Nincsen semmi baj... De van!!!!

Ma fültanúja voltam annak, hogy egy kislány véletlenül elesett a biciklijével. 
Nagyon megijedt, sírt, és nem is akarta abbahagyni.
A szülei egyfolytában azt hajtogatták, hogy nincsen semmi baj; majd kioktatták, hogy így jár, aki nem figyel.

Nahát ezt a semmi bajt annyiszor hallottam már ilyen esetekben, és bevallom Nekem is oda kell figyelnem, hogy ne alkalmazzam.
Hogy miért?

Mert igen is van baj.

Egy gyermeknek igenis baj, ha elesik, ha megijed, ha fáj valamije, ha el akarnak venni tőle valamit, ha nem sikerül neki valami, ha ölelésre vágyik, de nem kapja meg, és még sorolhatnám.

Bele sem gondolunk, hogy ezzel az egyszerű 2 szóval milyen károkat okozhatunk, ugyanis ezzel ignoráljuk az érzéseit, azaz ő  Magát. 

Mert, hogy a gyerek megtanulja, hogy a szülőnek van igaza, és az ő bajai nem számítanak.
Aztán később mondja majd magának, hogy semmi baj, ha méltatlanul bánnak vele a munkahelyén, a párkapcsolataiban, a  műtőben, vagy bárhol. Semmi baj, mondja majd, ha fellökik, ha megverik, ha kisemmizik.

Gondolj csak bele Te kedves felnőtt: Hányszor mondtad már Magadnak (és másnak is), hogy semmi baj, és tudtad, hogy hazugság? 

Mert az elfojtás éveit éljük? Mert ciki, ha fáj? (Miközben állandóan panaszkodunk).

Ezentúl gyermekednek, gyermek ismerősödnek, rokonodnak, és Magadnak is inkább ezeket mond, és kérdezd.:

- Mit érzel? Mi van Benned most? 

- Add csak át Magad az érzéseidnek.

- Van időnk, fontos, amit érzel.

- Nagyon sajnálom, együtt érzek Veled. 

- Megértem, hogy most szomorúságot, haragot, dühöt, csalódottságot érzel.
-Testtudatos szülőknek: - Pontosan hol érzed, mutasd meg. Simogasd meg, fogd meg, ahol fájdalmat érzel.
- Mire van szükséged, hogy jobban érezd Magad?

- Itt vagyok Veled. 

- Számíthatsz rám.
- Biztonságban vagy.

- Jól esne egy ölelés?

Ha így járunk el, akkor nem ragad be a az a sok fájdalom, düh, szorongás, nem beszélve a stressz hormonokról.

Körülbelül másfél, 2 perc alatt lefut egy stresszre adott válasz reakció a testben. 

Igen ez nem mentális, meg gondolkodni való dolog, ez TESTI ÉRZET (és biokémiai folyamat)!
Ha legalább ennyi időt adunk a gyermeknek, akkor egészségesebb lélekkel fog felnőni, és már fut is tovább felfedezni a világot.

Esküvő

Nála jobban nem élvezte senki a fotózást. Főleg, amikor vicces ötlete is megvalósult: hófehér ruhában, és gumicsizmában a Dunában.
Már közel volt a negyvenhez, és még mindig benne volt a Nőcis csillogás mellett a pajkos gyermek, de ezt egyáltalán nem bánta.

Minden jól alakult, mindenki, aki kedves volt számára ott lesz, és együtt ünnepelheti vele a nagy napot.

Szikrázó napsütés töltötte be a teret kint is, és bent a lelkében is.

Minden tökéletesnek tűnt, már csak negyed óra választotta el az esküvői szertartástól.
A Polgármesteri hivatal egy félreeső kis helyére bújt, hogy telefonáljon, ugyanis nem látta sehol az apját.

- Szia! Hol vagy? - kérdezte, miközben a torkában dobogott a szíve.

- Szia Kislányom! Hol lennék? Itthon. - szólt bele karcosan az apja.

- De Apu, most van az esküvőm, azt mondtad eljössz, itt leszel!!!!!

 Ami utána hangzott el, nos, már mindegy is... 

Félt, félt attól, ahogyan viselkedni fog majd az apja, hogy megint az ital fog győzni.

Attól meg rettegett, hogy kellemtelen helyzetbe hozza a vendégsereg előtt. Aztán eszébe jutott, hogy csakis olyan emberek lesznek ott az esküvőn, akik ismerik, és szeretik őt; és bármi is történjék elfogadásban részesül. Ez némiképp megnyugtatta.

De hogy nem jön el az esküvőjére? Pont az övére? Hiszen a 3 testvér közül mindig is ő foglalkozott az apjával a legjobban. Talán, mert ő még nem nőtt fel, hiába a legidősebb hármójuk közül. Még reménykedett.

Titkon mindig remélte, hogy meggyógyítja, megmenti Őt, vagy történik valami csoda, és neki is biztonságos, támaszt adó apja lesz. Azon a napon, kimondottan szüksége lett volna rá.

Annyi éve ismételgette magában, hogy ő bizony sosem megy férjhez, amíg majdnem így lett.

Szerencsére mégsem utáltatták meg vele a szülei eléggé a házasság intézményét, így állhatott ott most talpig menyasszonyi ruhában.

És Ő nem jön el, ez nem lehet igaz.

De igaz volt. A gyöngyös, tüllös ruhában egy apró lányka huppant össze. A Nő eltűnt.

Egy kislány, aki újra egyedül, és elárulva érezte Magát. Ez egy nagyon ismerős érzés volt számára. 

A torka összeszorult, és vele együtt az egész mellkasa nehéz lett, a szemei könnybe lábadtak.

A nagy hőség ellenére reszketni kezdett a  hidegtől.

Egyszerre volt gyorsan ziháló, kitágult orrlyukú, összefacsarodott gyomrú, összeszorított öklű dühöt érző óriás; és rongylábú, erő nélküli szomorú  pöttöm.

Túlságosan is ismerte ezeket az érzéseket, testi érzeteket: nem voltak se jók, se rosszak, sokkal inkább csak ismerősök. Így hát szokás szerint csak hagyta, hogy egészen átjárják, birtokba vegyék a testét, majd átvonuljanak rajta; majd mint a kedves vendégek, már tovább is álltak.

Lenézett a hófehér csipke magassarkú cipőjére, és mélyen belehelyezkedett a lábaiba.

Hagyta, hogy a figyelme megtöltse meleggel azokat. Aztán már nem a szemeivel figyelt.

Érezte, ahogy az egész talpa megtartja őt, biztonságban van.

A talaj és ö már egyek voltak, és aztán már az egész Földből táplálkozott, felkúszott az élet belőle a lábaiba, majd fel az egész testébe.

Érezte a csontjait, a vére lüktetését.

Menni kellett, várták. Elindult a bevonuló zene. 

Megszorította leendő férje kezét, és csak lépdelt.

Minden egyes lépéssel egyre nagyobb lett a kislány, és mire odaértek az anyakönyveztetőhöz már egy felnőtt Nő állt ott mosolyogva.

Szétnézett a teremben: a nézésében ott voltak szavai: megcsináltam...itt vagyok, férjhez megyek, felnőttem.

Talán valaki meg is hallotta...

STOP!

8 hónapos a kislányom, és kizárólag hordozóban van rajtam. Nem használunk babakocsit.
Egyrészt az akadálymentesítés hiánya, a kutyakakik; és azok miatt akiknek nem sikerül parkolnia, és belógnak a járdára a kocsijukkal.
Azonban ennél is fontosabb számomra a kötődő nevelés, a testközelség, a biztonság adása gyermekemnek.
Praktikus darab, a megfelelő hordozót még az ortopéd orvos is ajánlja a csípő és gerinc tartás miatt, és szoptatni is könnyen, diszkréten lehet benne.

Sokan ezekkel sincsenek tisztában, olykor ufóként néznek ránk... ez mondjuk az ő bajuk.
Vagy meg is jegyzik: "Jaj, nem fullad meg a gyerek? Biztosan melege van."
 ( alvó pozícióban egészen a testhez bújva békésen alszik a baba, az erre alkalmas fejrésszel betakarva, vagy aki kendőt használ, azt ráhúzva)
Nem, nem fullad meg, speciális anyagú a kendő, a hordozó, pontosan erre van kitalálva.
Természetesen akad olyan jó érzésű, jó ösztönű ember is, aki meglátja, és mondja is, hogy
"A legjobb helye van ennek a babának, milyen jó neki."

Jó bizony.
Hordozóval nem órákig tart az altatás, maximum negyed óra alatt alszik a baba, érezve a szülői test melegét, szívverését, és illatát, pont mint az anyaméhben.
Utazgatós, jövős -menős emberekként pedig nem okoz gondot semmilyen ulticél, esemény.
 Bárhová el tudunk menni vele.
Legutóbb a Normafát jártuk meg, és Libegőztünk is például.
Mindenkinek ajánlom szeretettel! Az Oktogonnál van is egy szuper hely, ahol segítenek a  kiválasztásban, sőt, kipróbálni, bérelni is lehet.

Azonban van egy nagy hátránya!!!!!
A baba túlságosan szem és kéz előtt van: Valamiért mindenki erős késztetést érez, hogy hozzányúljon, megsimogassa, csak mert baba, és nagyon cuki.

Tegnap a postán és a pékségben a sorban állók egyike, az üzletben az eladónő érezte úgy, hogy hozzá kell érjen a kislányomhoz. Kb. fél órán belül 3 idegen kéz egy babán?
Hogy van ez?

A mai nappal jutottam el oda, hogy rendeltem egy kitűzőt:

Sajnos, -mint sok minden másnak-ennek sincs kultúrája hazánkban.

Bevallom sokszor lefagyok, és csak értetlenül nézek, később meg haragszom Magamra, hogy miért nem szóltam.
Amikor pedig rászólok ezekre az emberekre, vagy arrébb megyek(ha sikerül), vagy kirakom a kezem, akkor én vagyok a goromba.

Már arra is gondoltam, hogy vissza fogdosom őket.

Jó ideje úgy élek, hogy nem teszek olyat mással, amit én sem szeretnék.
Erre kérek mindenkit.
Mert ugye senki sem szeretne úgy élni, hogy lépten - nyomon megfogdossák, csak mert olyan cuki...

A kisbaba védtelen, nem tud szólni, elszaladni, nemet mondani.
Erre vagyunk mi, szülők.

Még a barátnőimnek sem engedtem, hogy azonnal hozzányúljanak a kislányomhoz.
Először távolságból barátkozzanak, ismerkedjenek, és ha Szofi úgy érzi, akkor mehet a test kontaktus.
Mivel ők igazán érző lények, és nagyon őszinték, nagyon jól levehető, hogy mit szeretnének, ha odafigyelünk rá, ha ráhangolódunk. Ha nem egy mosolyt, ölelést akarunk kicsikarni tőle, hanem az ő igényeit és tempóját vesszük figyelembe.
Viszont vadidegen emberek 2 másodperc után, sokszor a baba háta mögött, lesből támadva fogdosni, egyáltalán nem jópofa dolog.

Segítőként nagy témám az Intimitás.
Bizony elgondolkodtató, hogy abban a társadalomban, ahol nem tisztelik a gyerekeket(és szüleiket), ahol nem kérdezik meg, hogy szeretnéd e, hogy hozzád érjek, megfogjalak, (arról nem is beszélve hogy hol és hogyan) ott tud e egészséges kapcsolódás kialakulni az emberek között.
Fontosnak tartom, és mindenkinek nagy feladata az én határok betartása, és megvédése.
Az én testemről én rendelkezem.
Ezt tanítom a kislányomnak.
Lehet nemet mondani bárkinek.

