Nagyon érdekes dolgokon mentem keresztül a napokban.Olyan szinten
beleragadtam a félelmeimbe, hogy elhittem nekem van igazam, és nem kell
munkáznom.
Persze szomorúság, dac, düh, megkeseredés, reményvesztettség
volt bennem. Ami ugye egyértelmű jele, hogy nem ártana munkázni!!!
De
tocsogtam ezekben, és csak mondtam a történeteimet, nagyon régen voltam
ennyire félelmekkel teli. Fröcsögtem másoknak a történeteimet, és ők
megerősítették ezeket.
Igen, nekem van igazam...Aztán, ahogy őket
hallgattam , magam helyett,valami megfordult bennem.Te úristen, én ezt
kommunikálom, ezt élem, mi ez???
Gyorsan ítélkeztem, (nem volt
nehéz!!), munkáztam, és valami nagy könnyedség volt-van bennem, szinte, már
nem is emlékszem, hogy mi bajom volt.:))))
És, ha visszaolvasom az
ítélkezést, a megfordításokat, csak nevetek, és szeretek, és hálás vagyok.
Nem tudom Katie, hogyan is fejezi ki magát ezzel kapcsolatban, de
tényleg, ha folyamatosan dolgozik magán az ember, már nem tud
"visszaesni" annyira, képtelenség...akármekkora félelem réteget pakoltam
magamra, a fény ( a nyitott elme, és szív fénye) a repedéseken
kisugárzik, és felrepeszti azt.
És tudom értékelni a visszaesésemet is, mert igazán régi, évtizedes félelmeimmel tudtam szembenézni általa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése