Lehet

Buszon utazom. Ezerrel megy a klíma. Mocorgok, dörzsölöm a vállaimat, fázom. 
Előttem a néni haját szinte leviszi a kiáramló hideg levegő.

Felsejlik egy emlék. :
Gyerek voltam, anyuval távolsági busszal mentünk vidékre.
Nyitva volt egy ablak, ahonnan pont engem ért a huzat. Nyűgösködtem, és megkértem anyut, hogy szóljon a  bácsinak, hogy csukja be azt az ablakot.
Anyu nem tette, mert a bácsinak biztosan melege volt.
Én sírtam, és még nyűgösebb lettem, be is gyulladt a  fülem estére...
Nem hibáztatom anyut. Ő is, mint a legtöbben úgy élt, hogy nem képviselte igazán saját Maga, és szerettei érdekeit.
Nem tudta, nem merte, ezt tanulta, így nevelkedett. Így volt elfogadható, szerethető, ha megalkuvó, ha csendben marad. Kerülte a konfliktust.

Újból a buszon vagyok, előre sétálok a buszvezetőhöz, és megkérem kedvesen, hogy állítson a klímán, mert hátul nagyon hideg van.
Csak lekapcsolni tudja, jelzi. Így megkérem, hogy akkor kapcsolja le.
A buszon erre többen megszólalnak, hogy végre, mert már megfagytak.
Senki nem szólt, pedig fáztak.
Főleg idősek ültek a buszon.
 Néztem ezekbe a hálás szemekbe mosolyogva, és ezáltal, mintha édesanyáméba is néztem volna, hogy Igen Anya, lehet! Lehet szólni, ha valami nem jó. Lehet...