Nem véletlenül dolgoztam Magamon is, és másokkal is a (szexuális) kihasználtság, abúzus témakörökön.

Lejárt már a kötelező puszi a nagybácsinak, és a teljes kiszolgáltatottság, mert gyermek vagy.

Tanítsuk meg már pici kortól az én határokat, az önvédelmet.
És közben rálelhetünk, hogy mi hogy állunk a sajátunkkal.
Bizony én Magam is gyógyulok ebben a témában a mai napig. Megtanulni ezt, képviselni saját Magunkat sosem késő!

Szóval kedves nénik, bácsik, kérlek ne nyúljatok a babákhoz!!! Köszönöm.

Merengő

Nem félek a változástól, a megöregedéstől. Gyönyörűnek látom az idős, ősz hajjal körbevont arcokat.
A hétvégén egy szülinapi torta felett azonban elmerengtem az időről.
Már rég nem loptam el a legfinomabb falatokat a tesóim tortájáról, sőt ezúttal a csokidíszt, és a minirolettit is a testvéreim gyerekeinek adtam a legnagyobb örömmel. 
Nagyot mosolyogtam magamban, hogy régen képes voltam a  süti tetejét leenni, tesóim bánatára; most meg milyen jó érzéssel töltött el odaadni az enyémből az unokaöcsiknek és unokahúginak a falatokat.
Mély sóhaj után megállapítottam, hogy végérvényesen felnőttem. :D

Aztán az öcsém odaszólt, hogy milyen durva már, hogy mindhárman gyerekesek vagyunk, és hogy megöregedtünk, és kicsit másról szólnak már a szülinapok (nem rólunk), mint régen.
Abban a pillanatban láttam, ahogy az idő egy apró ráncot rajzolt a szeme sarkába.
Nem, előtte biztosan nem volt ott, gondoltam.
Abban a  pillanatban láttam meg a felnőtt, 2 gyerekes csodaapukát, az erős férfit, az öcsémet.
Már nem az a kis nyurga, örökmozgó legényke volt, nem a kisfiú, akinek én mindig látom.
Hanem egy felnőtt férfi.

Én ezt még sosem fedeztem fel. Azt hogy hogyan látom az embereket, főleg a szeretteimet.
A múlt, az emlékezés, vagy még inkább a szeretet szemével.

Elgondolkoztam: Vajon a kislányomat is így fogom látni, ha felnő?
Ugyanezt az ártatlan, angyali tökéletességet fogom látni benne, akkor is ha már ő is anyuka lesz?
Valószínű igen. Egy pillanatra a jövőbe utaztam, és tetszett amit láttam.

Aztán körülnéztem, megnéztem a családom tagjait, és rájöttem, hogy milyen jó a szeretet szemével látni.
Talán ezért látok csakis szépséget Magam körül.

Hagyj nyomot magad után!

Kollégáim kezdeményezése a TÉRA-Tudatos Életreform Akadémia Hagyj nyomot magad után! eseménye elindított bennem egy emlékezést.

Elgondolkodtam a szűkösségen és a szükségen.
Volt az életemnek több szakasza is ami erről szólt.

Gyermekként öten laktunk egy egyszobás földes aljú, vályog házban. A vizet kútról, csapról hordtuk, kint mostunk az udvaron, és volt hogy hetekig csak lekváros kenyeret tudtam vinni a suliba.

Mégsem éreztem Magam szegénynek, mert buli volt mosni az udvaron- a mai napig az egyik kedvenc emlékem a télen fagyott ruhák illata és látványa a kinti szárítókötélen-, és a Nagymamám által készített barack lekvár volt a legfinomabb.

Mondjuk azért a kinti WC, és a műanyag kádas fürdés felejthető élmény volt.

