NULLÁCSKA: Veszély

4. Veszély

 

Az ovinak hamar vége lett, és Nullácska nagy-nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel vetette bele magát az iskolába.

Csupa neki tetsző dolog volt ott. A színes ceruzák, az írás tudománya, a finom illatú könyvek és füzetek, na és az olvasás.

Nullácska imádott olvasni, hamar meg is tanult, és élvezte, ahogy elrepíti a képzelete a történetek birodalmába.

Sokkal inkább szerette az iskolát, mint az ovit.
A harmadik osztályos évnyitóra készült, és előtte még hintázott egyet otthon Öcsivel és Apával.

Szerette ezt a vidám színű, piros- sárga hintát, amit Apa készített.

Akár az egész család felülhetett rá, olyan nagy volt, és jól meg lehetett hajtani, majd nagyot ugrani róla. Öcsi már 4 éves volt, és sokat játszottak együtt. Szeretett Öcsivel hintázni, és jó volt, hogy most Apa is ráért, és kicsit együtt voltak.

Ott hintáztak hárman a finom napsütésben, amikor átjött a szomszéd bácsi. Valamiért mérges lehetett, mert hangosan beszélt, és kalimpált a kezeivel.

Bement Anyuhoz és Mamához a konyhába, Nullácskáék a hintáról követték az eseményeket.

Egyre nagyobb zaj, és kiabálás jött ki a konyhából, amikor Apa odakiáltott, hogy ne a nőkkel veszekedjen, hanem neki mondja, ha valami baja van.

Szó szót követett, a gyerekek nem igazán értették, hogy most mi van.

Aztán a szomszéd a kezébe vett valami botot, vagy deszkát és oda akart csapni apuhoz.

Nullácska addigra már leszállt a hintáról, és onnan nézte, hogy mindjárt odasuhint a bácsi, és eltalálja a hintázókat.

Apa hirtelen arrébb dobta öcsit a fűre, ő pedig kitért a deszka elől.

Majd verekedni kezdtek.

Anyuék kiszaladtak, és beterelték a két síró gyereket.

Az ágy mögé bújva várták, hogy most mi lesz.

Nullácska látva öccsét összeszedte magát, és próbálta vigasztalni.

- Nincsen semmi baj, ne sírj! - miközben még ő is szipogott.

- Hadd sírjon csak, nem baj az! - ugrott oda Szotyi!

- Öcsinek kikerekedett a szeme, ő most látta először a Manót.

- Szia! A legjobbkor jöttél, mint mindig!

- Igen, mindig minden időben jön, még én is.

- Ki vagy Te? - kérdezte Öcsi.

- Ó, hadd mutatkoztam be: Szotyi vagyok, Manóvári Manó.

- Szia! Bántják apát! Segíts neki! - kérte a kisfiú.

- Szia! Én most nem tudok neki segíteni, és lehet, hogy nem is szorul rá. Én most hozzátok jöttem.

- Nagyon fééélek - sírt öcsi.

- Szotyi! Én is - hajtotta le a fejét Nullácska.

- Megértem, hogy most így éreztek. Apropó érzések. Mi zajlik most bennetek? Figyeljetek csak bele a testetekbe. Hogyan érzitek magatokat?

- Azt hogyan kell, nem tudom, hogy mit kérdezel -szólt öcsi.

- Nos, kicsit csukjátok be a szemeteket.

És vegyetek jó nagy levegőket. Csak figyeljétek ezt a légzést, ahogy ki- és beáramlik a levegő.

Ahogy észreveszitek, hogy beáramlik a levegő a testetekbe, kerüljetek egyre beljebb és beljebb a testetekbe.

Mintha lenne egy képzeletbeli kis-repülő, ami minden egyes légzéssel egyre beljebb kerül a légtérbe. Mint, ahogy a szél fújja a papír repülőt, a légzés is úgy irányítgatja a repülőt, aztán már azt veszitek észre, hogy magától repül.

Hagyjátok ezt a repülőt végigszállni, végig pásztázni az egész testeteket kitöltő lég-teret, legyetek ennek a repülőnek a kapitánya, és derítsétek fel, hogy mi található ott, és pontosan hol.

Kedves kapitányok, jelentést kérek, - tisztelgett viccesen Szotyi.

- Szotyinak jelentem én a gyomornál találtam valamit - szólt Nullácska.

- Rendben, figyeld meg, hogy pontosan mit. Van-e esetleg valami képed erről a jelenségről?

- Látom, ahogy apát bántani akarja az a bácsi.

- Igen, szóval akkor megjelent egy kép.

Vedd csak észre, hogy ez a kép ebben a belső térben bukkant fel, és az előbb nem is volt itt. Nézd csak ezt a képet, mint amikor a fotóalbumot szoktátok nézni. Akár képzeletben meg is tapogathatod a kép felszínét vagy a széleit.

- Igen, pont úgy látom, és sírnom kell tőle.

- Akkor nézd csak még, és keress rajta nagyon figyelmesen - állíthatsz a repülő nagyítóján- hol van ezen a képen bármi veszélyes? Tud-e ez a kép bárkit bántani?

- Nem, látom, hogy ez csak egy kép.

- Akkor hagyd csak a képet, és gyere vissza a gyomorhoz, és csak legyél vele, ott azzal az érzettel, anélkül, hogy bármilyen képet vagy szót raknál rá.

- Ez az érzet ott a gyomrodnál, ez veszélyes? Tud Téged, vagy bárkit bántani?

- Nem, ez egy energia, tudhattam volna.

- Jól van, akkor csak legyél vele kicsit, itt ezzel az energiával.

- És Öcsi kapitány, Neked merre jár a repülőd? Felfedeztél-e valamit?

- Igen, most már értem, hogy mit kérdeztél, és a torkomnál fedeztem fel valami szorítót.

- Képzeld el, hogy a repülőd, pont akkora, hogy még ezen a szorításon is átfér, mintha egy hegyi barlangba szállna be, és akár fel is kapcsolhatod a repülőd reflektorát. Nagyon alaposan reflektorozd át ott belül az egész teret, és keresd, hogy hol van benne az, ami fáj.

Öcsi halkan sírni kezdett.

 - Megtaláltam, ott van, egy kő alá beszorulva, apu az.

- Ügyesen észrevetted. És amit most látsz, az valóban Apu, vagy csak egy képzeletbeli kép, ami ebben a térben van?

- Hát ez egy kép Apuról, ahogy ott sír, vagyis, most meg Magamat látom.

- Akkor ezek szerint változik ez a kép?

- Igen, már másmilyen. Már Én vagyok rajta.

- És ez a kép, amit most nézel, ez tud neked fájni? Hol van rajta fájdalom?

- A képen nincs, a torkomban van.

- Igen, az egy kép, így van, és a képek nem tudnak sem bántani, sem fájni, sőt nem is veszélyesek. Egyszerűen csak képek, amik a térben felbukkantak. Hadd csak őket. És hadd az érzetnek is lenni ott a torkodban.

- Igen, és ne akard, hogy eltűnjön, csak figyeld! - szólt Nullácska.

- Így van, csak figyeld. És Neked ott van még az energia?

- Nem már nincs, pedig még repülgettem a térben a repzimmel.

- Jól van, és Neked Öcsi, most milyen?

- Már sokkal jobban érzem magam, köszönöm Szotyi! Klassz ez a repülős játék.

- Igen, nagyon klassz. Ilyet tudtok bármikor játszani. Csak figyeljetek a légzésre, aztán zsupsz be a térbe a repzivel, és hagyjátok, hadd pásztázzon csak, derítsétek fel mi bukkan fel, és ismerkedjetek, legyetek ezekkel a jelenségekkel.

Észreveszitek, hogy ugyanez a tér van ám itt kint is, nemcsak a testben?

Először érzékeljétek csak így csukott szemmel még egy kicsit.

- Haha, ugyanaz, ugyanaz! Tényleg, a repzi mindenfelé tud szállni, figyelni - kiáltott fel Nullácska.

- Igen, és ez a tér mindig itt van, és végtelen.

Az összes dolog ebben bukkan fel.

Minden, amit láttok, hallotok, éreztek. Ezek viszont változnak, ahogy öcsinél is megváltozott a kép, vagy mindkettőtöknél az energia.

Ezek csak jönnek és mennek, nem állandóak.

És most nyissátok ki a szemeteket, és csak figyeljetek.

Sok mindent láttok, amiknek elnevezéseket adtok. Ez így van jól, így fejezzük ki magunkat.

És most egy kicsit csak legyetek úgy, hogy nem adtok szavakat a látottakhoz.

- Na, ez olyan, mint amikor bambulok, nevetett Nullácska.

- Igen, olyasmi, bambuljatok csak kicsit- nevetett a Manó.

A két testvér egymásra nézett és elmosolyogták magukat.

Most már volt egy közös barátjuk, Szotyi.