Úgy látom, hogy több embernek okoz gondot megpihenni, csak úgy lenni, benne lenni a nem tudásban, vagy nem csinálásban, és egyáltalán játszani.
Többen elmennek a legnagyobb gurukhoz, látókhoz, mesterekhez, elvégzik az ikszedik tanfolyamot, és még mindig hiányzik valami, még mindig szarul érzik magukat.
Na jó , most naná, hogy magamról is beszélek. :)
Én is számtalan dolgot elvégeztem, tudtam, analizáltam, összerakosgattam, és sokszor manapság is így vagyok.
Miért ne lakatnánk jól a kis elmécskét mindenféle tudománnyal, ismerettel, ha egyszer olyan izgi.
Azonban emellett fontosnak tartom a gyermeki részünket is engedni játszani.
Mivel ma úgyis gyerek nap van, aktuálisnak tartom.
Menj el, és nézz meg egy játszóteret, vagy kukucskálj be egy oviba.
Mit csinálnak ezek a gyerekek? Mesélnek, rajzolnak, játszanak, énekelnek, táncolnak, dobolnak a fakanállal, labdáznak.
Mintha egy bizonyos kor után ez már ciki lenne, vagy nem illő, netán tiltott.
Részemről nagy szerelem volt mindig a tánc, és sokáig azt mondogattam Magamnak, hogy ha lehetne kívánom a jó tündértől, akkor "következő életemben" táncos szeretnék lenni. És álmodoztam egy táncos karrierről, majd egyszer...
Egy barátnőm aztán egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy miért nem most? Miért kell ahhoz meghalni, és újjászületni? Mire vársz?
Hmm, és a kérdések átmozgattak, megváltoztattak, egy kicsit bele is haltam, és újjá születtem. Mert, hogy volt ott kifogás, a nincs rá időm, pénzem, kövér vagyok, öreg vagyok, úgyse menne, beégnék, kiröhögnének, blablabla...
Aztán egyszer mégis csak elmentem először társas táncra, és aztán a salsa, és nemrég a szamba szerelmese lettem.
És lett rá pénzem, tőlem idősebbek is voltak ott, senki nem röhögött ki, és a testsúlynak semmi köze a tánchoz.
Nincs táncos karrierem, nem lettem híres primadonna, hahahaha, és mégis eszméletlenül élvezem, hogy mennyire , és hogyan mozdul a testem az ütemre (vagy mellé). Arról nem is beszélve, hogy mennyi tánc stílussal ismerkedem azóta is folyamatosan (nem is tudtam, hogy ennyi létezik).
A másik kedvencem a rajzolás és rajzoltatás. Imádom nézni, ahogy emberek (sokszor kinyújtott nyelvvel) megszépülnek, ragyognak, kinyílnak egy-egy rajzolás során.
Elárulok egy titkot! Nem is a rajz elemzése, mondanivalója szerintem a legnagyobb kincs, hanem azok a percek, amikor végre egy vagy a színessel, a papírral, és röpül a képzelet. Ilyenkor csupa édes kis kölköt látok élvezni az életet.
És lehet az még bármilyen sport, vagy művészet, megnyílunk, szabadok leszünk, és vagyunk, gondolatok, értelmezések nélkül, áramlóan.
Persze előtte jönnek a jól tudom elme kifogásai...és ilyenkor Magunkkal is bánhatunk úgy , mint egy kisgyerekkel, gyengéden megengedve, hogy féljünk, kifogásokat találjunk. És megkérdezhetjük Magunktól, hogy teljesen biztos lehetek-e abban, hogy így, vagy úgy lesz????
Szeretnék még pár ilyen játékos (gyermeki) hasonlatot, analógiát, segítséget is leírni az Önvizsgálatokhoz.
Sokaknak nehezére esik észre venni, együtt lenni a testi érzetekkel. Az értelmezések miatt (ez düh, pánik, depresszió) be vagyunk tojva.
Én úgy hívom ezt a földi létet, hogy olyan mintha állandóan be lennék kötve a 4D-be, a moziban. :)))
Képeket, feliratokat látok a széles vásznon, hangokat hallok, és mindenféle érzetek jönnek a testemen kívülről, és testemben belülről.
Külön fizetünk egy-egy ilyen élményért könyörgöm a moziban!!! Akkor a való világban miért olyan félelmetes???