Tanyán is laktunk, és napi 9 kilométert bicikliztem a suli miatt, de szerettem tekerni; és enyém volt az egész erdő, a gémes-kút; és az óriási puszta, ahol gömbvillámokat és egyszer tornádó nagyságú forgószelet is láttam, na meg a sok birka nyájat.

Valahogy jól lehettünk nevelve, mert nem emlékszem, hogy valaha is hisztiztünk volna a testvéreimmel valamiért, legyen az csoki, vagy játék, amit nem engedhetünk meg Magunknak.
Nekünk ajándék volt az új cipő, vagy meleg pulcsi is.
Az meg csak ráadás, hogy Anyukám valami varázslat folytán, még színház bérletet is tudott venni nekem, hogy rendszeresen járhassak színházba, mert annyira imádtam már gyerekként is. (Persze nem gyerek, hanem rendes felnőtt darabokra.)

A könyvtár tele volt könyvvel, és a suliban az összes szakkör ingyenes volt ( rajz, ének, csecsemő gondozó, lövész, néptánc), így gazdagodtam bőven élményekkel ezeket is kihasználva.

Talán csak egyszer éreztem Magunkat szegénynek, amikor a (fizetős) társastánc tanfolyamra nem tudtam elmenni, pedig minden vágyam az lett volna- akkoriban tombolt a Dirty Dancing láz. :)

Később, miután Anyu már egyedül nevelt hármunkat több adományban is részesültünk. Csomagot, utalványt kaptunk, karácsonyi műsort nézhettünk. 

Habár több szempontból is hátrányos helyzetű voltam, sosem éreztem Magam annak, sőt... 

Erőt adott a szűkösség: Magamba fordulást, valódi értéket, belső erőforrások mozgósítását, aminek azóta nagy hasznát veszem. - Rám szokták mondani, hogy a jég hátán is megél.

Igaz kérnem azóta is nehéz, mert mindent Magam akarok megoldani. De azóta tudom, hogy vannak emberek, akik boldogan segítenek.

Eljutottam oda, hogy jó ideje én is tudok segíteni másoknak, és ez még nagyobb örömmel tölt el.

Habár én a csendben, háttérben maradva segítségnyújtás híve vagyok, de most ehhez a kollégáim ötlete általi kezdeményezéshez úgy érzem csatlakoznom kell. 

Mióta minket is megáldott az ég egy gyermekkel még inkább összeszorul a szívem azoknak a kis lelkeknek a sorsán, akiknek szülő nélkül kell felnőniük. Ők azok akik a  legkevésbé sem tudnak kérni, és gondoskodásban, ölelésben, szeretetben és sajnos tárgyi eszközökben is hiányt szenvednek.

Így úgy döntöttünk a férjemmel - aki maga is töltött pár évet gyermekotthonban-, hogy mi ezentúl a Kmety György utcai Csecsemő és Gyermekotthont támogatjuk.

A mi kis angyalkánk ruháit, dolgait, játékait, valamint egyéb dolgokat (cumi, pelus, stb.) adományozunk rendszeresen.

Mivel több ruhát mi is ajándékba kaptunk, így ez egy közös adomány családtagjainkkal, barátainkkal.

Ezekben a ruhákban, játékokban benne van az a sok szeretet, törődés, amit az ajándékozó és mi is adunk. 

Kívánom, hogy mindaz az élmény, és szeretet a ruhákon keresztül járja át, és töltse fel azokat a babákat, amit mi megélünk nap, mint nap a gyermekünknek hála.

Csatlakozz Te is! Hagyj nyomot magad után!

Az első csomag:

Ünnep

Sokakkal ellentétben régóta vártam, hogy 40 éves legyek.
Valamiért évek óta vártam ezt a szülinapomat. 
Azt mondogattam, hogy azért, mert szerintem életem legjobb formájában leszek.
Nos, bevallom, akkoriban egyáltalán nem erre a formára gondoltam....

