a gyerek megtanulja, hogy a szülőnek van igaza, és az ő bajai nem számítanak.
Aztán később mondja majd magának, hogy semmi baj, ha méltatlanul bánnak vele a munkahelyén, a párkapcsolataiban, a műtőben, vagy bárhol. Semmi baj, mondja majd, ha fellökik, ha megverik, ha kisemmizik.

Gondolj csak bele Te kedves felnőtt: Hányszor mondtad már Magadnak (és másnak is), hogy semmi baj, és tudtad, hogy hazugság?
Mert az elfojtás éveit éljük? Mert ciki, ha fáj? (Miközben állandóan panaszkodunk).
Ezentúl gyermekednek, gyermek ismerősödnek, rokonodnak, és Magadnak is inkább ezeket mond, és kérdezd.:
- Mit érzel? Mi van Benned most?
- Add csak át Magad az érzéseidnek.
- Van időnk, fontos, amit érzel.
- Nagyon sajnálom, együtt érzek Veled.
- Megértem, hogy most szomorúságot, haragot, dühöt, csalódottságot érzel.
-Testtudatos szülőknek: - Pontosan hol érzed, mutasd meg. Simogasd meg, fogd meg, ahol fájdalmat érzel.
- Mire van szükséged, hogy jobban érezd Magad?
-Testtudatos szülőknek: - Pontosan hol érzed, mutasd meg. Simogasd meg, fogd meg, ahol fájdalmat érzel.
- Mire van szükséged, hogy jobban érezd Magad?
- Itt vagyok Veled.
- Számíthatsz rám.
- Biztonságban vagy.
- Biztonságban vagy.
- Jól esne egy ölelés?
Ha így járunk el, akkor nem ragad be a az a sok fájdalom, düh, szorongás, nem beszélve a stressz hormonokról.
Körülbelül másfél, 2 perc alatt lefut egy stresszre adott válasz reakció a testben.
Igen ez nem mentális, meg gondolkodni való dolog, ez TESTI ÉRZET (és biokémiai folyamat)!
Ha legalább ennyi időt adunk a gyermeknek, akkor egészségesebb lélekkel fog felnőni, és már fut is tovább felfedezni a világot.
Ha legalább ennyi időt adunk a gyermeknek, akkor egészségesebb lélekkel fog felnőni, és már fut is tovább felfedezni a világot.