Talán, mert akármennyire is azonosulunk a film szereplőivel, mire vége a filmnek rájövünk, hogy jaaa, ez csak egy film, képek-szavak-érzetek összessége, és nem a VALÓSÁG!!!
De azért valljuk be olyan jó nyálat csorgatni a jó pasira/nőre, izgulni a nagy kalandban, vagy elérzékenyülni a vetített képeken.
Ennyi a nagy trükk az életben is! Csak vedd észre, hogy az amit nézel (a fejedben) NEM A VALÓSÁG, csak képek-szavak-érzetek összessége.
És amúgy meg miért ne lehetne még akár élvezni is,
- ha csavar a szívem a szomorúságtól, vagy sírok a fájdalomtól - lásd romantikus filmek, és regények.
- ha 200-al kalimpál a szívem a félelemtől, izzad a kezem az izgalomtól, szorongok, hogy mi fog történni - lásd kaland, és akciófilmek, thriller, horror.
- ha mindenféle energiák jönnek-mennek a nemi szerveimben- lásd erotikus, szex, pornó filmek.
Szóval befizetünk moziba, színházba, nézzük a tévét, amikor teljesen ingyen a rendelkezésünkre áll a live -show, azaz ÉLETÜNK!!! Méghozzá színesben, teljes képernyőn.
És most menjünk befelé egy kicsit a testbe, az érzetekhez.
Sokszor olyan gyorsan változtatják a helyüket az energiák, hogy megijesztenek minket.
Ismered a flippert? Na nekem pont erre hasonlít ez az egész. Az energia, mint a golyó cikázik ide-oda, ugye milyen érdekes? Van benne bármi félelmetes? Az már slussz poén, hogy akkor kapsz pontot a flipperben, ha nem hagyod leesni-elmenni a golyót, hanem minél tovább bent tudod tartani a játék-téren.
Az önvizsgálatokban persze nincs ilyen feladat, ott csak figyeljük az energiát, és hagyjuk, hogy oda menjen, vagy maradjon, ahogy csak ő szeretne. Mintha a testem lenne a flipper asztal, és a valóság/univerzum/ Isten keze játszana a golyóval-energiával, én a figyelő vagyok, én csak figyelem. Vajon melyik a békésebb, ha csak figyelem, és netán még élvezem, szeretem is, vagy ha szeretném irányítani, és egyre csak arra jövök rá, hogy nem fog menni? :D
A másik ilyen jövős- menős energia hasonlatom az ágakon szökkenő mókus. Gyerekeknek ez különösen tetszhet.
Mintha az energia egy édes mókus lenne, aki ugrik egyik ágról a másikra, és mi csak figyeljük, vele vagyunk. Nem akarjuk tudni, hogy merre halad, mit fog csinálni, nem akarunk irányítani, csak nagy szeretettel figyelünk, és örülünk, hogy látunk egy mókust. (Figyelünk egy érzetet a testben.)
Én kimondottan szeretem például, ha a szél, vagy a nap, netán az eső, hó megsimogatja az arcomat, testemet.
Ezek a hasonlatok a hőmérséklet változások elfogadásában segíthetnek.
Hiszen, pl. amikor télen hógolyót gyúrok eszembe sem jut aggódni a hideg végtagjaim miatt. Vagy amikor napozok, a forró érzetek kellemesek a testnek.
A másik nagy kedvencem a jakuzzi. Imádom ahogy dobálja a testemet, ahogy "belém rúg, pofozgat" a vízsugár.
Bezzeg, ha az önvizsgálatok során, vagy csak úgy ránk jön a remegés, a testem remeg, rázkódik, rögtön jön a jaj.
Látszik, hogy minden csak értelmezés, hozzá tapadó szavak fogalmak függvénye, önmagában csak egy testi érzet.
Szeretem a testemet egy élmény -, vagy kaland parkhoz is hasonlítani, ahol számtalan játék, csúszda, csobbanó, homokozó, mindenféle játék-terep van. És hagyom, ahogy ebben a csodás térben bármit csináljanak szabadon ezek az energiák, érzetek.
És persze, ha bármelyik érzettel mégis bajom van, akkor elbeszélgetek vele, megkérdezem, hogy miért jött, miben szeretne nekem segíteni, és én miben segíthetek neki.
NA és persze ott vannak a komplett Élő Önvizsgálatok, amik talán ezek után kevésbé félelmetesek, és bátran elkezdhetők, egy igazi kalandos utazás Önmagamba.
Ajánlom szeretettel:
.jpg)