Nem véletlenül most érett meg Bennem az Anya.
Segítőként sokat foglalkoztam az anyaság témájával, és egyénileg is rengeteget dolgoztam Magamon.
Saját születés élményem meghatározó volt, de évek teltek el, mire valójában lementem a dolgok legmélyére. Addig is sok-sok réteggel munkálkodtam.
Egy igen hosszú folyamaton vagyok túl ebben a témában, ami testi tünetektől sem volt mentes, sőt...
Egy másik hosszú folyamat, pedig előttem áll.
Egy időre a személyes találkozóktól, egyéni, csoportos gyakorlatoktól visszavonulok.
Ahogy a babám engedi, viszont meg szeretném osztani a hátam mögött lévő utat írásokban, gondolatokban.
Illetve már most több ötletem, teljes tematikám van arra, hogy mit szeretnék átadni nő társaimnak a jövőben. Valamint Kranioszakrális Terápiával is megtámogatom a folyamatot.
Nagyon nagy homály, felkészületlenség van ezen a téren tapasztalatom szerint lélek szinten.
Saját megéléseimet, tapasztalataimat, gyakorlataimat szeretném majd átadni minél több nőnek, hogy nekik is ünnep legyen a testük, a várandósság, a szülés, a gyermekvállalás, és az anyaság.

A kígyó meséje

Ott gubbasztasz a fonott kosár alján összetekeredve. Kellemesen meleg van és sötét. Biztonságban érzed Magad.

Egyszer csak meghallasz egy hangot. Ismerős, gyönyörű, mégis gyanakvóvá tesz.

Egyre csak hív, hív a hang, megbabonáz. Az érzéseidre és az érzékeidre hat.

Valami elindult benned, amit nem tudsz kontrollálni, csak úgy húz.

Próbálsz ellenállni, de nem tudsz, megindul a tested felé.

Képes vagy a kosarad tetejét is kilökni, csak hogy lásd, hogy honnan jön ez a dallam, ez az édes-mézes hang, ami egyben félelmetes is.

És meglátod az embert szájában a hanghordozóval. Tudod, hogy onnan jön a hang, ami ennyire hatással van rád, de érzed, hogy sokkal mélyebbről, az emberből származik a muzsika.

Próbálsz ellene küzdeni, de képtelen vagy, a tested már együtt hullámzik a rezgéssel. Új utak, új élmények rázzák a tested, úgy érzed, megőrülsz, ez nem Te vagy.  Mégis mámorosan érzed Magad, mint aki mindig is erre vágyott. Szabad vagy, önfeledt, egységben mindennel.

Aztán elfárad az ember, a furulyaszó is abbamarad, és Te visszamész a kosarad aljára újból összetekeredni.

Össze vagy zavarodva, és mérhetetlenül mérges vagy az emberre. Ő tette ezt Veled, és Te képtelen voltál ellenállni.

Gyűlölöd őt, mert valami olyanra találtál Magadban általa, ami fájdalmas. Élsz, érzel, fájsz. Sebezhetővé tett Téged. Téged, aki mindennek ura volt, akitől féltek, akit nem lehetett bántani.

Most ott vagy összetörve, újra a saját biztonságos közegedben.

Legbelül vágysz újra táncolni, élni, de mégsem ezt választod.

Inkább megsüketíted, lebénítod, megbetegíted Magad, és gyűlölöd Őt.

De ott marad örökre Veled egy másik világ.  Egy másik életérzés. Szabad és félelmetes. Már nem  tudod kiverni a fejedből.

Választhatnád ezt is.

Igazából bármikor ki tudnál jönni a kosárból, bármikor járhatnád a saját táncodat, bármikor lehetnél …

Te találkoztál már "kígyóbűvölővel" az életed során? Miért annyira félelmetes?

Esetleg Te voltál/vagy valaki bűvölője? Valaki olyané, aki inkább választotta a kosár mélyét, mint Téged? Haragszol Magadra érte? Miért?

Számomra nagyon sok rétege van ennek a mesének, már szimbólum szinten is. (kígyó. kosár, furulya)
Kíváncsi vagyok kinek mi jut még eszébe.